KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nell, a remetelány

Turcsányi Sándor

Az erdőben, vízparton él Nell, a vadnő. Egyébként szelíd teremtés. Orvosi eset. Magányát leginkább a sajtó veszélyezteti. Mi lesz, ha kezébe kerül egy Filmvilág? Meg is látná magát benne, ki csak a víztükörből visszatekintő önmagához szokott: Jodie Foster. Ez csak vicc, de ha ráakad egy rámenős riporter valamelyik szenzációhajhász lapocskától, rögtön háromfejű borjút csinál belőle. Vagy egyszerű gázrobbanást. Félteni kell. Fokozatosan belevezetni a civilizációba. A farkasok közé. Első beléptekor mit csinál? Konzumál, mint a bolondóra. Lepattant szupermarket, sok színes doboz, tele tolókocsi: mindenki így tesz, aki odaátról érkezik. A kerek erdő e szempontból megegyezik a Nikita rendőrségi kiképzőbunkerével vagy a hetvenes évek Kelet-Európájával. Nell a Schindler listájából megismert, most orvost alakító, különösen tehetségtelen középkori skót klánvezér őszinte aggodalma ellenére kórházba kerül. És jön az „ereszd el a hajam”.

Egyszóval ritkaságszámba menően buta, kiváltképp aljas indokból elkövetett kis mocskot dörgöl szemünk közé A szénbányász lányának egykor (na nem sokkal) jobb napokat látott rendezője.

De. De!

Jodie Foster, aki egyszer már úgy maradt. A Taxisofőr után. Nyilván: ő tud valamit, amit mi nem. Amit talán csak a kis Oscar Matzerath, méginkább David Bennett (A bádogdob hősét adó gyerekszínész), aki a film után megállt a növésben. Jodie – ha akkor láttam volna az arcát – ma a legnagyobb mozicsillagok egyike. David színpadok hőse. Nincs az a vacak, amelyben általuk ne látszana ki valami. Ha más nem, a lóláb. Ha akkor láttam volna az arcát… Most itt az egész teste: fürdik fekete tóban, míg a hold reszket ugyanott. Sajnos lapos. Mint ez a mozi. De kit érdekel, Jodie mindig tud olyant, amit mi nem is álmodhatunk soha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1000