KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Fellini Circumdederunt

Böszörményi Géza

Emlékszem, milyen különös fogadtatása volt szakmai körökben az Országúton című filmnek. A kritikusok nem tudták semmilyen irányzatba beilleszteni, ez a skatulya egyszerűen hiányzott. – „Műveletlen szélhámos!” – kiáltották dühödten a legharciasabbak és árulásnak tekintették, a neorealizmus elárulásának. Mások viszont óvatosan mentegetni próbálták az ifjú Fellinit, hogy filmje nem elárulása a neorealizmusnak, sőt annak továbbfejlesztése a lélektan területén.

Nekem tetszett a film, de ezt óvakodtam bárkinek is elárulni. Még magam előtt is titkoltam. Akkoriban már érlelődött bennem a gondolat, hogy felvételi vizsgára jelentkezem a Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, és nem engedhettem meg magamnak a gyanúsítást, hogy egy gyékényen árulok a neorealizmus sírásójával. Az életrajzom enélkül is siralmasan festett.

És akkor jött a Nyolc és fél. A film lenyűgözött.

Tizennégyszer néztem meg rövid idő alatt. A snitteket stopperrel másodpercre kijegyzeteltem és elláttam okoskodó megjegyzéseimmel. Ennek az lett a következménye, hogy a vizsgafilmem – mert akkor már főiskolás voltam és minden évben készíteni kellett egy 10-15 perces vizsgafilmet – olyan lett, mint egy Fellini-etűd.

Képileg is olyan lett.

Ugyanis az operatőr – H. L., jó barátom és osztálytársam – szintén szerelembe esett Fellinivel, és három blendével világosabbra vette vizsgafilmünk minden snittjének hátterét. A hatás nagyszerű volt és költői.

A vizsgán csúfosan lelepleződtünk, megbuktunk, mint „másolók”, de még hónapokig úgy éreztük, hogy tanárainkból és kollegáinkból az irigység beszél. Süketek voltunk minden józan szóra, mint a fajdkakas szerelem idején. Egy zsenibe voltunk szerelmesek.

Aztán a szerelem elmúlt. Nem próbáltunk többé fellinis jeleneteket készíteni, és ha ilyen ötlet felmerült, rögtön csöngetni kezdett belül a figyelmeztető hang, hogy megállj! Bújj vissza a saját bőrödbe! De legbelül, a szívünkben volt SZÁMÁRA egy hely ...Mozipáholy...

Így készültek első játékfilmjeink Gy. L.-el közösen. A magyar kritika ezeket a filmeket a cseh új hullámba sorolta. Mi gúnyosan mosolyogtunk e dilettantizmuson. Kezdetben még nem is láttunk cseh új hullámos filmeket, de olaszokat annál inkább. Az alapvető hatások tőlük érkeztek: Fellinitől, Antonionitól, Olmitól... Mi és szomszédaink a neorealizmus végének és átalakulásának voltunk tanúi, és a cseh új hullám alighanem innen nőtt ki. Testvérek vagyunk és nem csatlósok, mert közös a szülőnk. Innen ered a kétségtelen szemléleti hasonlóság, a belső történet felerősödése, az ironikus felülnézet.

Fellininek nincs iskolája.

Utánozhatatlanul bonyolult.

Nagyszerű ösztönnel választotta ki munkatársait, szereplőit. Elképesztően sokoldalúan dolgozott, elképesztően magas színvonalon. Még idős korában is.

Pár hónappal ezelőtt – már az első, súlyos szélütése után – megkérdezték tőle, mit tervez, ha felgyógyul. Úgy hallottam, azt válaszolta, hogy az olasz korrupcióról szeretne filmet készíteni. Egy freskót.

Akkoriban láttam a tévében egy riportsorozatot neves, olasz politikusokkal, akiket éppen korrupción kaptak rajta. Olyan higgadtan és elemzően beszéltek saját szélhámosságaikról, mint a legtermészetesebb emberi magatartásról. Nevetségesek voltak és ijesztőek.

Ez valóban Fellini-téma! És ha ő dolgozná fel, közönség is akadna. Az emberek ugyan megvetően elutasítják a korrupciót, de alig várják, hogy belekerüljenek.

A téma egy trilógia középső filmje lehetne. Az első rész már elkészült: Trimalchio lakomája. És mi lenne a harmadik rész? Izgatott ez a kérdés, nem tudom miért. Töprengés közben bekapcsoltam a tévét, a híradót. Polgárháborút mutatott.

Fegyveres katonák csoportja tucatnyi, fegyver nélküli katonát dobált ki az országútra, mint a csirkéket, ott már várták őket más katonák és lábrúgással hasra fordítva, a fejükbe lőttek. De egy fiatal katona visszafordult és zokogva könyörgött az életéért, csúszva hátrált a ráirányult géppisztoly elől, újra hasra fordították, talán, hogy ne lássák a szemét, de ő villámgyorsan újra a hátára perdült ... Nem bírtam nézni, kikapcsoltam.

Amikor magamhoz tértem, elgondolkoztam, hogy mit is kezdene egy ilyen valósággal Fellini? ... És hogy fejezné be a filmet?

A szereplők megfognák egymás kezét és körtáncba kezdenének? Mint a Nyolc és félben? Vagy a partra vetett szörny merev szemébe nézne a főszereplő, mint Az édes életben? De hiszen ez a szörny még él! ... Ott áll a koszos országúton, és ránk fogja géppisztolyát..., és mi könyörgünk, megalázkodunk, zokogunk mint a Bohócok..., taknyunk, nyálunk egybefolyik... És választ nem kapunk senkitől...

A humanista Európa képviselője elhunyt.

A filmművészet zsenije távozott el közülünk.

Most mihez fogjunk?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=190