KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fausto 5.0

Varró Attila

 

Ha időrendbe állítanánk valamennyi neves irodalmi alakot, akik rémfilmekben születtek újjá, a sort az igen imponáló 1896-os évszámmal Faust doktor indítaná, aki a trükkfilm ősatyjaként számon tartott Mélies jóvoltából a filmtörténet legelső horror-hőseként öregbíthette tovább hírnevét. Az ördög kastélya óta legalább félszáz félelmetes mozidarabban felbukkanó tudós és ördögi fele az ezredfordulóra épp olyan divatjamúlt őskövületnek számított, mint Marchen-cimborái prágai diáktól az álomdémon homokemberig (ennek legárulkodóbb bizonyítékát a 2000-es Tizenéves Faust voltam című tévékomédia jelentette), mígnem az új század váratlanul ismét felfedezte a megkísértett doktor figuráját – igaz csupán Spanyolország határain belül. Míg a spanyol-amerikai koprodukciós Faustban (2001) Brian Yuzna gore-specialista a képregényadaptáció, kebelplasztika és digitális látványeffektek modern Bermuda-háromszögébe vezette istentagadó doktorát, addig a katalán Fausto 5.0 rendezőhármasa az ellenkező véglet felől próbált új színt lopni a palettára.

A névtelen, időntúli nagyvárosban rendezett orvos-konferenciára érkező specialista és semmiből felbukkanó volt páciense különös Faust-Mefisztó kapcsolatát végigkövető mű olcsó tömegcikk helyett komoly szerzői érdemek látványos szemléltetésére készült – a három bába között azonban sajnos elveszett a gyermek. Miközben a trendi reklámfilmes Ortiz kizárólag azt a célt tartotta szem előtt, hogy minél hívebben reprodukálja a Fincher-vonal lecsupaszított gótikus látványvilágát, a La Fura dels Baus Európa-hírű (tánc)színházi csoportjából elkalandozó OlléPadrissa páros kreatív energiáját főként a látványos drámai konfliktusok halmozása emésztette fel. Sorra robbannak a jelenetek, a két színész hihetetlen teljesítményt nyújtva próbál lépést tartani a fordulatokkal, összecsapásaik erőteljesen megkomponált érzelem-koreográfiák – de arra sajnos együttvéve sem képes a sok ötletpetárda, hogy elfeledtesse a figyelmesebb nézőkkel a minden eredetiséget és önálló gondolatot nélkülöző történetet. Aki ebben a filmben eladta a lelkét, az elsősorban nem a főhős volt: habár az kétségkívül vigasztaló, hogy szemmel láthatóan nem aprópénzért köttetett az alku.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2122