KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Drogfilm

Belső mozi, virtuális védelem

Dér András

A belőtt drogos másképp dokumentálja a világot. Az anyag olyan neki, mint fényképezőgépnek a film.

 

A jakut sámán még igazít egyet az ütő végét díszítő sastollon, és a magasba lendíti marhabél dobját.

Az azték varázsló átható tekintete a tűzből az égre emelkedik. A herointól lehorgonyzott csákó szemhéja lassú redőnyként ereszkedik... „A mágus bizonyos gyönyört akar a maga számára biztosítani. Ehhez kapcsolatba kell lépnie a gyönyör forrásával, az antik mitológián alapuló okkult terminológiával élve, Vénusz istennővel.” Ezek Eliphas Lévi múlt századi francia „mágus” tanácsai, olyan reneszánsz elődökre hivatkozik, mint például Ficino vagy Agrippa.

Más tájról cserkészve, e gyönyör forrását egy csodaszép indiai hercegnő biztosítaná, aki messze földről vonzotta magához a deli vitézeket, királyfiakat. Ám a közelében megmaradni nem tudtak, mert ugyan oly szép volt, hogy a Napot elhomályosította, de förtelmes bűzt árasztott. Na, a hercegnő szégyenébe és magányába bele is halt. Sírján virág nyílt - az első mák.

A drogos, ha „beállt”, másképp kezdi dokumentálni a világot. Az anyag neki olyan, mint fényképezőgépnek a film. Flash! Képessé teszi valamire. Pontosabban a drogos egy camera obscura. Egész teste a doboz, és valahol a nyúltagyától a sarka bütykéig feszül ki a virtuális vászon a belső mozizáshoz. Élesre lőtten önmaga lesz az ábrázoló, az ábrázolt és a befogadó.

A sámán, a varázsló, a táltos transzmitter, intermediátor, azaz közvetít az éteren át az ember és az istenség között. Talán ezért nem lettek drogfüggők. (Bár lehet, hogy azok voltak, csak az irodalom elhallgatja.)

Ezek a rettegve csodált urak szolgáltak. Klipekben sugározták az isteni direktívákat. Videó kivetítők voltak, akik a törzsnek gyors montázstechnikával, zenére sugároztak. Prizmaként gyűjtötték be és szórták szét az információt a kollektivizált egyedeknek. Transzmisszionáriusok voltak a szellemi és az anyagi világ közt. Közszolgálati funkciót láttak el. Informálták a törzset az előttük álló feladatról, a bajok forrásáról és megoldási javaslattal álltak elő. Mentálhigiénés alapellátást nyújtottak a falunak.

A drog szerepe mára gyökeresen megváltozott. És itt nem is a harcászatban betöltött szerepére gondolok, hanem a hétköznapok háborúira. Ahogy önmagát gyűri le vele az ember.

A virtuális valóság gyalogosai a narkósok. A cyberszex és a kompjútertechnika századában igazán primitív eszközöket választanak. Az űr betöltésének az a passzív módja, hogy a képzeletet és a lelket bedobozolja, szükséges, de nem elégséges.

A hiány elviselhetetlen expanziója pusztító étvágyat gerjeszt. „A héber hagyomány két képét mutatja a hiánynak, s ezeket két, egymásból kiváló puszta ábrázolja, minden dolgok közepe, közepében minden dolgokkal.” (Paul Virilio)

Ha a drogost használom kameraként, finomabban fogalmazva: belehelyezkedem az ő állapotába, olyan speciális lenyomatot készíthetünk, mint a röntgenkép az emberi testről. Az a bizonyos pusztító étvágy lebontja az álarcokat, és ami mögöttük van, az visszataszító, undormány. Ez az utazás végső stádiuma. A térben és időben elkövetett illúzió megsemmisül. Ez teszi halálos beteggé a drogost. A kegyetlen látvány. Hogy megpillantja a magáramaradt embert, úgy ahogy Lucifer láttatta a világot Ádámnak. A drog hiánya maga a Sátán, aki elől minden ép ember menekül. A narkós tehát hanyatt-homlok visszafut istenéhez - a droghoz -, jól belövi magát, hogy felejtse azt a pokoli világot. De menthetetlenül egybeolvad a „távollét jelenléte” és a „jelenlét távolléte”. Lehetetlenné válik az eltűnés, már csak egy kiút marad...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3886