KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Áldott kitaszítottak

Sneé Péter

 

Félévszázadnyi kényszerszünetet követően a Szovjetunióban ismét kedvet kaptak a dokumentumfilmezéshez. Az elmúlt évtizedekben sem volt ismeretlen e műfaj, ám mímelték csupán, nem mívelték. Hogyan is tehették volna, ha egyszer a filmkészítés valamennyi fázisa szigorúan ellenőrzött, a hivatalosan engedélyezett témák köre szűk és a konklúziók eleve adottak? Az illúzió-teremtés pedig felette munkaigényes és kockázatos, hiszen mindig becsúszhat egy gikszer, s a közönség (néhány tucat felügyelettel megbízott apparatcsik) igényei is óráról órára változnak a politikai széljárás szerint.

A lét silányságára, színtelenségére csupán a játékfilmek figyelmeztettek. Szelíd drámák, vagy megrázó tragédiák zajlottak a kopár társbérletekben és az üres udvarú falvakban, hol a tengelyakasztó sárral még a ZIL-teherautók sem boldogulnak. Riadt tekintetű kopasz fegyencfejek, s az érzelmi gátszakadások nyers indulatai jelezték, nem pusztán a nyomor szorongat, hanem más is: a személytelen hatalom, mely könyörtelenül eltiporja az egyéni vágyakat és ambíciókat.

Mindez talán negatív utópia, beteg elmék fantáziaszüleménye, gondolták a cenzorok, s bár rosszul tűrték, valahogy viselték. Ám az „utca emberének” nyílt szavait, a spontán, felsőbb jóváhagyásra nem váró megmozdulások látványát sehogyan sem. Azok már az OSZSZSZK Btk. 70-es (szovjetellenes agitáció és propaganda), valamint 190-es (a szovjet társadalmi és állami rendszer lejáratása) paragrafusaiba ütköző, hivatalból üldözendő bűncselekménynek számítottak.

A dokumentátorok olyan szívóssággal dolgoznak, mint amilyet a 60-as évek illegális történészeinél és politológusainál tapasztalhatunk. Makacsul keresik a forrásokat, s nem hiába. A belső megrendelésre (értsd: a párt, illetve a KGB számára) készült archív felvételeknek ugyan csak elenyésző hányada lett hozzáférhető, de épp elég a botránkozáshoz. Gyorsul a hatalom eróziója, szaporodnak az informátorok, s mind több egykori vezetőt és titkosszolgálati megbízottat lehet szóra bírni. A hallgatás parancsát megtörve hivatalosan meg nem történt eseményekről beszélnek. Szakad, foszlik tehát a valóságot takaró fátyol.

Azok sorsát firtatták először, kik látványosan demonstrálták a halotti nyugalmú társadalom elevenségét, Kusztov 69 perces dokumentumfilmje, az Áldott kitaszítottak is az „első vonal” egyik, nálunk kevéssé ismert alakjának állít emléket. A száműzetésben meghalt P. G. Grigorenko tábornok a meggyőződéses emberek közül való volt, kiket hitük szembeállított környezetükkel, s mikor ezért bűnhődniük kellett, ráébredtek a szép deklarációk hamisságára és csalódottságukban haragosan leszámoltak bálványaikkal.

1963-ban Grigorenko még „Harci Szövetség a Leninizmus Előmozdítására”- aláírású röpcédulákon támadta Hruscsovot, a hatvanas évek végére pedig már az emberi jogokért küzdött. Szárnyai alól bújtak elő a nemzetiségi megmozdulások  szervezői, köztük a hazájukból elüldözött krími tatárok hangadói is. Rangja, neve és ismertsége kellemetlenné tette volna a szabályos bírósági eljárást. Az illetékesek egyszerűbb módszert választottak elhallgattatására: elmegyógyintézetbe csukták. Ahogy G. Morozov, az Igazságügyi Elmekórtani Intézet igazgatója cinikusan megjegyezte: „Mi szükség a politikai perekre, amíg léteznek elmegyógyintézetek?”

Nem volt szokatlan eljárás ez korábban sem. Sőt, miként a hasonló büntetést elszenvedett kiváló biokémikus, Zsorez Medvegyev írja (történész bátyjával, Rojjal együtt írt, s nálunk a közelmúltban kiadott) Ki az őrült? című elemzésében, szép hagyománnyal bírt. Igaz, a cárok csupán egy-egy renitens alattvalójukat ítélték kényszerkezelésre, a szovjet rendszer viszont nem takarékoskodott a beutalókkal. Miért tette volna, amikor „az egészségügy a Szovjetunióban állami ellátás”...

Az 1961-ben elfogadott új Törvénykönyv gyakorlatilag szabad kezet adott a pszichiátereknek arra, hogy – akár erőszakkal is – bárkit zárt intézetbe szállítsanak, akire a helyi pártszervek, illetve a belügyisek haragszanak. Ott foghatták őket korlátlan ideig, tetszés szerint próbálván ki rajtuk különféle „terápiákat”: az elektro- és az inzulinsokkot, az erős, személyiségromboló patikaszereket, s ha ilyesmire nem tellett, hát az ütésekből, rúgásokból, fojtogatásokból álló kúrát. A nyomorúságos elhelyezés pedig, amilyen például a hírhedt Szerbszkij Intézetben várta az ápoltakat, csak növelte a gyötrelmeket. Egyes Mauthausent megjárt foglyok szerint helyzetük rosszabb volt az ottaninál.

A Nemzetközi Pszichiátriai Szövetségből kizárás elől utolsó pillanatban önként kilépett szovjet tagozatot azonban tavaly ismét keblére ölelte a világszervezet. Állítólag már nincs – annyi – politikai okból beutalt, mint régen. A tagozat vezetői szerint soha nem is voltak ilyenek, vagy ha mégis, úgy legföljebb helyi túlkapások eredményeként, mintegy véletlenül.

Deniszov kamerája előtt rendre megszólalnak e nemlétezők, és a nyugdíjas KGB-sek, valamint néhány pszichiáter is. Elmondják, mi volt, vagy lett volna a feladatuk, s mit végeztek. Vallomásaikból kibontakozik a Szovjetunió újabb kori históriája. A jelen állapotot az utcaképek mutatják: lepusztult házsorok között hivalkodó, kietlen intézmények terpeszkednek, az üzletek üresek, és napirenden vannak a tüntetések. Televíziós adásból kopírozott archívokon föltűnik a tábornok is, az alkotó, értelmes életről beszél. De a világban szétszóratott barátai sem bosszúért kiáltanak. Rezignáltán beszámolnak hányattatásaikról, s másoknál élesebben nem vádolják a KGB vezetőit. Mindannyian a szovjet rendszer termékei vagyunk, állítják, gyilkosok és áldozatok egyaránt.

Az alkotók pedig diszkréten körbepillantanak: ahol Avvakum protopópa 1666-ban raboskodott, ma is zárt intézet falai emelkednek. A taskenti ház előtt, honnét három évszázaddal később elhurcolták a főtisztet, állami Volga ácsorog ráérősen. Mi változott akkor? Szólni és fölvételt készíteni már szabad, cselekedni és lejátszani még nem. Ahogy annyi más mű, e film sem ismert a Szovjetunióban. Csupán külföldön vetítik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4080