KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Tanítványok

Nyomtalanul?

Reményi József Tamás

 

A pillanat ünnepi: az irodalomban a hatvanas évek végén indult „másfajta raj” egy tagja meghódította a filmművészet fellegvárát, s kitűzte homlokzatára nemzedéke kissé megviselt zászlaját. Kevésbé patetikusan fogalmazva: Bereményi Géza, 38 éves magyar író – még kevésbé patetikusan: főiskolát nem végzett amatőr – nagyjátékfilmet rendezett, ám ez az esemény nemcsak az ő szcenarista előéletét, hanem a „fiatal”-nak nevezett irodalom és a „fiatal”-nak titulált film sokáig hátráltatott, mégis termékeny egymásra találását tekintve is várható volt. Igaz, rendhagyó dolog ez, ha a magyar filmipar anyagi lehetőségeire s művészi kockázatvállalásának mértékére gondolunk, de egyáltalán nem kuriózum, ha ugyanakkor Csaplár Vilmos, Balázs József, Dobai Péter, Spiró György, Marosi Gyula, Vámos Miklós, legújabban Esterházy Péter, s nem utolsó sorban Bereményi filmes közreműködéseit elősoroljuk. Csak épp mozifilmet nem rendezett egyikük sem. (Bár, ha nem is „mozifilm”, Dobai nagyszerű Archaikus torzóját illik itt megemlítenünk.) Szépirodalmi művekből születtek filmek korábban is, ám maguknak az íróknak egyáltalán a filmhez, de még műveik megfilmesítéséhez sem volt közük; úgy tekintettek rá, mint a színházi regény-dramatizálásokra: inkább engedékenyen, mint reménnyel. A filmet s a legújabbkori filmművészetet már anyanyelvükként elsajátító fiatalok jórésze nemcsak „engedett” a film csábításának, hanem saját alkotóterepeként is elképzelhetőnek tartotta azt. Ha ez a spontán folyamat a maga teljességében kibontakozhatott volna, mára már feledhetnénk a forgatókönyv-írás annyiszor fölpanaszolt pangását. (Az óvatosságnak egyébként nemcsak az a következménye, hogy az ígéretes új kapcsolatnak mennyiségileg és viszonylag kicsi a termése, hanem az is, hogy – törvényszerűen – inkább a kísérletek vérszegény, minőségileg lagymatag egyedei szoríthattak helyet maguknak...)

Bereményi Géza filmje – az ő esetében igazán látványos előzmények ide vagy oda – persze lehetne kudarc is. A Romantika, a Kedves szomszéd, a kiemelkedő sikerű Megáll az idő írója rendezőként debütálhatott volna kezdők módjára. Nem így történt. A Tanítványok minden görcsösség nélkül, oldottan és nagyvonalúan komponált mű, amelyben maradéktalanul érvényesült mindaz, ami Bereményi szemléletére és hangvételére korábban is jellemző volt. Az átmentett modor és ízlés, a saját hang/kép kétségtelenül a magyar filmművészet nyeresége.

Amint a filmográfiából és a történész-szakember e számunkban olvasható írásából is kiderül, A Tanítványok szinte dokumentarista pontossággal az 1938-4l-es Magyarország valóságából építkezik. Reform vagy anakronisztikus elmaradottság, a nemzet elsüllyedése vagy megkapaszkodása, eligazodás a politikai gyakorlat útvesztőiben – ezek a kérdések foglalkoztatják a film hőseit. Ezzel azonban korántsem állítjuk azt, hogy a rendező is lényegében erre koncentrálna. Ha a film témáját és eseményeit rekonstruáljuk, félő, hogy a történelem és a politika kategóriái elfedik Bereményi mélyebb rétegekben működő művészi ambícióit.

Bereményi alkotásainak – egészen az indulástól – kulcsfogalma az idő, a különböző vetületeiben egy-másbagabalyodott, összefüggéseit csak ritka pillanatokra föltáró történelmi idő, a földi vegetáció biológiai ideje és a cselekvő-szemlélő egyén, a magánélet szubjektív ideje. Már első kötetének valamennyi írása, különösen a Történelem ezt exponálja, minden ízében ezt hordozza családregénye, a Legendárium, erre a vizsgálódásra épül Halmi című drámája stb. A Tanítványok – sommásan elmesélhető tartalma szerint – Magyary Zoltán professzor kutatócsoportjának sorsát mutatja be, a második világháború előtti magyar társadalom szolid háttérrajzával. Ez a sorstörténet természetesen rezignált példázata lehet illúziók és reformok összefonódásának, hazai tájakon. De kövessük a film „cselekményét” másképpen.

Fehér József (ld. A jövendő fehérei...), egy szegényparaszti család gyermeke elindul a tanyáról, hogy egyetemre iratkozhasson. A feltörekvő fiatalember számára már az indulás pillanata rosszul alakul (sem most, sem később nem állíthatjuk, hogy rosszul megválasztott lenne a pillanat, hiszen Fehér sorsára éppen az a jellemző, hogy idejét nem birtokolja): apja nem hajlandó elbúcsúzni tőle. Nyilván már az érettségi megszerzésének vágyában sem támogatta (paraszt, maradj az eke mellett), s a fiú hiába kiabálja csökönyös szeretettel, futtában az állomás felé (azaz: ahol 6 felszállhat, ott állomás sincs, csupán meg-megáll a vonat): „Neki pedig akkor is köszönök mindent!” – az apjába nem kapaszkodhat. Visszafelé nincs útja. („Mik a tervei?” – kérdi tőle később Magyary professzor; „Én csak nem akarok paraszt maradni... Tanulni tudok” – hangzik a válasz.) És előre? Rosszkor érkezik az egyetemre is – elkésett, nem iratkozhat be. Fehér József tehát nincs sehol. Fehér József nincs. Mígnem – történetünk folyamán először és utoljára – segít a szerencse. A véletlen: Magyary színe elé kerül, továbbtanulhat. Ám létezése továbbra is kétségbe vonható, többszörösen. Azon a vidéken, ahonnan származik, a professzor munkatársainak kimutatása szerint jódban szegény az ivóvíz, ami „csökkenti a szellemi képességeket”. Az érettségizett Fehér József tehát úgy áll ott jótevői előtt, mint valami statisztikailag kimutathatatlan adat, s ez a pillanat nem csupán a technokrata reformok életidegen vonásait karikírozza, hanem a fehérjózsefek folyamatos és jóvátehetetlen árvaságát is érzékelteti. A felek kölcsönösen kívül helyezik egymást a valóságon – ez a mozzanat minősíti a kontaktusteremtés valamennyi próbáját s kudarcát Fehér életében, meg másokéban is. Most már csak vázlatosan folytatva: Fehérben a többi tanítvány provokátort, a legjobb esetben is ügyeskedő karrieristát sejt eleinte; későbbi tapogatózásainak alanyai közül a hozzá legközelebb álló Török Imre, a radikális népi író ellódítja magától („Játszanak veled, komám... Játssz egy kicsit velük, te hülye...”); a fiatal Alex gróffal, akihez mint szintén időn kívül rekedt ősi ellenfélhez, mint eleven anakronizmushoz benső viszony fűzi, a tartalommal bíró kontaktusnak csupán a küszöbéig juthatnak el („Majd híradással leszek” – üzenik egymásnak, viszonyuk hierarchiájának pillanatnyi állása szerint); a gróf húga előtt egyenesen a Holdról jött csodabogár szerepét kell játszania, olyannyira lehetetlen valóságos keretet elképzelni találkozásukhoz; és sok-sok évvel később, amikor az eseményeknek, úgymond, távlata lehetne már, egykori munkatársától, a kommunista Nagy Istvántól sem hall semmi használhatót, amihez viszonyíthatná saját emlékeit. Létezését. Amivel igazolhatná maga és fia előtt a múltját. Fehér József a fiának sem tudja „megmutatni” magát, s az elmaradt találkozások között ez a legfájdalmasabb, a végső. Bereményi kitűnő dramaturgiai fogásainak egyike, ahogyan csendesen, visszafogottan be-bejátszatja a jelen képeit, a történtekhez semmiféle affinitást nem mutat(hat)ó ifjabb Fehér („Ha végeztél ezzel a Nagy Pistával, kijössz a strandra?”) és apja groteszk-szomorú duettjét, lassan-lassan szoktatva főhősét – és nézőit – a halálhoz. Ami oly triviálisan be is következik a hullámfürdő tömegébe veszve. Fehér József úgy távozik, ahogyan indult, búcsú nélkül. Két nemzedék kőzett, kapcsolódások híján, nyomtalanul.

A Tanítványok Fehér Józsefe szinte mindvégig csak a mások rávetülő árnyékaként látszik, tetszés szerint használt és minősített tényező a film ábrázolta történeten belül. A filmnek magának azonban egyértelműen ő a főhőse. Az író-rendező és a színész különös érdeme: azt, hogy egy értékes lélek megy veszendőbe, retardált kínnal, mintegy mellékesen ábrázolja. Körülötte mindenki keresi és időről időre meg is találja azt a szerepet, amit meggyőződéssel játszhat. Csupa öntudatos embert látunk, aki mozgása célját és értelmét, sőt tisztességét látni véli. Találomra néhány példát: Török Imre felváltva a diadalmas-szenvedő és a megcsömörlött néptribun szerepét éli meg; a jómódú zsidó családból származó Engel Péter a Teleki-tanítványságtól a Magyary-tanítványságig vezető ösvényen egyensúlyoz, a becsületes túlélés esélyét keresve; az öreg Sándor gróf, Alex apja, birtoka romjain az európai fejlődéssel lépést tartó nagyúr pózát választja: a technikai újat a járművekben, divatos sportokban, a társadalmi újat pedig a nemzetiszocialista mozgalomban találva meg. Ebből a kavalkádból emeli ki Bereményi Fehért, párban Alex gróffal, s Magyary professzort, Teleki Pállal szembesítve. Mielőtt e sajátos négyes-fogatról külön is szólnánk, ismét a Bereményi-mű előzményeire kell utalnunk.

A hatvanas évek végének irodalmi új hulláma, a dezillúzió és a kitüntetett értékek nivellálódása jegyében, változásokat hozott az írói én felfogásában. Ennek egyik jele az volt, hogy a (gyakran gyermeki) naivitás a prózaírás egyik generáló elvévé lett: a világ, a környezet dolgai között szelektálni nem tudó, s éppen ezzel a közelítéssel ismeretlen vagy csupán rejtett összefüggésekre bukkanó Én szólalt meg. A legjobbak prózájában azonban ez a mozzanat nem maradt önreflexió nélkül: a naivitás mint kényszerű szerep maga is az ábrázolás fontos tárgya lett. Nos, A Tanítványok világa is hasonló közvetítéssel jut el hozzánk. Fehér naiv hős, de környezetét nem az ő szemével láttatja a rendező, s ennek megerősítésére „építi föl” Alex gróf figuráját, aki tudatosan rájátszik történelmi szerepének valószerűtlenségére. Saját panoptikumi létének visszfényét kajánul rávetíti a „színjátékban” résztvevő valemennyi alakra. Ha valaki Bereményi szócsöve a filmben, akkor keserű fintorával, totális (önkritikájával a gróf az, aki elkerülhetetlen pusztulásának módját is maga választja meg, intaktságát, belső függetlenségét őrizve. Remélem, mondanom sem kéne, hogy nem az úri osztállyal való azonosulásról s éppen nem Alex felelősségének bagatellizálásáról van szó.

Fehér és Alex ikrek a film dramaturgiai genezisében, s ugyancsak egymás tükörképei Teleki Pál kultuszminiszter-miniszterelnök és Magyary professzor, ők azok, akik Alex-hez hasonlóan a megrögzöttségig játsszák szerepüket, nem is lehet más a sorsuk, mint a választott halál. Illúziójuk az, hogy a politika tudománya, illetve, hogy a tudomány politikája elszakadhat „alantas” társadalmi kötöttségeitől, fölülemelkedhet azokon. „Ebben az agrárországban” – fogalmaz ünnepélyes pontossággal Magyary; „Hazánkban” – helyesbít ünnepélyes pontossággal Teleki. Többről árulkodik kettősük, mint a reformok személyesen átélhető esélyeiről: örök emberi jelképek ők. Ezt nyomatékosítja a film képi világa. Maszkjuk, beállításaik, a színészek játéka az időből-térből kimetszve, kimerevítve mutatja őket, kétféle értelemben is: idegenek saját valóságuktól, a valóság érintetlen marad tőlük, ugyanakkor értékeik-kudarcaik emblematikusak.

Így távolságtartó A Tanítványok, amelyben az applikált dokumentumok, egykori filmbetétek is sajátos metamorfózison mennek keresztül. Nem (illetve nem csak) a korhűség elérése a céljuk, hanem groteszk másszerűségükkel, a bennük megjelenő információkkal (például háború előtti légógyakorlatot látunk, amely bennünk, a rákövetkező világégés ismeretében, elhúzott szájú nevetést kelthet) hőseinket éppenséggel távolabb lökik maguktól. Erősítik azt a benyomásunkat, hogy Fehér, Alex, Magyary s a többiek a kellős közepén is kívül vannak a történelmen.

A történet e keserves kétélűségét Kardos Sándor operatőri és Pauer Gyula látványtervezői munkája egyetlen bicsaklás nélkül, végig megőrzi. Ami pedig a színészek teljesítményét illeti – lehet, rossz a memóriám –: sokszereplős (nem csoport-látványra építő!) magyar filmben ilyen egységes játékstílust nem láttam. Eperjes Károly az öles léptekkel elszántan elénk trappoló tanyasi fiútól a Palatinuson békésen elheverni vágyó fiatalemberig végigjátszik jónéhányat a legújabbkori magyar életérzésekből; Cserhalmi György „bölcs bolondja” – mint már említettük – nem csupán egyetlen figura terheit hordozza; Gelley Kornél Magyary professzorban a magának önkéntelenül is folyamatosan emlékművet állító, tiszta és megrögzött nagyságot jeleníti meg; Rajhona Ádám, Teleki figurájában, a szűkülő térben mozgó, lefojtott embert játssza – mind-mind más árnyalatú forma, azonos tégelyben.

Már háborús Karácsonyt írunk, amikor Alex gróf húga, a comtesse így fogadja Fehér Józsefet: „Amikor magláttam magát katonaruhában(...), ezt gondoltam: kudarcot vallott harag”. A háború s a rákövetkező évek sok, Fehéréhez hasonló energiát, nekibuzdulást temettek maguk alá. Ha Bereményi Géza filmjét nézzük, úgy gondolhatjuk, mégsem nyomtalanul.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 02-04. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5968