KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Lugossy Lászlóval

Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket?

Pörös Géza

 

 

Lugossy László 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán, majd ezt követően a moszkvai főiskolán szerzett rendezői diplomát. Szovjetunióbeli tartózkodása alatt többek között Romm és Csuhraj volt a mestere. 1968-ban a Balázs Béla Stúdióban Karinthy Frigyes Cirkusz című műve alapján Különös melódia címmel forgatta le rövid játékfilmjét. Első játékfilmje, az Azonosítás (1975) Ezüst Medve-díjat nyert a nyugat-berlini fesztiválon. Bemutatásra váró munkája a Köszönöm, megvagyunk!

 

Mi magyarázza ezeket a hosszú szüneteket pályádon?

– Első kisfilmem után elég nehezen szavaztak újra bizalmat, jóllehet több forgatókönyvvel is kopogtattam a filmgyár ajtaján. Végül aztán találkoztam Kardos Istvánnal, akivel egyeztettük elképzeléseinket a világról, filmről, s megírtuk az Azonosítást. Hogy ezt követően miért volt ismét hosszabb kihagyás? Talán mert nem sürgettem eléggé magam, meg aztán az emberben mindig él a vágy, hogy lényeges kérdésekről csináljon filmet. Elismerem, ennek nem kellett volna ennyire elhúzódnia; mindegy, tartott, ameddig tartott. A tanulópénzt megfizettem, de a jövőben nem hagyom magam ilyen hosszú ideig kizökkenteni. Mert a filmkészítés szakma is, amelyet ha nem gyakorol folyamatosan az ember, akkor a forgatás során sok mindent kell újratanulnia.

A ritkán megszólalók szava általában fokozott figyelmet kelt. Nem termelt ki ez a helyzet a filmek készítésekor egyfajta bizonyítási görcsöt?

– Nem képzelem, hogy egy olyan kórusban lépek fel, ahol időnként az én szólóm következik. Különben sem hiszem, hogy a magyar film kórusára manapság különösebben odafigyelnének. Ha pedig mégis magamra vállalnám a szólista felelősségét, talán ki sem tudnám nyitni a számat. Filmet csinálok. Nehézséget a munka és a kifejezés gyötrelme okoz.

A közeljövőben mutatják be új filmedet. A Köszönöm, megvagyunk! egy öntödei szakmunkás és egy segédmunkáslány kapcsolatáról szól. A film forgatókönyve (Kardos István munkája) nemrég megjelent a Filmkultúra című folyóiratban. Hogyan született a film témája?

– A Filmkultúrában kinyomtatott forgatókönyv most már nyilvánosan is letagadhatatlanná teszi azt a változtatást, amelyet munka közben, az anyag sugallatára Kardos Istvánnal egyetértésben megtettünk. Mint emlékszel, a forgatókönyvben a kényszerhelyzetbe sodródott lány, Éva gyermekgyilkossági kísérlete ígérte az egyik drámai fordulópontot. Ezt a motívumot valóságosan megtörtént esemény sugallta. Egy asszony, aki úgy érezte, hogy elveszíti az egyetlen férfit, akihez kötődött – a helyzetét, világhoz való viszonyát annyira reménytelennek ítélte, hogy reflexszerű kétségbeesésében erre a tragikus lépésre szánta el magát. Tudtuk, csak egy Dosztojevszkij tudná ennek a történetnek a mélyrétegeit feltárni, mégis annyira kelet-európai históriának éreztük, hogy nem hagyott bennünket nyugodni. Nem gondoltuk, hogy a film végül épp az indító élményt őrző fordulatot fogja kivetni magából. Pedig ez történt. A történetet mi találtuk ki, egyes mozaikjait viszont a film forrásvidékén, a fővárost övező agglomerációban gyűjtöttük föl. Az élményanyagot elemezve igyekeztük meghatározni: mik és kik között élünk? Mi ennek a kornak a központi gondja, mely rétegek életében nyilvánul meg a legközvetlenebb módon és így tovább.

Minden mű egyfajta válasz a valóság kihívásaira. Mik voltak a téged leginkább izgató kihívások, s miféle értelmezésre vállalkozik a film?

– Reményeim szerint a film többsíkú és többféleképpen is értelmezhető. Ami nem azt jelenti, hogy így is, meg az ellenkezője szerint is, hanem hogy több irányból is megközelíthető. Ezért viszolygok a ripsz-ropsz elemzésektől, mert az ember egyszerre csak egyetlen jelentéssíkot járhat körül. De ha mégis megpróbálok közeledni a film gondolatvilágához, akkor először a körülöttünk levő, engem személy szerint is nyugtalanító morális csődöt említeném. Ez az erkölcsi válság számokkal is leírható, vannak szociológiailag és statisztikailag megragadható adatai. Gondolj csak az öngyilkosok, alkoholisták vagy akár a válások ijesztően magas számára. Ám a statisztikai mutatóknál is beszédesebbek a kortársaink rossz közérzetéről tanúskodó mindennapi tapasztalatok. Az emberi kapcsolatok devalválódását helytelen lenne kizárólag az idegrendszerek számlájára írni, mivel az egyéni, családi, közösségi üzemzavarokban rendszerint társadalmi betegségek öltenek testet. Magyarországot csak a turista láthatja a nyugalom völgyének, közelebbről csupa küszködés és örvénylés. Igaz, gomba módra épülnek az élethez olyannyira nélkülözhetetlen hajlékok, de ahány ház, annyi puskaporos hordó. Kívülről: a négy fal harmóniája, belül: bányavágatok levegője... Nem vitatom, hogy jelentős változásokat élünk meg. Az iparosítás ára azonban jóval nagyobb, mint amit a beruházási számlák feltüntetnek. Nézd meg, kik laknak a nagyvárost övező agglomerációs gyűrűben? Hogyan él egy elsőgenerációs munkás? Miféle gondok gyötrik? Minden ember életében meghatározó az elődeitől örökölt kultúra és a környezet erkölcsi értékrendje. Ebből a szempontból honfitársaink zöme talajtalan és gyámoltalan, mert kiszakadt a közösségből, amely az értékrendet meghatározhatná és számon is kérhetné. A nagyvárosi munkások jelentős része – akárcsak a film hősei – elszakadt a falutól, de a városba költözés és a munkássá nyilvánítás nyomán nem sarjadt új közösségi erkölcs. Az ember felparcellázott életet él, amit úgy értek, hogy kora hajnalban utasként kezdi a napot valamelyik tömegközlekedési szállítóeszközön, utána munkásként folytatja valamelyik gyárban; műszak után vásárlóként lökdösődik az üzletben, majd utasként a HÉV-en, amikor aztán hazavergődik, dolgozhat a házán vagy a második gazdaságban. Végül, ha marad még ideje, tesz-vesz valamit a családban és alszik másnap reggelig. Ebben az életformában nem működik közösségi kontroll, egyik ember elvész a másik szeme elől, ezért is nehéz rátalálni a magatartást vezérlő értékekre.

Az értékproblémákkal filmed gondolati középpontjába jutottunk, hiszen a két hős, Éva és B. József sajátos, kényszerpályán induló kapcsolata éppen értékrendjeik különbözősége okán esik szét bármiféle beteljesülés előtt. Te hogyan értelmezed a két kényszerpálya, a két értékrend egymáshoz való viszonyát?

– Először a helyzetüket kell megfogalmazni. Nézzük a férfiét. „Én egy születést meg egy temetést már végigcsináltam ebben az ótvaros házban, nekem elegem van ezekből az élet-halál dolgokból” – mondja B. József. Vagyis a régi asszonnyal ő már futott egy kört, együtt futottak azon a pályán, ahol a családot egyszerre terheli a házépítés, a településen való meghonosodás összes kínja. B. József feleségének a halála pontosan jelzi, mibe is kerül ezeknek az embereknek az életformaváltás. Az asszony halálával tehát hiány keletkezett, amelyet annak rendje és módja szerint pótolni kell, mert család kell az épülő családi házba. Ezek a senkire át nem ruházható feladatok, ha úgy tetszik, kényszerek szabnak törvényt a férfi cselekedeteinek.

– És Évának?

– Az ő természetes pályája az lett volna, ha keres egy magához való 20 éves segédmunkás srácot, és együtt végigkínlódják mindazt, amit B. József az első feleségével végigkínlódott. Azonban ezt az árat megspórolandó – mert úgy látszik, megspórolható – megköttetik egy mindkettőjük számára előnyösnek látszó alku. Ezt az alkut szentesíti Béla bácsi, a körzeti rendőr, aki egy személyben az új család gazdasági gyámolítója. „Aranybánya ez – mondja az öreg a házra. – Jó vásár volt”– mondja a lányra, mert Éva, miközben forintokban is mérhető hasznot jelent, emberileg is jó vásárt ígér B. Józsefnek.

Évát szó szerint úgy veszi meg...

– Igen. De az üzlet kölcsönösen előnyösnek ígérkezik. Évának nem kell végigkínlódnia mindazt, amit a régi asszonynak, és B. József ágyában egy ki nem zsigerelt nő fekszik, szorgalmasan dolgozik a ház körül; remény van tehát rá, hogy ez a család kevesebb ideg- és véráldozattal hozható össze, mint az összes többi a környéken. Mégsem válik valóra az álom. Miért? Mert az a bizonyos első kör túlságosan is nagy áldozatot követelt B. Józseftől, aki a második nekifutást csakis az első megszenvedett tapasztalatával, az időközben eltorzult értékrenddel képes elkezdeni. Hasztalan igyekszik Éva kiigazítani ezt az értékrendet, ebből a házból már csak menekülni lehet. Mert ez a ház nemcsak a régi asszonyt pusztította el, de B. Józsefet is, kifacsarva belőle azt az emberi minőséget, amelyet a lány nem akar feladni, és amelynek megvédése majdnem életébe kerül.

Ha ennyire idegen Évától a férfi életfilozófiája, miért nem hagyja ott korábban?

– Én hiszek abban, hogy a filmnek létezik egy szavakban elmondhatatlan rétege. Ha valami, akkor a férfi–nő kapcsolat ilyen. És itt a kíváncsiságtól a szánalomig, a segíteni akarástól a tűrésig sok minden megfér egymás mellett, összetett érzelmi mechanizmus működik itt, és megette a fene az egész életet meg ezt a filmet is, ha egy férfi–nő viszony valamennyi titka az egyszerű formállogika alapján kielégítően megmagyarázható. Azért beszélek nehezen erről, mert talán sikerült ezeket a titkokat úgy beépíteni Madaras József és Nyakó Juli idegrendszerébe, hogy onnan ne lehessen egyetlen mondattal fölfejteni. Hadd mondjak még valamit. Tanulmányútjaink során, amikor sorra jártuk a Csepel környéki házakat, ennél élesebb konfliktusokkal is találkoztunk. Olyat is láttunk, hogy egy családkiirtási kísérlet után szinte számolták a napokat az otthoniak, úgy várták, mikor szabadul már az apa, mivel járjanak majd kedvében. Mert ebből a családból ő hiányzott, nem másvalaki.

A hősök szájából elhangzó fogalmak valóságos kis közgazdasági lexikont tesznek ki...

– Termelés, munkaóra, munkaerő, szabadság, pénz, a család gazdasági alapjai... Ezek a fogalmak a konfliktus természetéből következnek. Bennünk is megfogalmazódott a kétely, vajon sikerül-e a szavak mögötti tartalmakat a hősök számára élet-halál kérdéssé tenni, nevezetesen hogy használatuk hiteles lesz-e. Tudtuk, nem a jelenségekről kell elmélkedniök, hanem az emberi indulatok ütköztetéséből kell a közgazdasági kategóriáknak megszólalni. A film dialógusai távolságot tartanak az utcán magnóval rögzíthető szövegektől – s bár a többség nem így fejezi ki magát –, szándékaink szerint a film a többségről, a többség nevében, a többség érdekében szól.

A takarékos ábrázolásmód ellenére sem közömbös tényező a természet a filmben.

– Mindenütt más és más a szerepe. Egyfelől jelzi az idő múlását: nyárból ősz lesz, aztán tél, majd megint napos tavasz. Ugyanakkor a természeti képek a konkrét helyen mindig megfelelnek az emberi kapcsolatok stációjának. Amikor táncolnak, borozgatnak, szép az idő, hőseink ideje megy fölfelé; amikor börtönné válik a ház, kietlen ősz van. A gyerek hazahozatalakor pedig, ami a család megteremtésének utolsó illúziója – fehérlik a hó. Süt a nap a záró szakaszban is, de ez nem természeti, hanem téglatáj.

A rendezés szempontjából mit jelentett ez a kamarajellegű előadásmód?

– Két arc, helyenként három, egy kétszobás lakás, egy ól, egy műhely – hogy ez a koncentrált forma mekkora nehézségeket jelent, azt csak az tudja, aki csinált már ilyet. De előnye is van. A zárt és visszafogott építkezés a „lazább” szerkesztésnél nagyobb lehetőséget kínál a kiemelésre. Minthogy itt semmi sincs a véletlenre bízva, és mert semmi sem kerülhet véletlenül a képbe, ha sikerül a nézőt kiéheztetni mondjuk a ház környezetére, akkor a telep egészére ráláttató képsornak hangsúlyos helyi értéke lesz a kompozícióban. Először a megfojtott csibék elásásakor tekintünk szét úgy istenigazából a környéken, s bízom benne, így általánosabb érvényt kap a jelenet, mintha lépten-nyomon kielégült volna a néző tájéhsége. Hadd tegyem hozzá, nem jókedvemben választottam ezt a módszert. Ez a kiélezett, leszűkített helyzet – ha úgy tetszik: forma – arra szolgál, hogy megmérettessék: mit követel korunk az emberektől, kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Mert mondanom sem kell, B. József és Éva kálváriájában végső soron a valóságnak a többséget érintő lényegi mozgásaira voltunk kíváncsiak.

A közelmúltban sokat olvashattunk, hallhattunk a Köszönöm, megvagyunk! forrásvidékét jelentő gazdasági-politikai-kulturális gondokról. Az ÉS-vitában többek között Csoóri Sándor is szóvá tette, hogy a gazdasági intézkedések önmagukban nem orvosolhatják valamennyi társadalmi betegségünket. Mi erről a véleményed?

– Pontosan így van. Csoóri cikkét alapvetően fontosnak tartom, mégpedig azért, mert vitatkozik egy hamis beidegződéssel. Ha bárhol az életben valami feszültség keletkezik, a reflexszerű kérdés úgy hangzik, vajon jól működnek-e az ösztönzők? Hogy érdekeltté tudtuk-e tenni az embereket abban, mondjuk, hogy ne verjék át egymást lépten-nyomon, önzetlenség, becsületesség, jóhiszeműség – ezek a fogalmak lassan kiesnek az értékek rostáján, nem értékmérők. A jó ember manapság a balek szinonimája. És ez nagy baj. Persze, meddő siránkozás helyett inkább tenni kellene ellene. Mindenekelőtt azoknak, akik tömegméretekben befolyásolják az emberek szellemi, erkölcsi értékrendjét. Például a tévé műsorszerkesztőinek... Nem vagyok se politikus, se közgazdász, de egy filmesnek is lehet véleménye közös dolgainkról. Szerintem a társasági-gazdasági változások nemcsak kilowattba, forintba, dollárba, rubelbe kerülnek, de „élet-halál dolgokban” mérhető emberi áruk is van. És ha ezt nem kalkuláljuk, hanem csak kifizetjük, akkor annak, aki ezt látja, kötelessége szólni. Fölépülhetnek házaink, útjaink, miközben mi magunk szétesünk. Egy országot, egy községet, egy embert nem fog megtartani se gazdasági szabályozó, se ösztönző, ha az emberi kapcsolatok elértéktelenednek. Szerintem most ez utóbbiak kerültek a legnagyobb veszélybe. Ebben a pillanatban, ha lehet még a művészet, a kultúra felelőssége; gondolkozzon erről és szóljon, segítsen, ha tud. Bizonyos dolgokra igent kell mondani, másokra nemet. Lehet, hogy filmemben több a nem, mint az igen, mert csak azt látom, hogy nem erre vezet a jó út. Hogy aztán merre vezet valójában, azt mindenkinek külön-külön és valamennyiünknek közösen kell eldönteni. Az egyetlen bizonyosság: erre az erkölcsi üresedésre válaszolni kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 14-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7620