KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold

Karcsai Kulcsár István

 

Stan és Pan

 

Hevesy Iván azt írta egyszer, hogy a burleszk „a filmművészet legédesebb gyermeke”. A filmművészet nőtt, növekedett, de furcsa módon leginkább ez a „gyermek” maradt életben. Nem kellett felnőnie, a maga kölyök borzasságában él ma is. Úgy látszik, halhatatlan. A mozgókép anyaga változik, a mozivászon mellett képernyőt, nemsokára még újabb technikai csodákat bámulunk, de ezeket a csetlő-botló hősöket cseppet sem zavarja ez a változás. Gyanútlanul és diadalmasan néznek vissza ránk egy-egy fergeteges zuhanás, puffanás, egymásba gabalyodás után. Persze ne tévedjünk, ebben a műfajban is csak azok a filmek maradandóak, melyeket az igazi egyéniség sugárzása éltet. Anélkül, hogy rangsorolnánk, a burleszk ilyen nagyjai közé számíthatjuk Stanley Laurelt és Oliver Hardyt, akiket Radó István filmhírlapíró és dramaturg keresztségében Stan és Pan néven ismer jó néhány évtizede a magyar közönség. A húszas évek végén jelent meg Stan savanyúképű, ügyefogyott figurája és Pan kövér, magabiztos, de mindig pórul járó alakja. Azóta is élnek a többi nagy burleszk hősökkel együtt, és mindig örömmel fedezzük fel őket a képernyőn is.

 

 

Jutalomutazás

 

Ismerjük az ősi bölcsességet, miszerint nincs új a nap alatt. A dokumentum-játékfilm néven ismert műfajnak is megvannak a filmtörténeti gyökerei, például az Emberek vasárnap című 1929-ben készült német filmben, vagy Cassavetes New York árnyaiban, melyet 1960-ban forgatott, hogy csak kapásból ezt a két példát említsük. Nálunk a hetvenes évek közepén tűnt fel ez a filmes kifejezési forma, melynek lényege, hogy a kialakított cselekménysorhoz megkeresik azokat a „civil” személyeket, akiknek külső és belső alkata, életútja nagyjából hasonlít az elképzelt filmbeli figurákéhoz. Így, bár nem színészek, bizonyos pontokon hitelesen át tudják élni és ezáltal elhitetni a drámai konfliktusokat. Ha a játszók őszintén oldják meg a jeleneteket, úgy az igazzá válik, és egyben mintegy kontrollja lesz a film dramaturgiai vonalvezetésének is. Így jön létre a valóság hiteles mása. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy a filmalkotók ezzel a módszerrel társadalmunk égető, élő, nemegyszer „rázós” problémáira igyekeznek rátapintani. Ez a filmalkotói módszer nálunk rövidesen iskolát teremtett, viták középpontjába került, és divattá is vált. Az „alapfilm”, Dárday István Jutalomutazás című munkája viszont vitáktól és dogmáktól függetlenül friss és kitűnő alkotás. Igazságszeretete, hitelessége, a tunya, merev butaság-gyűlölete és talán legelsősorban ironikus szemlélete, kitűnő humora élteti.

 

 

Papírhold

 

Néhány éve röppent fel az „új Hollywood” jelszó, ami korántsem jelent valamiféle egységes stílust vagy törekvést. Helyesebb lenne talán új alkotókról beszélni. Ezek közé tartozik Peter Bogdanovich. Az ő életművét is nehéz lenne tömören összefoglalni. Nem fiatalsága, hanem sokoldalúsága miatt. Volt színész, off-Broadway rendező, színházi- és filmkritikus, kitűnő könyveket írt példaképeiről, nagy filmrendezőkről, és rendezett majd egy tucat filmet, különböző hangvétellel és forgandó szerencsével, ami fogadtatásukat illeti.

Az 1972-ben forgatott Papírhold alighanem Bogdanovich eddigi legjobb filmje. A harmincas évek gazdasági válsága idején bolyongó kis árva Addie és a csalafinta bibliaárus Mose szomorúan mulatságos szélhámosságai tudatosan Chaplint idézik. Nem annyira külsőségekben, mint inkább belső tartalomban, szellemiségben. A groteszk szomorúvá válik, a meghatott pillanatoknak ironikus felhangjuk van. A sikerhez nagyban hozzájárult a népszerű filmszínésznek, Ryan O’Nealnek és a film forgatása idején kilencéves kislányának, Tatum O’Nealnek megkapó játéka. És ne feledkezzünk meg az operatőrről, Kovács Lászlóról sem, aki Illés György tanítványa volt, és jelenleg a világ legjobbjai közé tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7643