KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

San Sebastian

„Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás”

Létay Vera

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

Torról maradt hidegsültből kiállt a nászi asztal – miként a Hamletban. A másodosztályú nemzetközi fesztivállá visszaminősített San Sebastian az idén jobbára máshol már felszolgált fogásokkal várta vendégeit. Az önmagába visszatérő kört, úgy tetszik, nehéz megszakítani: a jelentőségében megtépázott fesztivál kihullott az első kategóriájú filmtalálkozók sorából, egy másodosztályú fesztiválra pedig a forgalmazó cégek nem küldik el fontosnak vélt új filmjeiket.

A műsor nagy része tehát egyéb szemléken már bemutatott, sőt díjazott alkotásokból állt. A Filmvilág olvasóit a nyugat-berlini beszámoló tájékoztatta Andrzej Wajda A karmester című filmjéről (amely San Sebastianban az első számú kitüntetést, a nemzetközi kritika nagydíját nyerte el), Resnais Amerikai nagybácsim című művéről a cannes-i fesztivál, majd a budapesti francia filmhét kapcsán írtunk, Cassavetes Glóriájáról és Louis Malle Atlantic Cityjéről pedig a velencei tudósításban. És folytathatnánk tovább a sort. A hivatalos versenyprogramot kiegészítő mellékműsorokban, még az „Új rendezők” elnevezésű sorozatban is kevés meglepetés várt a legutóbbi évek filmtermésében ismerős nézőre. Szükségszerűen másodközlővé kell-e válnia egy másodosztályúvá nyilvánított fesztiválnak? Természetesen nem; az elkövetkező években feltehetően San Sebastian is kialakítja majd a maga arculatát, hiszen a kortársi filmkultúra értékeit nem csupán a versenyről versenyre utazó sztárfilmek, a fesztiváligazgatók kézről kézre adott kedvencei képviselik.

Ha San Sebastian az idén nem rajzolt fel is új térképet a már ismert mellé, szolgáltatott egy-két érdekes adalékot a különös vetélkedést illetően, amelyben jelentős filmművészek kihívást intéztek a kommersznek tartott műfajokhoz, mintegy próbára téve saját invenciójuk és az általánosan elfogadott formák tágabb lehetőségeit. Ezen a téren a szenzációt Stanley Kubrick szuperrémfilmje, a The Shining jelentette, mintegy hatásos zárópoénjaként a fesztivál műsorával párhuzamosan futó Kubrick életmű-sorozatnak. Kubrick egyike korunk legtitokzatosabb és legmarkánsabb filmművész egyéniségeinek. Nem tartozik a termékeny alkotók közé, ritkán szólal meg, de ha megszólal, rögtön az érdeklődés középpontjába kerül. Munkatársai, csodálói és bírálói szerint a tökéletesség megszállottja, bármilyen témához, bármilyen műfajhoz nyúl – rendszerint teljesen hátat fordítva az előzőnek –, tartalomban és kifejezésben új dimenzióval gazdagítja. A 2001. Űrodüsszeia (1968) nem csak filozófiai szempontból tágította a tudományos-fantasztikus film határait, de a tér és idő élményének az ideig soha nem tapasztalt film-plaszticitását teremtette meg. A mechanikus narancs (1971) az emberi természetben rejlő erőszakos ösztönökről festett meglehetősen borúlátó képet a humor és a stilizáció mesteri ötvözésével. A Thackeray regényből készült Barry Lyndon (1975) szinte forradalmasította napjaink operatőr művészetét, a világítás tekintetében feltétlenül.

Horrorfilmje a mindenkiben ott rejlő, szerencsés esetben eltemetett, irracionális gyermekkori félelmet célozza meg, az ősi, állati félelmet, amely elől csak a nevetés pici egérlyukaiba enged menekülést. Csak a nevetéssel lehet elidegenedni, kívül kerülni a gonosz varázslaton. Kubrick módszere merőben különbözik a feszültségkeltés nagy ördöngösétől, Hitchcockétól, aki az aprólékosan ábrázolt mindennapos valóság talmi hitelességével csalogatja be a nézőt a fantasztikum birodalmába. Kubrick is reális talajról indul, de hamarosan átlendül a valóságfeletti, a látomás, a stilizáció túlzásaiba.

A film címe, The Shining szó szerint ragyogást jelent, de ez a szó itt egyfajta telepatikus, látomásos, hallucinációs képességet fed, amellyel egy hétéves kisfiú rendelkezik. A film folyamán ővele azonosulunk; a kisgyerek rettegése a legelementárisabb rettegés. A történet röviden arról szól, hogy egy sikertelen író (Jack Nicholson alakítja) elvállalja a télen szünetelő hatalmas luxushotel gondnoki állását, s feleségével, kisfiával beköltözik a világtól hótorlaszokkal elvágott, üres palotába. Az előző gondnok fejszével meggyilkolta két kislányát, megölte feleségét, majd saját magát, s e rögeszme ihletése az elvetélt írót is egyre inkább hatalmába keríti. A jó modorú értelmiségi, a gyengéd férj és apa a szinte észrevétlenül roncsoló lelki folyamat hatására dühöngő démonná változik. Jack Nicholson átalakulása valóban vérfagyasztó, a film végére szinte magává a mitikus Gonosszá növekedik. Modern Minotaurus, emberevő szörny, aki a mondai labirintusban üldözi áldozatát, önvédelemből lehet nevetni a filmen, de lehet úgy átélni a félelmet, hogy szinte egészségügyi katarzist okoz, akár valami lelki és idegszauna.

Az amerikai filmművészet nagy öregje, John Huston a Fóbiában ugyancsak a nézők idegrendszere ellen indított támadást. Fagyos hőmérsékletű bűnügyi filmjében egy fiatal pszichiáter a kutyaharapást szőrivel akarja gyógyítani, vagyis a súlyos kényszerképzettől szenvedőket fóbiájuk legyőzetésével. Betegei azonban éppen a legrettegettebb módon lesznek gyilkosság áldozataivá. A 74 éves Huston virtuóz módon játszik a kiagyalt bűnügyi képlet megoldásával, műve ennek ellenére megmarad önnön szűk jelentésénél. Cassavetes és Louis Malle szokvány gengszter-története sem robbantja szét a műfaj megszokott körvonalait. A visszavonulás a filmmitológia mese-falai mögé sok mindent jelenthet: játékos kihívást, elfordulást a valóságos élet problémáitól, de lehet lazítás, erőpróba a nagy vállalkozás előtt.

A fesztiválon számos valóságközeli filmet is láthattunk, bár ez önmagában nem jelent feltétlenül erényt. A szociális és politikai kérdésekkel foglalkozó művek legfeljebb a jó közepes színvonalon szólaltak meg. Carlo Lizanni filmje, az Ignazio Silone regényéből készült Fontamara egy kis olasz falu nyomorúságát és megaláztatottságát ábrázolja elszánt realizmussal, amely mint az avas szalonna: kalóriadús, ám élvezhetetlen. A szovjet versenyfilm, a chilei származású Sebastian Alarcon Santa Esperanza című munkája ismét reménytelen kísérlet, hogy szovjet színészekkel elevenítsék meg egy dél-amerikai koncentrációs tábor életét. Az „Új rendezők” sorozatban bemutatott ír produkció, A kívülálló, az amerikai Tony Luraschi első filmje, az ír szeparatisták és a brit katonaság közötti véres viszályt választja témájául, elfogulatlanul és árnyaltan mutatva meg a mozgalom belső ellentmondásait. Az angolok versenyfilmje, A prostituált, Tony Garnett rendezése, dokumentum- és játékfilm-elemekből ötvözött szociológiai tanulmány egy vidéki proletárasszonyról, aki a természettől ajándékba kapott termelőeszközével teremti elő saját és gyermeke megélhetését, s aki éppoly kiszolgáltatott, mint bármely szövőgyári munkásnő vagy éttermi mosogatólány.

A spanyol filmművészet az idén kellemesen langyos, középműfajú alkotásokkal jelentkezett. A fészek (rendező: Jaime de Armiñán) egy idős férfi és egy bájos iskolás lány barátságáról szól. A fekete kéz (Fernando Colomo) egy kedves semmirekellő kalandjait beszéli el a nőkkel s egykori iskolatársával, a híres detektívregény-íróval. A divatos férfi (Fernando Méndez-Leite) elvált tanárember, akire ragadnak a nők, ő azonban nem képes szívből viszonozni heves érzelmeiket.

Bemutattak még néhány sikerfilmet, akadt közöttük olyan is, amely még nem szerepelt egyéb fesztiválon. A bankárnő, a francia Francis Girod rendezése, Romy Schneiderrel a címszerepben, a két háború közötti sajtó- és pénzvilág híres vagy talán inkább hírhedt figuráját kelti életre. Marthe Hanau a zseniális üzletasszony és a szélhámosnő különös keveréke volt, szokatlanul magas bankkamataival megigézte a kisemberek ezreit. A vég szokásos: börtön és öngyilkosság. Romy Schneider azonban a film melodramatikus, hatásvadászó stílusának megfelelően gyilkos bosszú áldozatául esik. Lelke a kisspekulánsok őrangyalaként száll a financiális mennyországba.

A Hírnév, Alain Parker zenés, táncos mozaikfilmje az amerikai sikerlista egyik előkelő helyezettje, a New York-i színiakadémia növendékeinek szorgos előkészületeit mutatja a világ meghódítására. A játék kedves és mulatságos, tocsog a harmattól és a hamvasságtól, akár egy nyárreggeli kert.

A magyar filmművészet is gazdaságosan bánt értékeivel, Szabó István Nyugat-Berlinben már díjazott, Bizalom című filmjét nevezte a versenybe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7624