KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fassbinder – Alexanderplatz

Berlin, Alexanderplatz

Fassbinder Alexe

Tarr Béla

Fassbinder filmjében mindenfajta élet egyszeri és megismételhetetlen, és mint ilyen, méltósággal létezik.

 

2008, Berlin, Charlottenburg, Mommsenstrasse, csendes burzsoá környék, a kora nyári, késő délutáni nyugalomba, nyitott erkélyajtónkon át az utcára is kihallatszik a mozdony kerekeinek csattogásával rongált Lehár-dal: „Freunde, das Leben ist lebenswert”.

Így kezdődik, és nekünk nincs már választásunk, a realitások kopár, glancolt fantáziátlan álságosságából átúszunk a hátsó udvarok, a stricik és kurvák Heinrich Zille által oly gyengéden és szeretettel ábrázolt világába, nézzük a huszadik század egyik legelképesztőbb filmes vállalkozását.

Húz, vonz, magába szív ez a film. Elsősorban a mély együttérzés az, amivel eléri nálunk, hogy nem hősöket, hanem magunkat látjuk a vásznon.

Elesettek, gyengék, gyámoltalanok, kiszolgáltatottak vagyunk, de felébred bennünk az állat is, kisszerű aljasságunk átcsap agresszivitásba, bűnössé válunk magunk is.

Minden megtörténik velünk, de úgy, hogy még tudjuk és látjuk, hogy mit művelünk. Értünk mindent, és mindent megteszünk. Kiszámítható minden, a végzet kikerülhetetlen.

Ez a mű ugyanis nem csak egy kor nyomorúságáról beszél, hanem minden korokéról.

Egy olyan eleve elrendeltetett világról tudósít, melynek ilyen módon történő felemlegetése eleve lázadásra ösztökél. Arra az egyszerű igazságra hívja fel a figyelmünket, hogy mindenfajta élet egyszeri és megismételhetetlen, és mint ilyen, méltósággal létezik. Bebizonyítja, átéleti velünk, hogy „minden ember fenség”, eléri, hogy féltő gondoskodással, és egyre növekvő haraggal nézzünk a vászonra, életünk tükrére. Érzékenységünk diktálni kezd, elutasítunk minden konformitást, gyűlölünk minden igazodást, minden sejtünk és idegszálunk változtatást követel. Az elfogadhatatlan tényleg elfogadhatatlanná válik!

Mindeközben a vásznon szinte „semmi nem történik”, egy Franz Biberkopf nevezetű fegyencet kieresztenek a tegeli fegyházból, és ezzel megkezdi az igazi büntetését. Tizenvalahány órán keresztül nézzük kétségbeejtő küzdelmét a sorssal és azzal a nevetséges vágyakozásával, hogy „tisztességes” maradjon. Már Döblin regénye önmagában is ördögi csapdák sorozata, de mikor ezek a helyzetek arcokkal, szemekkel, valódi indulatokkal, igaz fájdalmakkal elénk tárulnak, tényleg nincs menekvés. Szörnyű nézni, hogyan válik az ember embernek farkasává, hogy az életben maradásért mi mindenre vagyunk képesek. Ez a valódi pokol. A tét is valódi, napi étkezés, ital, fedél a fej fölé. És még valami, a létezés elviselhetetlen magányossága, amit meg-megtör a szeretet és a szerelem illúziója, amely azután még kilátástalanabb magányba süllyeszt mindenkit.

A nyugalom teljes hiánya jellemez mindent, talán ez a legnyomasztóbb az egészben, ugyanis ez az, amire mindannyian vágyunk, legalább békésen aludni. Ez nem adatik meg itt, riadt vadállatok módján húzódunk vackainkra, éberen forgolódunk, minden pillanatban készen állva a harcra. (Szép jelzés, hogy Franz szinte végig kalapban van, mindig készen az indulásra vagy a menekülésre.) Kapaszkodunk mindenbe és mindenkibe, hiszünk a szerelemben és a barátságban, mert védettséget remélünk tőle. Erőt szeretnénk kapni tőlük, és mikor azt érezzük, hogy birtokoljuk őket, erősekké is válunk. Ez a pillanat persze csak addig tart ki, míg barátunk meg nem gyalázza szerelmünket, és meg nem öli őt.

Mit bír ki egy ember? Dosztojevszkij szerint az egyetlen állatfajta, amely minden élethelyzethez és körülményhez alkalmazkodni képes. Biberkopf dicséretére legyen mondva, azért ő mégsem képes mindenhez alkalmazkodni.

Az ördög ugyan győz, a dadogós Reinhold képében, de ez egy rendes Faust persziflázsként (mert itt valami ilyesmiről van szó) soha nem lesz igazi győzelem.

Mert ez a film az élet igenléséről szól, a regényhez hasonlóan, nem ad esélyt a feladásra, kierőszakolja belőlünk az életben maradáshoz szükséges ellenállást, felemel minket a sárból, kiprovokálja belőlünk a nemességet.

Valami ilyesmit hívhattak a görögök katarzisnak.

Hiszem és remélem, hogy másként megyünk ki a sötétből az utcára ezután a filmfolyam formájába öntött sorstragédia után.

Pont úgy leszünk, mint Franz Biberkopf, aki: „Ott állt a tegeli fogház előtt és szabad volt...”

 

 

Berlin, 2008 nyara

 

 

A szerkesztőség helyreigazítása:

 

Októberi számunkban Tarr Béla írásának első sora hibásan, rossz sorrendben jelent meg. Az itt olvasható szöveg az eredeti, helyes változat.

 

A Berlin, Alexanderplatz-sorozat október 11-12.-én látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9494