KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Boszorkányok a televízióban

Girl Power

Darab Zsuzsa

A mai tévésorozatok boszorkányai nem csúf vasorrú bábák, hanem önálló, hatalommal, tudással és aktív szexualitással rendelkező nők.

 

A nőknek is kellenek hősök. Ám az új évezred asszonya nem duzzadt izmú, vasalóállú, testhezálló kosztümben világot megmentő férfiakról álmodozik, hanem nőkről. Praktikus ideálképekről, hozzá hasonló, egyszerű, hétköznapi nőkről, akik a család, a munka és a háztartás mellett „hobbiból” gonosz erőkkel hadakozik, hogy kis izgalmat csempésszen szürke hétköznapjaiba. Varázsigék segítségével takarítja ki a lakást, így végre megússza a véget nem érő robotot. Néha-néha bevet egy csipetnyi természetfeletti bűbájt, hogy meghódítsa szíve választottját, mert enélkül az érzéketlen férfi nem venné észre, hogy nincs nála tökéletesebb csaj a világon számára. Mindeközben azonban megmarad bája, humora, érzékenysége egy icipici gonoszsággal fűszerezve – egyszóval a mai nők a javított, extrás köznapi változatukat szeretnék látni a képernyőn is. A passzív, üresfejű műanyag libák kora lejárt, akiket csak azért tettek be egy-egy macsó mellé a sorozatokba, hogy a szerelmes epizódokkal a nőket is a nézők közé csábítsák. De hogyan is lett a nő díszítő elemből erős, önálló boszorkánnyá a televíziós sorozatokban?

A boszorkányok a feminizmus teremtményei, legalábbis azon altípus, melynek már sikerült kinőnie a gonosz, csúf, gyermekgyilkos vasorrú bába szerepköréből. A feminista elméletek szerint ugyanis a boszorkány archetípusa nem más, mint az önálló, hatalommal, tudással és aktív szexualitással rendelkező nő, aki nem függ a férfiaktól, nem hagyja magát alárendelni azok akaratának, és a saját erejéből képes boldogulni a világban. Szimbolikus alakja eme típusnak Lilith, Ádám első felesége, akit Isten ugyanúgy porból teremtett, mint a férfit, ennélfogva viszont a tűzrőlpattant ősasszony ugyanolyan jogokat is követelt magának a világban, mint hites ura. Amikor azonban ellenállt az isteni feddésnek, büntetésből démon lett belőle, akivel azóta is ijesztgetik a rossz kisfiúkat. Természetesen ezt a rakoncátlan és engedetlen nőtípust az erősebb nem kevésbé tartotta vonzónak, és az évszázadok során felragasztott rá jónéhány olyan kellemetlen tulajdonságot (csúfság, gyermekek gyűlölete, gonoszság), melyek miatt igencsak eltorzult a boszorkányokról alkotott kép.

Mindez csak a 20. században változott, amikor a feminizmus végre visszaállította eme erős nők pozitív megítélését. A fantasy divatjával az irodalom és a filmvászon is rehabilitálta a bűbájosokat – gondoljuk csak a Harry Potter vagy A Gyűrűk Ura hatalmas sikerére (utóbbiban ugyan női varázsló nem fordult elő). Ezen műfaj alkotta meg ugyanis a férfiakkal teljesen egyenjogú, természetfeletti erővel (és nem ritkán szépséggel) rendelkező női szereplőket, akik ugyanolyan eredményesen harcolnak, varázsolnak és csábítanak, mint Y-kromoszómás társaik. De van egy hatalmas előnyük is velük szemben: érzékenyek, empatikusak, melegszívűek, s ezáltal szerethetőbbek, egyben emberibbek is kőkemény férfitársaiknál.

A 60-as években, a New Age virágkorában, amikor az ezoterikus tanok, a természetimádat és a vallási sokszínűség szivárványszínű ködbe borították Amerikát, egy boszorkánynak sikerült az, ami eddig egyetlen misztikus teremtménynek sem. Bekerült egy főműsoridőben sugárzott, középosztályt megcélzó sitcomba. Ez volt a Bewitched (hazánkban sajnos nem vetítették, címe körülbelül azt jelenti: Elbűvölve), az 1964-től 1972-ig sugárzott, hatalmas sikerű vígjátéksorozat, melynek főszereplője egy földi halandóval házasságot kötött boszorkány, Samantha Stephens (Elizabeth Montgomery).

Az addig csak késő esti horrorokban és halloween-különkiadásokban megjelenő boszorkány itt főszerepet kapott és nem is akármilyet: csinos, szőke, átlagos háziasszony és családanya lett belőle. Levetette fekete ruháját és csipkés házikötényt öltött, kilépett a pókhálós várkastély és a fortyogó üst díszletéből, s bájos, szerethető nővé változott. Ez a sorozat alapozta meg a ma már megszokott tematikát: a boszorkány lényegét tekintve nem más, mint egy átlagos, csinos fiatal hölgy, akinek ugyanazokkal a problémákkal kell megbirkóznia, mint természetfeletti képességekkel fel nem ruházott társainak. Helyt kell állnia a tűzhely mellett, feleségként urának és családjának minden kívánságát teljesítenie kell, és persze a társadalomból sem szabad kilógnia.

Az egyetlen különbség, melyért azonban a ma asszonya irigykedve tekinthet rá, a varázstudománya, amit alkalomadtán be is vet a megoldhatatlan helyzetekben. Ki ne irigykedne egy olyan háziasszonyra, aki egyetlen kézmozdulattal kitakarítja a lakást, pár szemöldökrándítással helyre teszi a rosszalkodó gyerekeket, és szeme villanásával bírja jobb belátásra keményfejű férjurát? Ebben a kedélyes, békebeli komédiában ugyanis még nyoma sem volt démonoknak, kísérteteknek, fekete mágiának és más, mára már megszokott misztikus elemnek. A szőke, kék szemű, babaszépségű Samantha, a férjezett boszorkány leginkább saját magával küzd, hogy ellenálljon az ingernek, hogy a család és a háztartás apró-cseprő kellemetlenségeit varázserejével tegye a helyére. Elegáns, arisztokratikus karaktere, huncut, de mégis jóságos természete és persze tökéletes szépsége azonban mintát szolgáltatott az ezredforduló környékén forgatott boszorkányos tévésorozatok főszereplőinek.

A 90-es évek közepén indult el a Sabrina, a tiniboszorkány (Sabrina, the Teenage Witch, 1996–2003) című amerikai sorozat, mely elsősorban a kamaszlányok amúgy is sorozatfaló közönségét célozta meg. Sabrina Spellman (Melissa Joan Hart) tizenhat évesen tudja meg a nagy családi titkot: boszorkánycsaládba született, és ő is örökölte a mágikus képességet, amelyet azonban titokban kell tartania a halandók előtt. Természetesen ez okozza majd a legtöbb galibát, hiszen az ügyetlenül elszórt átkok és túladagolt bájitalok számtalan kalandba sodorják a serdülő főhősnőt.

Két nagynénjével, a szintén boszorkány, kelekótya, férfifaló Hildával és a komoly, tudományos kutató Zeldával él egy háztartásban, valamint a szarkasztikus humorú Salemmel, a beszélő macskával, aki valamikor szintén a család emberi tagjai közé tartozott, ám világuralomra törő tervei miatt a Boszorkányok tanácsa büntetésből több száz évre macskává változtatta. A sorozat témaválasztása természetesen bombasiker lett, hiszen minden embertípus közül talán a gátlásos, önbizalomhiányos kamaszlányok vágynak a legjobban arra, hogy egy kis varázslattal bombanővé bűvöljék magukat – ha máshol nem is, de legalább az iskola legsármosabb fiúja szemében. Az öncélú bűbájosság azonban távol állt ettől a komédiától: a sorozat azt a tanulságot kívánja a serdületlen lelkekben elhinteni, hogy tetteinkért minden esetben vállalni kell a felelősséget, valamint az igaz érzelmeket nem lehet semmiféle bűbájjal kikényszeríteni az emberekből. A szőke, szeleburdi főszereplő minden epizód végén megtanulja a leckét, hogy legjobb a problémákkal egyszerű, őszinte módon megbirkózni, és bármennyire is a segíteni akarás vezérelte, amikor egy-egy problémát mágikus képességeivel akart megoldani, a legjobb út mégis a halandók útja, azaz az őszinte beszéd lett volna.

A helyzetkomikumra épülő sorozatok számos rajongót szereztek világszerte, de a női nem komolyabbik, nagyobb izgalmakra vágyó fele számára még mindig nem született meg az a széria, amely odaszögezte volna estéről estére a képernyőhöz.

Ekkor jelentkezett ismét egy merőben újszerű tematikájú sorozat, mely ötvözte az X-akták természetfeletti izgalmait a női sorozatok romantikus epizódjaival. A Bűbájos boszorkák (Charmed, 1998–2006) minden idők eddigi legnépszerűbb, boszorkányokról szóló sorozata három lánytestvér életéről szól a valós és a mágikus világ határán. Prue, Piper és Phoebe Halliwell nem sokkal szeretett nagyanyjuk halála után fedezik fel magukban mágikus képességeiket és azt, hogy ők hárman a leghatalmasabb erővel rendelkező jó boszorkák az egész világon. A szexi, sötéthajú wiccáknak azonban megvan a saját, evilági életük is, amivel a démonokon és más gonosz erőkön kívül szintén meg kell harcolniuk.

A legidősebb nővér, Prue (Shannen Doherty) egy jól menő aukciós ház művészettörténésze, akinek alig van magánélete, nemhogy még a rászakadt telekinetikus erővel is foglalkozzon. A leghatalmasabb erővel rendelkezik a három nővér közül: akaratával tárgyakat mozgat, és asztráltest-kivetítéssel képes mindenhova eljutni. Azonban ő is testesíti meg leginkább mai korunk karrierista asszonyát, akinek életében kizárólag a munka foglalja el az egyetlen helyet, még húgaival sem igen tartja a kapcsolatot, románca a rendőrnyomozó Andyvel pedig előbb az aukciós ház, később a boszorkányság miatt fut rendszeresen zátonyra. Ő az, aki a legkevésbé tudja elfogadni a természetfeletti létezését, és sokáig nem is hajlandó használni erejét, míg húgai veszélybe nem kerülnek, és rá nem jönnek, hogy csak együtt van esélyük legyőzni a sötét erőket. A sorozat közepén Prue meghal, ami azt is jelzi, hogy ő nem tudott sohasem megbarátkozni természetfeletti erejével, kínzó tehernek tartotta a gonosz elleni harcot, és mindvégig régi, mágikus lényektől mentes halandó élete után vágyakozott.

A középső testvér, Piper (Holly Marie Combs) egy felkapott étteremben szakács. Szereti a hivatását, de szenved arrogáns főnökétől, és nagy álma, hogy egyszer végre saját éttermet nyithasson. Ő az időfagyasztás képességével rendelkezik, majd később, ereje növekedésével tűzgömböket is tud dobálni. A három testvér közül ő az, aki leginkább vágyakozik a család és a gyerekek után, ezért ő az anya típusát testesíti meg a sorozatban. Az égiek (azaz a boszorkányok védangyalaként működő Fényőrök) hozzák össze a jóképű Leóval (Bryan Krause), aki először villanyszerelőként robban be a Halliwellek szép, régi házába, de hamar kiderül, hogy inkább Piper az, aki miatt állandóan a házban tesz-vesz, és nem az ósdi vezetékek. A két fiatal hamar egymásba szeret, de csak később derül ki, hogy Leo valójában fényőr, ami összezavarja a normális családról ábrándozó Pipert, aki nem akarja majdani gyermekeit kitenni a démoni erőknek. Ennek ellenére az égi és mágikus erők áldásával összeházasodnak, s szerelmüknek két gyümölcse is születik, akik mind öröklik szüleik képességeit, azaz az időfagyasztást és a fényőrök tudását, a teleportálást.

A legkisebb húg, Phoebe (Alyssa Milano), sokáig nem is tartotta a kapcsolatot nővéreivel, csak a nagymama temetésére érkezik a városba. Phoebe amolyan vadóc, útkereső teremtés, aki még nem tudja, milyen célt válasszon életének, ezért mindenbe belekóstol. Világutazó, elsajátította a keleti harcművészeteket, és a legnyitottabb a természetfelettire. Tulajdonképpen ő az, aki megtalálja az Árnyak Könyvét a családi ház padlásán, és a benne található varázsigével felébreszti a benne és nővéreiben szunnyadó mágikus képességeket. Ő a fiatal, útkereső, örök optimista típusa, a new age viráglánya, aki azonban erős szexualitásával halandó és túlvilági férfit egyaránt elsodor. Ő a jövőbelátás képességét kapja meg, később azonban a múltba és a jelenbe is belelát majd, a levitációt a harcművészeti tudásával kombinálja, így aztán legyőzheti a fekete mágia szolgáit. A legvidámabb, s egyben legzűrösebb Halliwell testvér ki másba is szerethetne bele, mint egy féldémonba. Cole (Julian McMahon) először azért jelenik meg Phoebe életében, hogy mint a leggyengébb láncszemnek titulált bűbájost, átcsábítsa a gonosz erők oldalára, s gyermeket nemzve neki, örökre megtörje a Bűbájosok hatalmát. Terve azonban nem sikerül, mivel emberi fele halálosan beleszeret Phoebe-be, és ezzel állandó hazudozásra készteti a Bűbájosok és a gonosz erők között. A két nővér azonban nem nézi jó szemmel kishúguk házasságát egy démonnal, és megsemmisítik Cole erejét, aki ezután csak távolról vigyázhatja tovább imádottja minden lépését.

Prue halála után nem sokkal – hogy a Hármak Ereje teljes maradjon – felbukkan egy féltestvér, Paige (Rose McGowan). Ő a Halliwellek édesanyjának és egy fényőrnek titkos románcából született féltestvér, aki árvaházban nevelkedett, és egy szociális otthonban dolgozik civilben. Természetét tekintve a vidám Phoebe és a jóságos Piper keveréke, aki már földi hivatásában is követi az emberiesség, segítőkészség elvét, tehát egy csupa szív, ám azért nagyon is földi bájakkal rendelkező angyal archetípusa. Ő is birtokolja az empátia és telekinézis képességét, de akaratával tárgyakat is meg tud jeleníteni. Később gyógyító erőt kap, mellyel teljes értékű fényőrré válhat, és végre beteljesül vágya, hogy szeretteit mindig megmenthesse a haláltól.

E nőtípusok mindegyike bemutatja tehát jelenkorunk asszonyainak minden jó és rossz tulajdonságát, miközben rávilágít arra, hogy a természetfeletti képességek megléte nem segít a mindennapok problémáinak megoldásában. A mágikus erők birtoklása azonban a hétköznapi nőkből valódi hősöket csinál, akik immár nem az ököl erejével vagy a technika legmodernebb vívmányaival harcolnak a családjukat, szeretteiket fenyegető gonosz erők ellen (a démonok helyébe saját életünkben nyugodtan helyettesítsük be a bűnözőket, perverz alakokat), hanem a legtisztább érzelem varázslatával. Amivel a legjobban mégiscsak a nők tudnak bánni. Hiszen amikor a Halliwellek őse, Melinda, az első boszorkány a máglyán egy olyan erőért imádkozott, mely megmenti leszármazottait minden gonosztól, nem mást hívott segítségül, mint a szeretet erejét, ami aztán a generációk alatt mind erősebb és változatosabb lett.

És ez adja a nők és férfiak közötti különbséget: az irracionálisnak tartott érzelmek fegyvere erősebb bármely logikánál vagy bicepsznél.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 46-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9510


előző 1 következőúj komment

Ulpi#1 dátum: 2009-02-11 11:48Válasz
Hiánypótló írás.