KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Japán rajzfilm

Amerikai hatások az animében

Nyugati szél

Szabó Dénes

Az anime-sorozatokat egyre jobban átformálják a nyugati minták.

 

Az európai és amerikai minták hatása a japán rajzfilmre nem újkeletű, a változás abban áll, hogy ez a tendencia az utóbbi évtizedekben felerősödött. Már az anime atyjaként tisztelt Osamu Tezukára is nagy hatást gyakorolt a Nyugat: számos Disney-rajzfilmet látott, a Bambit állítólag nyolcvanszor nézte meg. Tezuka szereplői is Disney figuráira hasonlítanak, híres főhősének, a robotfiú Astroboynak története modern Pinokkió-mese. Az animék egy része a nyugati klasszikusok adaptációja (Nils Holgersson, Anna Frank naplója), a japán animátorok gyakran kölcsönöznek figurákat, vagy gondolnak tovább klasszikusokat (a Lupin the III főszereplője a francia Arsene Lupin unokája).

A nyugati hatás egyszerűbb esetben kimerül az imitációban. Megnyilvánulhat a karakterek frizurájában, öltözékében, vagy használati tárgyaiban. Az esetek többségében a hatást fokozza a történet hangulatához illő zene, helyszín, mely származhat egy zsánerfilmből (például kocsma egy westernből) vagy lehet egy létező amerikai vagy európai város is.

Sokkal izgalmasabb az animéknek az a csoportja, ahol a nyugati befolyás nem szorítkozik a külsődleges motívumok átvételére, hanem a főhősök világszemléletét, értékrendjét is nyugati mintára szabja. A szabadosság és az individualizmus egyre több japán rajzfilmhőst kerít hatalmába, az egocentrizmus azonban éppenséggel gyökeres ellentéte annak az értékrendszernek, mely a japán kultúrát évezredek óta összetartja. A japán társadalom sohasem kedvelte azokat, akik ki akartak lógni a közösségből, és a „kiálló szöget be kell verni” elve alapján az ilyen személyt kötelességüknek érezték visszaterelni a társadalomba, hogy újra a hagyományos életritmus és a hétköznapi normák szerint éljen. Napjainkban ez a közgondolkodás megváltozni látszik (legalábbis a fiatalok körében): erről tanúskodik a szigetországban nagy népszerűségnek örvendő Nana című sorozat, melynek egyik főhőse a tömeg által követett szigorú japán normáktól eltérően a saját útját szeretné járni, hogy rocksztárrá válhasson.

A nyugati külsőségektől megihletett animék iskolapéldája a kilencvenes évek közepén megjelent, Takeshi Mori által rendezett Gunsmith Cats, melyben két vonzó külsővel megáldott fiatal fejvadász, Rally Vincent és „Minnie” May Hopkins nyomoz őrült bűnözők után Chicago sötét utcáin. Már az epizódok nyitó animációja is amerikai hatásról tanúskodik. Az élénk színek és a szereplők testén felnagyított képregénypontok olyan érzést keltenek, mintha egy megelevenedő Roy Lichtenstein festményt látnánk. A két nő fegyverharcokban és autósüldözésekben bővelkedő küldetései amerikai akciófilmeket idéznek. Az atmoszféra megteremtése érdekében a krimi-sorozat stábja elutazott az illinois-i metropoliszba, hogy pontos képet kapjon a város épületeiről és tanulmányozza a duó által használt fegyvereket.

A Gunsmith Cats mellett a dekád másik amerikai jegyekben bővelkedő ötvözete, a nagy sikerű Cowboy Bebop sorozat volt. A 2071-ben játszódó történetben a noir hősöket idéző Spike Spiegel és társa Jet, űrutazásuk során, bolygóról bolygóra utazva igyekeznek elkapni a bűnözőket. Munkájukat Faye, egy szexis, szerencsejátékot kedvelő nő, Edward, egy számítógépzseni lány, és Ein, egy welsh-corgi kutya segíti. A Bebop rendezője, Shinichiro Watanabe és a többi készítő le se tagadhatnák, hogy az amerikai kultúra elemi hatással volt rájuk. A füstös bárok, a westernkocsmák, pisztolyharcok és a szereplőkről sugárzó „cool” életérzés hamisítatlan atmoszférát kölcsönöznek a sorozatnak. A nyitó animáció a Gunsmith Cats-éhez hasonlóan pop-artos, a szereplőkről Warhol-szerű szitanyomatok tűnnek fel. A Bebopban egyaránt szerepelnek japán és amerikai karakterek: cowboyok, szamurájok, szerencsejátékosok, yakuzák, gengszterek, és a főszereplő akár Piszkos Harry és Bruce Lee egyenes ági leszármazottja is lehetne.

A Bebopban, a Gunsmith Cats-szel ellentétben, nem csak akciójelenetek, de konkrét filmes utalások is találhatóak. Az egyik részben a Nyolcadik utas a halál és a Bolygó neve halál paródiáját láthatjuk: a fejvadászok űrhajóján egy kis szörny sorra fertőzi meg a szereplőket, akik a hirtelen jött betegség miatt mozdulni sem tudnak. Az utolsó „túlélő” Spike, aki Ripley hadnagyhoz hasonlóan felfegyverkezve indul el, hogy az űrbe küldje a betolakodót. Egy másik részben három űrteherautós (Love Machine, Sneaky Snake és Spider Mike) tűnik fel, kiknek neve megegyezik az 1978-as Konvoj című film szereplőiével.

Az utalások nem érnek véget a filmek terén, minden egyes epizód címe egy Egyesült Államokban született zenei műfajra vagy híres angolszász együttesek emblematikus számaira utal: a Honky Tonk Woman, a Sympathy for the Devil és a Wild Horses a Rolling Stones-tól, Toys in the Attic az Aerosmith-től, a Bohemian Rhapsody a Queentől vagy a Stairway to Heaven a Led Zeppelintől. Emellett a tévésorozat zeneszerzője, Yoko Kanno hangulatos jazz és soul számokat komponált az egyes jelenetekhez, melyekről nem gondolta volna, hogy azok az amerikai Bebop fanok között is népszerűek lesznek. Kanno Watanabéhoz hasonlóan közel áll a tengerentúli kultúrához, húszévesen volt először az Államokban, ahol meglátogatta New Orleans-t, Disneylandet és számos más amerikai várost. Kirándulása során a funkkal és a jazzel is megismerkedett, melyek hatása saját bevallása szerint érződik a sorozat zenéjén.

Az amerikai popkultúra és a japán tradíciók egyik legfrappánsabbra sikerült vegyítése az ugyancsak Watanabe által rendezett Samurai Champloo. A történet a XVII. században, az Edo-kori Japánban játszódik. Mugennek és Jinn-nek, a két huszonéves kardforgatónak egy Fuu nevű lány kérésére egy titokzatos szamurájt kell felkeresniük. A sorozat érdekessége, hogy bár a cselekmény a Meiji-restauráció előtti időkben játszódik, a harcok alatt hip hop zene szól, és számos utalás történik a múlt század Amerikájának kultúrájára. Rappelő, beatboxoló szamurájok, punk yakuzák és napszemüveget viselő harcosok tűnnek fel, mely hatásra a néző úgy érzi, egyszerre tartózkodik a múltban és a jelenben, mintha másik dimenzióban ragadt volna, ahol mindennapos a kultúrák keveredése. Az egyik részben graffitiket festő fiatal ikrek mérik össze erejüket, és számos dojót dekorálnak ki bandajeleikkel. A harc végül döntetlen marad, viszont feltűnik Andy Warhol (a sorozatban Uohori Andou), aki felajánlja, hogy segít karrierjük építésében, csakúgy, mint ahogy azt az igazi Warhol tette a nyolcvanas években Basquiat és Keith Haring utcai művészek felkarolásával.

A készítők további gegforrásnak szánták, hogy számos olyan történelmi eseményt felvonultatnak, melyek ebben az időben még be sem következtek. Erre példa, mikor a megszálló amerikaiakat a japánok baseballmeccsre hívják ki. A jenkik csapatát Alexander Joy Carthwright, a baseball atyja vezeti, aki képes bármit bevetni, hogy játékosai győzzenek. A Champloo azonban a XVII. században játszódik, amikor még sem a baseball, sem az Amerikai Egyesült Államok nem létezett.

Nem csak a japánok tekintik ihletforrásnak az amerikai kultúrát, tengerentúli társaik is kölcsönöznek elemeket tőlük. Genndy Tartakovsky alkotásai, a Dexter laboratóriuma és a Pindur pandúrok számos jegyet mutatott fel, melyeket az animékből vett át (háttérben elsuhanó vonalak, nagy szemek), a Samurai Jack sorozatában pedig egy távol-keleti harcosnak kell végeznie Akuval, a sötétség mesterével. Egyes rajzfilmekben maguk a karakterek lényegülnek át anime szereplőkké: a Hortonban közel egyperces anime paródia szórakoztatta a nézőket, míg a South Park egyik epizódjában a négy szabad szájú kisiskolás transzformálódott át kigyúrt harcosokká. (A kulturális hatás kétirányú: az FLCL című animében egy ügynök alakul át South Park-karakterré. Ennél még szélsőségesebb, hogy a Pindur pandúrokból egy ötvenkét részből álló anime is készült, ami már csak azért is meglepő, mivel az eredeti sorozatot a japán rajzfilmek ihlették.) A legszembetűnőbb példa az amerikai Kappa Mikey, melyben nagy hangsúlyt kap a szereplők stiláris leképezése. Mikey egy nyereményjátéknak köszönhetően Japánba utazik, ahol egy anime sorozatban szerepelhet. Társai vérbeli animefigurák, a japán rajzfilmek összes sztereotípiájával rendelkeznek: hosszú lábuk, hatalmas szemük van, képesek az összes emberi érzés extravagáns kifejezésére. Velük ellentétben Mikey egyszerű amerikai rajzfilmszereplő: fekete pötty szeme van és vastag körvonalai, mely miatt a japán karakterek finom vonalú világában nem csak kulturálisan, de vizuálisan is meg van fosztva a beilleszkedés lehetőségétől. Egyszerűen nem illik a képbe.

A nyugati hatás alatt álló animék második csoportjában már nem(csak) a külsőségek kapnak főszerepet, hanem az amerikai gondolkodásmód is. Ez a művészvilág és a szórakoztatóipar szereplőinek életét bemutató szériákban, mint az Osamu Kobayashi által rendezett Beck és Paradise Kiss című manga-adaptációkban érződik leginkább.

A Beck főhőse egy tizennégy éves diák, Koyuki, aki átlagos tinédzseréletet él, mígnem egy nap megmenti egy fiatal rockzenész, Ryusuke kutyáját. A két fiú barátságot köt, Ryusuke zenei CD-ket ad kölcsön Koyukinak, majd odaajándékozza neki az egyik gitárját. Hősünk kezdi megismerni a rockzene világát, gitárórákat vesz, és rockzenei műveltségét is elmélyíti. Eközben Ryusuke embereket gyűjt maga köré, és megalapítja saját rockbandáját, a Becket, melyhez később Koyuki is csatlakozik. Az átlagos fiú sztárrá növi ki magát: kedvenc együttese, a Dying Breed saját koncertjén kéri fel, hogy énekeljen a színpadon, egyre népszerűbb lesz a lányok körében, és a rosszfiúk se merik már inzultálni.

Az öttagú fiúcsapat elkészíti első lemezét, és egy menedzser segítségével az USA toplistákon is a vezető helyre kerülnek. Amerika és Anglia kultikus bandáinak sikerei világítótoronyként ragyognak előttük. Számukra a rocksztárok félistenek: az öt fiú közös álmában Kurt Cobain, Jimi Hendrix, John Lennon és Freddie Mercury mint múltbéli szellemalakok jelennek meg.

A Paradise Kiss főszereplője egy érettségi előtt álló lány, Yukai „Caroline” Hayasaki. Koyukihoz hasonlóan véletlenül ismeri meg a művészvilágot: egy átlagos napon belebotlik Arashiba, a fiatal divattervezőbe, aki felkéri őt, legyen új ruhakölteményének modellje. Caroline elmegy Arashiék műtermébe, ahol olyan divattervezőnek tanuló fiatalokkal ismerkedik meg, akik teljesen idegenek tőle: a transzvesztita Isabellával, a „pink cuccokban” feszítő, kislányos Miwakóval és a sármos George-dzsal, aki a legtehetségesebb mindannyiuk közül. Caroline eleinte feszeng, nem akar modell lenni, az otthoni értékek, anyja szigorúsága és a közeledő érettségi visszatartja attól, hogy átadja magát ennek a furcsa világnak.

Ahogy a Beck főhőse, a lány is megtanulja ennek az új világnak a játékszabályait. Megismeri saját kvalitásait és a négy divatmegszállott életét, melyek megerősítik abban a hitében, hogy ki kell szakadnia a hétköznapi élet egyszerűségéből, és át kell adnia magát a modellszakmának. Külsőleg teljesen megváltozik, új frizurát kap, ruhatárát lecseréli, majd George barátnője lesz, elköltözik otthonról és elhatározza, hogy a gimnáziumot se fejezi be. Caroline nem a tradicionális értékeket képviseli, nem akarja ugyanazt az életutat bejárni, mint kortársai, ki akar lépni a hétköznapiságból, hogy megvalósítsa önmagát. A Beck és a Paradise Kiss hőseinek azonban meg kell tanulniuk, hogy a sztárság veszélyekkel jár: az együttes tagjainak nem csak a rivális bandákkal, de belső konfliktusaikkal is meg kell küzdeniük. Caroline népszerűségének növekedésével anyjához és társaihoz fűződő kapcsolatai megromlanak.

A Beck és a Paradise Kiss egyes jeleneteit nézve olyan érzésünk lehet, mintha amerikai történetet látnánk anime környezetbe átültetve. Mindegyik szereplő, akárcsak tengerentúli társaik, azért küzd, hogy kiemelkedhessék a szürke hétköznapjaikat élő emberek tömegéből és népszerű legyen. Rá kell döbbenünk arra, hogy az Egyesült Államok mégsincs olyan távol az ázsiai szigetország partjaitól. Az amerikai álom már megérkezett, kopogtat a japánok ajtaján. Rajtuk áll, merik-e, akarják-e sarkig tárni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 31-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9505