KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Japán rajzfilm

Anime-próféciák

Japán jövőfélelmek

Géczi Zoltán

Az anime-rendezők a jövőre vetik vigyázó tekintetüket: a sci-fi rajzfilmek új generációja kritizál és figyelmeztet, dramatizálva mutatva be az ezredforduló társadalmi problémáit.

 

A holnap tegnapja

 

A tudományos-fantasztikum mint vizionárius műfaj természetszerűen kedves a japán alkotók és a japán közönség számára. A megszálló amerikai katonák által behurcolt zsáner gyorsan belegyökeredzett a keleti földbe: az isteni Tezuka 1951-ben rajzolta meg az atomszívű Astro Boy-t, két évre rá kiadásra került a tematikus magazinok első képviselője (Seiun), a műfaj hívei 1962-ben rendeztek először országos találkozót, az 1980-as évek pedig divatba hozták a cyberpunk képregényeket és animéket. A sci-fi azóta a japán popkultúra egyik legfontosabb ágazata, az animációs filmek kimeríthetetlen inspirációja, töretlenül fejlődő műfaj. Az egyetemes filmkánon részévé vált klasszikusokat (Akira, Ghost in the Shell, Bubblegum Crisis, Cowboy Bebop, Armitage III) mára a számítógéppel alkotott, szemkápráztató képi világú animék nemzedéke váltotta fel, amelyek a jelenkor technológiai vívmányait és társadalmi problémáit ismervén még nagyobb távolságba tekintenek, és még merészebb, egyszersmind rémisztőbb víziókkal szembesítenek. A Murase Shuko által dirigált Ergo Proxy sorozat (2006), a Ghost in the Shell: Innocence (Oshii Mamoru, 2004), a GitS: Solid State Society (Kamiyama Kenji, 2006), az Appleseed (Aramaki Shinji, 2004) és folytatása, az Appleseed: Ex Machina (Aramaki Shinji, 2007), vagy a Vexille (Sori Fumihiko, 2007) több aspektusból is fontos alkotások. Mind a mainstream tömegkultúra részei és alakítói, népszerű és nagy bevételeket termelő fősodorbeli darabok, az általuk bemutatott jövőképek azonban releváns vonatkozásokkal bírnak: a robot és az ember viszonyának etikai vetületét, a jövő társadalmi és technológiai problémáit képezik le, amelyek meghatározhatják a következő évszázad Japánját.

 

 

Szomszédom, az android

 

A japán közönség robotok iránti lelkesedése legendás; Astro Boy mindmáig a legnépszerűbb karakterek közé tartozik, az 1982-ben indított, immáron negyedszázada futó Macross-sorozat átalakuló szupergépei pedig két évvel előzték meg az amerikai Transformers rajzfilmeket. A kortárs Japánban nem csupán a Higaki Hajóépítő Vállalat munkásait, avagy a Kawasaki Nehézipari Művek szerelőcsarnokában dolgozó mérnökök tevékenységét támogatja a cutting edge technológia, de a hétköznapi élet különböző színterein is rendre felbukkannak az intelligens gépek. A gyereknevelés nyűgét a folyamatosan fejlesztett Aibo kutya vagy a tündérien táncikáló-gügyögő PaPeRo teszi könnyebbé; ha a szülők nem felejtik el feltölteni őket, a nap 24 órájában készséggel állnak a vásott kölykök rendelkezésére. A nagyobb expókon rendre feltűnik az Actroid nevű antropomorf robot, amely szépséges fiatal lány álcájában kommunikál, szívélyes hangon válaszolva a látogatók kérdéseire. Paro, a gépi bébifóka terápiás célokat szolgál, a T-52 Enryu a mentőosztagok tevékenységét könnyíti meg egytonnás terhelhetőségű pneumatikus karjaival. A NEC System Technology kísérleti robotja képes minősíteni a borokat, tévedhetetlenül különböztetve meg az após hobbikertjéből származó lőrét a Rothschild birtokról kikerült Chateau Moutontól.

A keleti sci-fi rajzfilmekben már régóta nem az a kérdés, hogy milyen mértékben lesznek a robotok a japán jövő aktív szereplői (természetesen meghatározóan), hanem az ember–robot kapcsolat morális vetületeit, az együttélés lehetséges társadalmi problémáit térképezik fel – többnyire olyan kontextusban, amely korántsem feltételezi, hogy az emberi faj etikai érzéke az elkövetkezendő évtizedekben üdvös fejlődésen menne keresztül. A Ghost in the Shell univerzumot alkotó tételek (film: GitS, Innocence, Solid State Society, a Stand Alone Complex sorozat két évada; képregény: GitS, Man-Machine Interface; Human Error Processor) mind egy-egy robotikai problémát helyeznek a cselekmény centrumába, és az animációs film mint médium kereteit folyamatosan tágítva mutatnak be igencsak kényelmetlen hipotéziseket.

Az Innocence főszereplője, Batou, a Section 9 elitegység kibernetizált ügynöke gazdáik, majd önmaguk ellen forduló, részben szexuális célokat szolgáló androidok után nyomoz. A Hadaly-osztályú, megdöbbentően emberi MI-k programjuk legalapvetőbb szabályait szegik meg a gyilkossággal és az öngyilkossággal, teljes az értetlenség, mígnem kiderül, hogy a gyártó óriáscég a babák népszerűvé tétele érdekében etikátlan és kiszámíthatatlan következményekkel járó megoldást alkalmazott: emberi „szellem” (ghost) lenyomatát ültette be az androidokba. A Hadalyk azonban nem kérnek a humán lélekből; ők babák akarnak maradni, az emberi létezés terhét viselni sem nem tudják, sem nem kívánják. Az idegenkedés persze kölcsönös, a másik oldal sem óhajtja feláldozni kincsként dédelgetett értékeit, bármi áron ragaszkodik humán minőségéhez. Maria, Leon, Takashi és fegyvertársaik (Vexille) Japán polgáraival egyetemben egy totális kibernetizációs folyamat szenvedő alanyai: a Daiwa Nehézipari Művek által befecskendezett oltóanyag mohó nanorobotjai sejtről sejtre építik át testüket, s végül a betegségekkel szemben ellenálló, halhatatlan kiborgokká válnak. A cégkormányzat ellen harcoló renegátok azonban nem várják be a folyamat végét, a közösen meghatározott protokoll szerint cselekedve kivégzik saját bajtársaikat, amikor megkezdődik a metamorfózis utolsó fázisa – inkább emberként vesznek oda, mintsem biológiai robotokként részesüljenek az öröklét áldásában. Deunan Knute (Appleseed, Appleseed: Ex Machina) dilemmája a fenti probléma parafrázisa. A japán cyberpunk meghatározó zsenijeként tisztelt Masamune Shirow képregényére épített, szemkápráztató 3D animációval kivitelezett filmben a lány évek múltán rátalál régi harcostársára és szeretőjére, a viszontlátás örömére azonban sötét árnyékot vet az a tény, hogy Briareos-t időközben – egy, a harmadik világháborúban elszenvedett sebesülésből kifolyólag – harci kiborggá építették át. Vörösen izzó vizuális szenzorjai nem hullathatnak könnyeket, titánból készült karjai nem ölelhetik szépséges kedvesét, s miután a terrorelhárításnál tevékenykedő férfi génállományát felhasználják egy biológiai android létrehozására (Ex Machina), még terhesebb szituáció keletkezik. Briareos képtelen elfogadni egykori önmaga replikáját, és paranoiás módon retteg a lehetőségtől, hogy Deunan beleszeret a biodroidba. A film interperszonális viszonyrendszerének meghatározó eleme ez a bizarr szerelmi háromszög: Deunan szíve az igazi Briareos felé húz, csakhogy egykori kedvese kibernetikus testbe költözött, Tereus pedig, bár mind fizikai, mind pszichológiai szempontból tökéletes reprodukció, nem igazi ember. A határok észrevétlenül mosódnak el: Togusa különleges ügynök (Innocence) nem tudja eldönteni, hogy a kifaggatott labortechnikus ember, avagy mesterséges személy, ezért kénytelen rákérdezni a középkorú nő identitására, aki – mint az utóbb kiderül – játszi könnyedséggel teljesítette a híres Turing-tesztet. Az új animékben közvetett vagy közvetlen módon, de kivétel nélkül megkérdőjeleződik a robotok antropomorf kivitelezésének szükségszerűsége: az ember természeténél fogva hajlik rá, hogy saját képmására alkosson intelligens gépeket, mégis szerencsésebb volna, ha nem készítenénk el megtévesztően hűséges mesterséges másolatainkat.

Az együttélés és az együttműködés számos téren fog új kockázatokat és problémákat hozni, de Japánnak szüksége van robotjaira. Az átlagos amerikai kultúrafogyasztó szemében a mesterséges intelligenciák rémisztő teremtmények: HAL és Skynet, a két szuperszámítógép alkotóik ellen fordul, a Terminátorok eredeti programjuk szerint az emberi faj kiirtására törnek, aggodalmaikat pedig a nagy példányszámban megjelenő Jane’s Defence szakfolyóirat hírrovata mélyítheti heti rendszerességgel, beszámolva a harcászati feladatokra szánt katonai fejlesztésekről. Evvel szemben a japánok számára a robot a hétköznapi élet segítője, barát és munkatárs, az anime-kultúrában pedig a fordított genezisre is akad példa – az Ergo Proxy történetében istenekhez hasonlatos mesterséges intelligenciák teremtik meg az emberi faj új nemzedékét, és ők ringatják annak bölcsőjét.

 

 

Egységállami zombitársadalom

 

A japán tudományos-fantasztikus animék meglepő nyíltsággal mutatják be a szigetország jövőjét fenyegető, sem a közbeszédben, sem döntéshozatali szinten nem megfelelően kezelt problémákat, amelyek évtizedeken belül komoly krízisekbe torkollhatnak. Nippon lakosságának ma 99,9 százaléka japán etnikumú, a nemzetiségek aránya elhanyagolható. Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint egy gaidzsinnak vízumot, horribile dictu állampolgárságot kicsikarni a helyi bürokráciától; az 1930-as, 1940-es években kényszermunkásként behurcolt kínai és koreai személyek leszármazottai nagy többségükben még ma sem rendelkeznek állampolgársággal, a külföldi kérelmezőkkel szemben pedig kifinomult ellenállást tanúsít a mindenkori kormányzat. Bár a társadalom elöregedése, a munkaképes korú lakosság arányának olvadása és a csökkenő gyermekvállalási hajlandóság miatt alapvető gazdasági szükségszerűség volna az állampolgárság kiterjesztése, a japánság ma is születés által megszerezhető kiváltság, vérvonal kérdése – eme megkövesedett tradíció lehetséges következményeit a cyberpunk animációk komor színekkel ecsetelik.

Sori Fumihiko látványos cyberpunk akciója, a Vexille a nemzeti xenofóbia radikális metaforája: a filmbeli Japán teljesen izolálódik, külföldiek nem léphetnek a szigetország területére, és a high-tech leárnyékoló-rendszer irdatlan méretű ernyője még a csúcstechnológiás kémműholdak számára sem áthatolható. Vexille és a SWORD különleges egység tagjai, mint másfél évszázaddal ezelőtt Perry kapitány, az ágyúnaszád-diplomácia kéretlen követeiként törnek be ebbe a zárt világba. Az Ergo Proxy posztapokaliptikus cyber-társadalmának bevándorlásügyi hivatala félkatonai természetű csúcskormányzati szerv, Re-I Mayer státuszuktól függetlenül, könyörtelenül üldözi az illetékteleneket (legyenek akár emberek, akár kiborgok), az állampolgárokat pedig differenciálják; a nagy álom, a kiterjesztett jogokat garantáló mintapolgári minősítés szívós munkával is csak keveseknek adatik meg. A Section 9 állambiztonsági különítmény a külföldieket, kiváltképpen a külföldi diplomatákat mind potenciális terroristákként kezeli, belépésüktől kezdve megfigyelés alatt tartja őket (Stand Alone Complex, Solid State Society).

A japán társadalom foggal-körömmel ragaszkodik etnikai homogenitásához, amelynek egyenes ági következménye a totális konformizmus: aki nem követi a többséget, vagy nem felel meg a többségnek, az megszégyenül, kirekesztődik és ellehetetlenül (ezért is Japánban a legmagasabb a gyermekkori öngyilkosságok száma). A Solid State Society bábmestere az abnormális normarendszer még zártabbá, még szigorúbbá tételére törekszik: egy új társadalmi elit létrehozását célozza meg, amely által megvalósulhat az individuális kilengésektől mentes, a közérdek teljes körű kiszolgálására hivatott Egységállami Társadalom. A Daiwa Nehézipari Művek nanorobotjai az ország teljes lakosságát biológiai gépekké változtatják, zavartalanul működik a totalitárius állam, és a százszázalékos hatékonysággal dolgozó munkaerő arcán üdvözült mosoly virít. Az Olympus város ellen intézett terrortámadás (Appleseed: Ex Machina) kivitelezésének kulcsa egy kompakt méretű, hordozható szórakoztatóelektronikai berendezés, amelyet boldogan vásárol kicsi s nagy, utóbb pedig egy rafinált vírus bejuttatásával zombikká változtatja a polgárokat, és a távvezérlésű emberek a kormányzat ellen fordulnak – a tömeget még a nehézfegyverzettel gazdagon ellátott robotokkal harcoló terrorelhárítók sem tudják megállítani.

A társadalom homogenitása, a genetikai és szellemi monokultúra végzetes mértékben kiszolgáltatott az összpontosított támadásokkal szemben, ha pedig a dominók dőlni kezdenek, csakis a különleges képességekkel megáldott hősnők (Motoko, Vexille, Deunan, Re-I) akadályozhatják meg a katasztrófát – már ma értük szorít, nekik drukkol a japán mozi közönsége.

 

 

Víziók és valóság

 

„Japán számára a 20. század olyan volt, mint egy utazás egy rakétameghajtású szánkón, amelyet egymás után begyulladó hajtóműfokozatok reptettek. Bár hajlamosak vagyunk elfelejteni, de igencsak furcsa utazás volt ez.” A fenti sorokat a cyberpunk atyamestere, William Gibson vetette monitorra, aki számos írásában utalt rá, hogy Nippon a világ valamennyi nemzetét megelőzve lépett be az új évezredbe, ily módon hamarabb szembesült a hipermodern kor kihívásaival. Ami mások számára a jövő, Japán számára a meghaladott múlt: szimbólumértékű tény, hogy 2006 ősze óta fogad látogatókat a Nagoya Robotikai Múzeum, ugyanebben az évben a Japán Robotikai Szövetség immáron a 24. éves közgyűlését tartotta meg. Chris Anderson, a Wired magazin újságírója, miután ellátogatott Tokióba, a következő intelmet tette közzé: „Közös cyberpunk jövőnk egyre meghatározhatatlanabb. De a ma Japánja – az a Japán, amely a sivár főcímeken túl létezik – sokkal inkább megmutatja az eljövendő dolgok valódi formáját, mint a csillogó víziók”.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 28-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9504