KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Viva Maria!

Brigitte és Jeanne

Bikácsy Gergely

Brigitte Bardot és Jeanne Moreau egy dél-amerikai forradalom bosszúálló angyalaiként. A színpadon dalol, kacag; vetkőzni sem restell a két Mária, a páncélvonaton meg a csatatereken könyörtelenül halomra lövik a zsarnokokat. Ha magyar forradalom hősnői volnának, ezt énekelnék: „Küldd elénk, te koronás haramia légióként bérszolgáidat”, így tequilát ivó, sombrerós falusiakat lázítanak. Már Kazan Viva Zapata, és Jack Conway Viva Villa című klasszikusából tudjuk (ez állítólag a Que viva Mexico-ból lopott Eizenstein-snitteket is tartalmaz), hogy az 1910-es mexikói forradalom tele volt szürreális fordulatokkal. Mondják, paraszt-ezredek, afféle talpasok tömegei indultak rohamra füstölgő szivarral a szájukban: szivarra hadizsákmányból tellett, és ezzel lobbantották lángra a korszerűtlen gránátok gyújtózsinórját – Conway a maga opuszában jó érzékkel markolt a történelmi anekdotákból. Malle és forgatókönyvírója, az 1965 táján még ismeretlen Carrière viszont vígan vetélkedik az összes Mexikó-filmmel és versenyre kél a valóság véresen habókos tréfáival. Elsőáldozó kislányok itt így fohászkodnak az oltárnál: „Ave Mária és Mária”...) a diktátor csapatai fölénybe kerülnek, de ekkor szabadítóan fehér cirkuszi galambok dobálnak rájuk robbanóbombákat... egy daliás ezredes nagy kaktuszra nyársalódik, s mikor porba hull, ott lóg a kaktuszon minden csörömpölő kitüntetése... a zsarnokok bitang főpapjának nincs már nyakán a feje, úgy sétál lefelé palotájának lépcsőin... A film utolsó negyedórája a ragyogó gegeknek hangosfilmben azóta is szokatlanul bő tárházát kínálja.

Aki arra kíváncsi, ki is volt Brigitte Bardot, az És Isten megteremté a nőt után jól teszi, ha újra megnézi ebben a komédiában is. A Viva Maria az idők távlatából Louis Malle legjobb filmje marad a Zazie mellett. Felhőtlen és könynyed opuszokban nem igazán jeleskedett a nouvelle vague (a Zazie sem volt gondtalan kacagás, inkább hiszterikus füttyszó az erdő közepén). A Viva Maria valamiképp egy másik (nemesen kultikus giccs)-film, Jacques Demy Cherbourg-i esernyők-jének párja. A filmművészet a hatvanas években „felnőtté vált”, komollyá vált, sokdioptriás szemüveget kapott, minden „mást jelentett” benne, mint ami a képen volt: nagy szerencse, hogy modernségében is giccses Michel Legrand- vagy Delerue-zene, meg történelmi blődli, és szőke és barna, éneklő és vetkőző színésznők nélkül továbbra sem lehetett filmet csinálni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1047