KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/december
MAGYAR MŰHELY
• Baski Sándor: Leltár miatt nyitva Magyar Filmhét
• Jankovics Márton: A bőség zavara Magyar Filmhét: kísérleti- és játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Máskép(p) Magyar falu
• Schubert Gusztáv: Tizenkét szék Film, kritika, forgalmazás
• Stőhr Lóránt: Emberképző Illés György (1914-2006)
• Kolozsi László: Zászlómon a magyar színészek Beszélgetés Fazekas Csabával
EMBER AZ ŰRBEN
• Baski Sándor: A végtelenbe és tovább Csillagok között
• Hirsch Tibor: Féreglyuk-feeling Az univerzum meghódítása
ORWELL 1984
• Czigányik Zsolt: A Nagy Testvér árnyékában George Orwell: 1984
SAINT-EXUPÉRY
• Ádám Péter: Rajzolj nekem repülőt Saint-Exupéry és a film
• Saint Eva Marie: Igor Filmnovella
• Sándor Anna: A rózsa vándora A kis herceg mozija
GODARD
• Varró Attila: Fáktól az erdőt Godard: Búcsú a nyelvtől
• Kelecsényi László: Vezetékneve: Godard Az örök rebellis
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Istenek, emberek, rózsák Gdynia
HATÁRSÁV
• Zalán Vince: Szemben a gonosszal Wim Wenders: A Föld sója
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Orvosi acél Steven Soderbergh: A sebész
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Vadkeleten Délibáb
• Sepsi László: A dögevő álma Dan Gilroy: Éjjeli féreg
MOZI
• Barkóczi Janka: GETT - Válólevél
• Baski Sándor: Zárt rendszer
• Árva Márton: Eszeveszett mesék
• Kovács Bálint: Szexterápia A holocaust a lengyel filmben
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Saint-Exupéry

Filmnovella

Igor

Saint Eva Marie

Saint-Exupéry sötéten kalandos filmnovellája sohasem jutott el a mozivászonig.

Erről a nehezen datálható filmnovelláról mindössze annyit tudni, hogy a kéziratot az emigrációba készülő Antoine de Saint-Exupéry 1940 nyarán, vagy 1940 kora őszén adta át Pierre Billonnak, a Courrier Sud rendezőjének: „Ha visszajövök – mondta az író a rendezőnek –, együtt megcsináljuk, ha nem, megcsinálja egyedül.” Majd hozzátette: „Nagyon vigyázzon rá, ez az egyetlen példány.” Saint-Exupéry nem veti meg a hatásvadász megoldásokat (utóvégre közönségfilmre gondol), de a ma már naivnak tetsző jelenetekben is érezni a filmnyelv meg a látvány iránti érzékenységet, az atmoszféra-teremtés képességét és a forgatókönyvírói rutint.


Nem csoda, hogy a novellából kétszer is próbáltak filmet csinálni, és mindkét alkalommal csak a véletlenen múlott, hogy a terv nem jutott el a mozivászonig. Először közvetlenül a II. világháború után: a filmterv akkor azon bukott meg, hogy Maurice Clavel, akire a dialógust bízták, még az ellenállás idején konfliktusba keveredett a kommunista párt illegális katonai szervezetével (nem akarta megosztani velük az Angliából kapott fegyvereket), és emiatt az FKP, ígéretét megszegve, végül nem volt hajlandó biztosítani a film finanszírozását. Később az UGC is szeretett volna a novellából filmet csinálni, de az örökösökkel nem sikerült megegyezni.


Az Igor először 1995-ben jelent meg nyomtatásban Christian Janicot Anthologie du cinéma invisible (Láthatatlan filmek antológiája) című gyűjteményében. Jellemző a novella dramaturgiai értékére, hogy amikor a Le Nouvel Observateur című hetilap kritikusa ismertetést közöl a fenti könyvről, a gyűjteményben közreadott szinopszisok és forgatókönyvek közül egyedül Antoine de Saint-Exupéry Igorját tartja érdemesnek a bűnügyi filmek képzeletbeli Césarjára… Á. P.

*

Rio de Janeiro. A kikötőben.

Az utasok tolakodva igyekeznek a hajó beszállóhídján feljutni a fedélzetre. A beszállóhíd körül, mint mindig, a bámészkodók sokasága. A tömegben, profi alapossággal, köpcös úr vizsgálja a beszálló utasok ábrázatát. Hirtelen megdöbbenés ül ki a férfi arcára. A férfi tekintetével követi az egyik beszálló utast, akinek csak a hátát látni, majd – gyors elhatározás –, sarkon fordul, és sietve elindul a város felé. Két férfi válik ki a tömegből, nyomába szegődik, és megy utána egészen a Western Telegraph bejáratáig. Ott odalépnek hozzá, és megszólítják:

– Bocsánat, Schmidt nyomozóhoz van szerencsém?

– Igen, de…

– Ebbe nem lett volna szabad beleütnie az orrát.


És leterítik egy revolverlövéssel, majd kihasználva a zűrzavart, eltűnnek a tömegben.

A merénylet híre eljut a rendőrkapitányságra.

Schmidt egy bizonyos Igor után nyomozott, ezt az Igort illegális politikai tevékenység miatt korábban halálra ítélték. Schmidt nyomozót azért akarták eltenni láb alól, mert rájött valamire. A férfi azonban nem halt meg. Mivel szükségük van a nyomozó vallomására, a rendőrök már indulnak is a kórházba.

Schmidt fejlövést kapott, kómában van. De arra, egyelőre legalábbis, nincs sok remény, hogy magához térjen. A gézzel bebugyolált arcból csak a húsos szájat látni, ez a száj egészen a film végéig meg fogja őrizni a fontosságát, mivel egyetlen szót kell csak kimondania, és a rendőrségnek máris tudomására jut, hogy Igornak sikerült felszállnia a Santos tengerjáró fedélzetére.

Feszültség egyrészt a rendőrség, másrészt az ellenérdekelt kórházi orvosok között. Ahogyan halad előre a cselekmény, ez a feszültség egyre nagyobb. Míg a rendőröknek az a fontos, hogy minél hamarább szóra bírják Schmidtet, az orvosok életben akarják tartani, és inkább megkímélnék ettől a megpróbáltatástól.

A Santos tengerjáró fedélzetén.

Igor a holmiját pakolja a kabinjában. Érdekes személyiség, félig hős, félig kalandor, aki egy eleve kudarcra ítélt forradalmi kísérlet után menekül Dél-Amerikából vissza Európába. Jellemének legszembetűnőbb vonása, hogy mindenki szó nélkül elfogadja a tekintélyét. Miután berendezkedett, látjuk, ahogyan kilép az első osztályú kabinból, és ráérősen elindul, hogy bejárja a hajót. A férfi éles szemmel vizsgálja új környezetét. Érezni, hogy megszokta az állandó veszélyt. És azt is, hogy ízig-vérig vezéralkat. A harmadosztályú fedélzeten hosszan nézi a spanyol és portugál kivándorlókat, akiket a gazdasági válság kerget vissza Dél-Amerikából az európai kontinensre. Színes egy társaság, gitárzene, népdalok, nosztalgia. Majd a vaslépcsőn komótosan lemegy a gépházba. A Santos korszerűtlen, kőszénfűtéses öreg gőzhajó.

Igor egyenként szemügyre veszi a meztelen felsőtestű fűtőket, akik megállás nélkül lapátolják a szenet a kazánokba, látszik, hogy keres valakit. Végül megáll az egyik fűtő mellett, a két férfi úgy beszélget, arccal a kazánnak, hogy nem is néz egymásra. A fűtő Igor barátja, együtt menekülnek Dél-Amerikából. Aztán szemtől szemben is látni őket, az arcukat hol elnyeli a félhomály, hol erős fény világítja meg, amikor a fűtő, kinyitva a kazán ajtaját, nagy lapát szenet dob a tűzre.

A szenet a lángok közé lapátoló fűtőkkel ez a verejtéktől csatakos meztelen felsőtestű férfi jelképezi a hajó mozgását – majd a füstöt okádó hajókémény, a mozgó dugattyúrudak meg a nyomásmérő látványa.


Rio.

A rendőrség igyekszik rávenni az orvosokat, próbálják valamilyen gyógyszeres kezeléssel elérni, hogy Schmidt magához térjen, és ki lehessen hallgatni.

Igor felmegy az első osztály szalonjába.

Az utasok nagy pénzben kártyáznak, Igor nézi a kártyajárást.

Egy feltűnően csinos amerikai nő, Georges báró meg néhány utas pókerezik.

Igornak nagyon tetszik az amerikai nő. De mintha a kártyajáték hirtelen felkeltette volna az érdeklődését. Az amerikai nő rengeteg pénzt veszít. Igor odasétál a bárpulthoz.

– Ki ez a férfi? – kérdezi a bárpincértől.

– Georges báró.

– Ez az igazi neve?

A bárpincér nagy szemeket meresztve:

– Mi más volna.

A pókerpartinak vége – az amerikai nő nem látszik valami vidámnak, rengeteg pénzt vesztett.

Igor a bárpincérhez:

– Mondja meg, kérem, a báró úrnak, hogy szeretnék beszélni vele.

A bárón látszik nemcsak meghökkentőnek, de egy kicsit sértőnek is érzi a kérést, de azért odamegy Igorhoz. Bemutatkozik:

– Georges báró.

Igor:

– Hogy vagy?


A báró felkapja a fejét.

Igor:

– Te most szépen visszaadod neki a pénzt.

A bárónak a felháborodástól eltorzul az arca, már emeli is a jobb kezét, mintha pofon akarná vágni a másikat:

– De uram!

– Csak semmi ostobaság! Már tíz perce figyellek. Nem kell bevallanod a csalást, válaszolnod se kell, csak jól nyisd ki a füled. Kapsz egy órát, hogy újra elveszítsd, amit loptál. Értve vagyok?

Igor sarkon fordul, és elmegy. A báró döbbenten néz utána.

Az amerikai nő a felső fedélzeten, a korlátnak támaszkodva nézi a vizet. Igor megáll mellette.

– Nagyon szeret játszani?

A nő nevet.

– Nagyon. Meg nagyvadra vadászni. Mindent szeretek, amitől egy kicsit izgalmasabb az élet… De most alaposan megkopasztottak.

– Kérjen visszavágót.

– Ebből ennyi is elég. Így is sokat vesztettem.

– Azért csak kérjen visszavágót.

– Nem volna okos dolog…

– Dehogyisnem. Nyerni fog.

A férfi merően belenéz a nő szemébe. Akit meglep ez a különös beszélgetés, ez a szűkszavú erélyesség, aztán vállat vonva felnevet:

– Utóvégre sohase tudja az ember, honnan jön a szerencse.

Azzal visszamegy játszani.


A kártyaparti után, amelyben egyfolytában nyert, odamegy Igorhoz.


– Fura egy ember maga. De legalább akad egy érdekes férfi a sok idióta között. Jöjjön táncolni.


Miközben táncolnak, a szalon egyik oszlopára kiteszik a rádión érkező híreket. Ahogy eltáncolnak az oszlop előtt, Igornak megakad a szeme az egyik mondaton.


„Rio de Janeiro. Schmidt nyomozó…”


Tánc közben csak ennyit tud elolvasni. De próbálja tánc közben az oszlophoz újra meg újra visszavinni a partnerét, így szerzünk tudomást, úgyszólván félmondatonként, a hír tartalmával.


„Schmidt nyomozót, aki Igor hollétének felderítésével volt megbízva, a Western Telegraph épületével szemben két ismeretlen lelőtte. A nyomozó feltehetőleg nyomára akadt a körözött személynek, és épp táviratozni akart a hatóságoknak. Schmidt nyomozó, akit életveszélyes fejsérüléssel ápolnak, jelenleg kómában van, a rendőrség azonban reméli, hogy a sérült néhány napon belül magához tér, és beszélni fog.”


Igor rezzenéstelen arccal veszi tudomásul a történteket. Az amerikai nő azonban észrevette, hogy a hír valószínűleg közelről érinti a férfit. 


Lenn a gépházban.


Igor ott áll a társa mellett, izgatottan tárgyalnak valamit, tekintetüket a tűztérben lobogó lángokra függesztve.


– Ezek nagy ostobaságot csináltak Rióban – mondja Igor. – Lelőtték Schmidtet, mert kiderítette, hogy sikerült felszállnunk a hajóra. Schmidt egyelőre kómában van. De lehet, hogy beszélni fog.


– Végünk van, ha addig nem kötünk ki Európában.


– Igazi pókerparti…


Ettől fogva egyre nagyobb a tűztérben lobogó lángok, a nyomásmérő, a fénylő dugattyúrudak, a kéményekből gomolygó füst meg a hajósodor hullámainak jelentősége. Verseny az idővel. Hirtelen Schmidt remegő száját látni, de ez a száj még képtelen szavakat formálni.


Ettől fogva egyre fontosabb, egyre ünnepélyesebb a fűtők munkája, mivel minden lapát szén jelentést kap a történetben. 


Éjszaka a Santos fedélzetén.


A kivándorlók dalolnak és táncolnak. Miközben különös dolgok történnek a hajó eldugott sötét zugaiban. Néhány gyanús ábrázatú férfi egy könyvben keres valamit izgatottan vitatkozva a petróleumlámpa gyér fényében. Bár nem tudni, mit mondanak egymásnak, olyan érzésünk van, mintha összeesküvést készítenének elő.


Egy ember fekszik a földön a félhomályban, a férfiak hol az élettelen testet nézik, hol a könyvben keresnek valamit.


Reggel izgatott jövés-menés a fedélzeten, eltűnt az egyik utas. Nyomozás. Az illető idős férfi, semmi érték nem volt a poggyászában, és senkivel se került konfliktusba. Az idős férfi után mások is eltűnnek, ugyanilyen rejtélyesen, minden eltűnés után izgatott éjszakai jövés-menés, ahogy lázasan keresik az illetőt. Baljós légkör. Sziréna. Köd. Szorongás. Rejtély.


A néző csak annyit tud, hogy Igornak nincs semmi köze ezekhez az eseményekhez: Igor lemegy a gépházba a barátjához, és együtt próbálják megérteni a történteket.


Rio.

Az ügy kipattanása óta, persze, mindenütt közzé tették, a rádióban is, Igor személyleírását, csakhogy ebben a személyleírásban nincs semmi jellemző. Azt is csak most értik meg, Schmidt feljegyzéseit tanulmányozva, hogy Igor nincs egyedül, Hermann is vele van, mire Hermann személyleírását is nyilvánosságra hozzák: őt már könnyebb megtalálni, mivel jókora sebhely éktelenkedik a bal arcán.


Ahogy az amerikai nő ide-oda sétál a hajón, vártatlanul észreveszi Igort meg a fűtőt, ott üldögélnek az alsó fedélzeten. A nő felfedezi a sebhelyet a fűtő arcán, de azért nevetve odakönyököl a két férfi mellé. A két férfi gyanakodva nézi a nőt. A fűtő Igor tekintetét fürkészi, nyilván azt akarja tudni, vajon Igor szerint be kell-e hajítani a nőt a tengerbe vagy nem. Igor azonban vállat von, és tovább nézi a nőt.


Aki még mindig nevet, bár idegesen. Látni rajta, hogy eszébe jut, milyen figyelmesen olvasta Igor a szalon oszlopára kiragasztott híreket. Igor int a fűtőnek, hogy menjen vissza a gépházba. Amikor egyedül maradnak:


– Szeretném tudni – szólal meg az amerikai nő ‑, hogy veszélyben voltam-e. Mert valahogy úgy éreztem, igen. Imádom a veszélyt…


Igor a nőt nézi, nem válaszol. Majd:


– Ne beszéljen butaságokat, inkább jöjjön, táncoljunk. 


Ezúttal a nő vezeti tánc közben Igort a szalon hirdetőoszlopához, hogy elolvashassa az újonnan kifüggesztett híreket. Ezekből kiderül, hogy az Igort kereső rendőrség egy millió frank jutalmat ígér a nyomravezetőnek.


Igornak semmi sem kerüli el a figyelmét: rámosolyog a nőre, majd a tánc befejeztével felmennek a fedélzetre.


A nő szemben a tengerrel:

– Ez a tengerjáró még egy szellemhajónál is rejtélyesebb. Megint eltűnt egy ember. Szeretem ezeket az éjszakai órákat… Maga szeret játszani? Én imádom az izgalmat… Monte-Carlo semmi ehhez képest!


A férfi szótlanul nézi a nőt. Aki így folytatja:


– Nálam gyakran előfordul, hogy a játékban az életem a tét. Nekem sok pénz kell, nagyon sok pénz. Nem szeretem az öncsalást, hermelinprémes kabát nélkül nem hiszem, hogy bármivel is fel tudnám kelteni a férfiak érdeklődését.


A férfi úgy méregeti a nőt, olyan kíváncsian, mintha valami ritka nagyvadat vizsgálna.


– Maga is látta azt a furcsa hirdetést? – kérdezi mosolyogva a nő a férfitól.


Mire a férfi:


– Egy millió, az bizony nem kis pénz.


A nő kinyújtja a kezét, egyik ujján jókora gyémántgyűrű.


– Egy gyűrű ára…


A nő átszellemülten mosolyog, majd, miközben a tengert nézi:


– Tudja, mi az én nagy álmom?


A férfi megértette a célzást (bár az sem kizárt, hogy a nő egészen másra gondolt):


– A gyűrű…


A nő nem válaszol. Szembe fordulva a férfival:


– És mit fognak csinálni ezzel az Igorral, ha sikerül fülön csípni?


– Agyonlövik.


– Az nagy kár lenne, biztos rokonszenves ember.


A nő nagyot nyújtózik, majd a férfiba karolva elindul a bár felé. Fogja a kártyát, és egyedül kezd játszani.


– Mit csinál? – kérdezi a férfi.


– Össze akarom hozni a gyűrűre valót…


– Maga nagyon cinikus, de csodálom a bátorságát. (És látjuk, ahogy lassan egyik zsebébe mélyeszti a kezét.) Mire a nő:


– Nem ijeszt meg azzal a revolverrel, tudom, úgyse fog lőni.


A férfi mosolyogva veszi elő a cigarettatárcáját.


– És ha lőne is… Jöjjön, szeretem nézni a tengert.


Szótlanul állnak a korlátnál, nézik a vizet:


– Az élet ilyen. A drágakövet nem lehet megenni. Megenni csak olyasmit lehet, amiben van élet.


A férfi nem válaszol, csak nézi a végtelen vizet, mosolyogva.


Majd a nő különös mélabúval a hangjában:


– Harc az életért…


A nő a rádió felé néz.


– Megkérdezhetem, hogy ki nyert a kártyapartin?


– Én. Pontosan annyit, amennyi a gyűrűre kell…


A férfi megfogja a nő kezét, és az ujjáról lassan lehúzza a gyűrűt, mintha meg akarná nézni. A nő hagyja.


De a férfi a gyűrűt beledobja a tengerbe:


– Most kvittek vagyunk – mondja nevetve.


A nő dermedten áll még egy darabig, majd sarkon fordul, és elindul a rádió felé, de útközben meggondolja magát, és visszamegy a férfihoz. A férfi még mindig ott áll a korlátnál, és ahogy nevetve ránéz a nőre, az arca csupa erő, határozottság és keménység. A nő odaáll a férfi mellé, majd hirtelen:


– Én tudom, hogy maga kicsoda-micsoda.


Igor kíváncsian néz a nőre


– Igazi férfi.


Igor elneveti magát, élvezi, hogy sikerült a nőt legyőznie. Valamivel később a nőhöz:


– Ha olyan jó szeme van, segítségemre lehetne, hogy kiderítsem, mi is történik ezen a hajón.


És csakugyan, mindenfelé látni, hogy az emigránsok közül hárman-négyen összedugják a fejüket.


Pár ember tüdőpestisben megbetegedett a hajón, de az emigránsok annyira félnek a karanténtól, hogy eltüntetik a betegeket. A pestis azonban egyre terjed…

Igor fűtő barátjával üldögél a harmadik osztály fedélzetén az éneklő és gitározó kivándorlók között. Egy szemrevaló cigánylány táncol a tekintetek kereszttüzében. De a lány szemlátomást beteg, nem érzi jól magát, és aligha volna kedve táncolni, ha a vele levő öregasszony nem erőltetné, csak hogy utána tányérozhasson.


Igor észreveszi, hogy néhány férfi kemény tekintettel figyeli a táncoló lányt, majd sokatmondóan összenéz.


A tánc végeztével a lány kimerülten odatámolyog a korláthoz, néhány férfi utána megy, és körbeállja. Szűkszavú vallatás.


– Nem érzed jól magad?


– Nem is tudom… Lázas vagyok…


– Fáj valamid?


A férfiak kíméletlenek, kemények, az arcokon semmi szánalom.


A lány megijed a vallatástól.


– Nem tudom. Majd felmegyek a hajóorvoshoz.


– Még mit nem.


Igor is odaáll a férfiak közé. Majd a lányhoz:


– Nem vagy valami jó bőrben, meg kéne magad vizsgáltatni a dokival.


A férfiak a betolakodó Igor felé fordulnak:


– Neked ehhez semmi közöd.


– Nekem itt bűzlik valami!


– Pedig okosabb volna nem kíváncsiskodni…


A kivándorlók most őt veszik körül.


Igor, háttal a korlátnak támaszkodva, lassan rágyújt egy cigarettára, elmosolyodik, majd lassan kifújja a füstöt.


A fiatal lány, kihasználva az incidenst, próbál eloldalogni, a férfiak azonban durván visszatartják.


– Itt maradsz!


– Állj csak mögém – mondja Igor gyöngéden a lánynak, majd a férfiakhoz:


– Mi most szépen elmegyünk…


– Ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk… – és a férfiak előveszik a rugós bicskájukat.


Egyik férfi a másikhoz:


– Meg kéne neki magyarázni, ha ő is eltűnik, még nagyobb lesz a balhé.


– Rendben. Ha nem lehet beszélni vele, még mindig lesz rá idő, hogy… (Igorhoz) Ez a te kis pártfogoltad… súlyos beteg.


Másik férfi, szintén Igorhoz:


– Ha ez kiderül, kihirdetik a karantént, nekünk semmi kedvünk itt rohadni a hajón. Ha nem ugrálsz, még néhány óra, és partra szállunk.


– Ez még csak az ötödik eset, a többit is sikerült eltüntetni. És különben is, mivel előbb vagy utóbb úgyis bedobunk a tengerbe, megmondhatjuk az igazat: minden okunk megvan rá, hogy minél hamarább partra szálljunk. Itt mindenkinek vaj van a fején (nevet)… A Brazíliában maradt haverok nem valami megbízhatóak, meg a börtönben amúgy is könnyen eljár az ember szája, és ha a kelleténél tovább tart az utazás, könnyen kiderülhet, hogy a hajón vagyunk.


– Szeretnénk olajra lépni, még mielőtt köpnek a társaink Brazíliában…


– Bízd csak ránk a lányt, és ha tartod a szádat… Nem lesz semmi baja, elzárjuk a többivel együtt.


Igor a lányhoz:


– Ne félj! – azzal füttyent egyet.


– A füttyszóra a fűtő talpra ugrik, és odamegy hozzájuk. Már ketten vannak.


– Mi most elmegyünk – mondja Igor mosolyogva a férfiaknak.


A látványos verekedés után Igor, a fűtő meg a lány egyedül marad. A lányt, aki már eszméletlen, lefektetik a fedélzetre. Igor a fűtőhöz:


– Szaladj orvosért, pestises.


– Jóságos Isten! Akkor biztos a karantén. Schmidt beszélni fog…


– Nincs más megoldás.


Rio.

Ahogy telik-múlik az idő, a rendőrség próbál nyomást gyakorolni a kórház vezetésére. Követelik, hogy az orvosok gyógyszeresen próbálják Schmidtet a kómából felébreszteni.


Az orvosok azonban ellenállnak, tudják, a legkisebb megrázkódtatás is Schmidt életébe kerülhet.


Ettől fogva a feszültség egyre nagyobb, mivel a rendőrök meg a kórházi személyzet egyre türelmetlenebbül figyeli Schmidt vastag száját. Semmi mást nem látni a gézzel körülbugyolált arcból, csak ezt a remegő szájat – ez az egyetlen jele, hogy Schmidt még életben van. A nyomozók váltják egymást a sebesült ágyánál, jegyzetfüzettel a kézben, hogy rögtön le is írják, ha mondana valamit. De ott vannak az orvosok és az ápolónők is. Egy fehérbe öltözött világ meg egy fekete egyenruhát viselő világ néz egymással némán farkasszemet. Versenyfutás: egyrészt ott a kikötő felé közeledő hajó, másrészt ott a sebesült „útja” az öntudatra ébredésig. Hol a szájat látjuk, amint erőlködve próbál szavakat formálni, hol a kikötő felé közeledő hajót.


Újra látjuk a film első részének beállításait, a kéményből gomolygó füstöt, a tűzre dobott több lapát szenet, ahogyan a fellobbanó lángok megvilágítják a mezítelen felsőtestű fűtőket, a hajó tatja által kavart hullámokat – de most ezek a beállítások, ha lehet, még jobban növelik a feszültséget.


A rendőrségnek végre sikerül érvényesítenie az akaratát. Egy csomó ember áll Schmidt ágya körül: a férfi haldoklik, de időnként néhány pillanatra kitisztul a tudata. Műszerek, injekciós tűk. Az orvosok némán néznek maguk elé. Schmidtet, aki szemlátomást nagyon gyenge, gyógyszerezéssel próbálják kihallgatható állapotba hozni. Az sem kizárt, hogy nem fogja túlélni ezt a próbálkozást. Az egyik orvos:


– Tudniuk kell, uraim, mi ezt a leghatározottabban ellenezzük.


– Mi is parancsot teljesítünk…


Néhány fontos személyiséget engednek be a betegszobába. És miközben Schmidt száját látni, lassan, ünnepélyesen beadják neki a szükséges injekciókat.


A szobában néma csend. Az orvosok mereven nézik a műszereket. Majd egy hang:


– Kérdezhet.


– Ki lőtt magára?


– Richard emberei.


– Ez azt jelenti, hogy valamit kiderített Richard-ra vonatkozóan?


– Igen… Azt, hogy… felszálltak a Santosra.


– De, ugye, a gengszterek megfigyelése mellett Igort is figyelnie kellett?


– Igen… Igort is…


Egy hang:


– Várjanak.


Az oszcilloszkóp műszerfalán a meg-megakad a szívdobogást jelző mutató. Még egy injekció.


– Tud valamit Igorról?


– Igor… Igor…


Csak a remegő ajkat látni.


Az oszcilloszkóp: a szívdobogást jelző mutató egyszer csak megáll.


A Santos fedélzetén.

A személyzet megtalálja a hajófenéknek azt a zugát, ahol a gengszterek elrejtették a pestises betegeket. Két beteg meghalt, ezeket bedobták a tengerbe. Schmidt vallomása után a gengsztereket letartóztatják. Igor megmenekül.


Ádám Péter fordítása




A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/12 36-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11993