KönyvMichael Feeney Callan: Robert RedfordDupla R, a különcHoreczky Krisztina
Redford ritka bravúrja: egyszerre sztár és kívülálló.
Az ír Michael Feeney Callan
író, költő, filmkészítő „szerény ismertetőként indult” munkájából született az
a tíz évig tartó, heroikus vállalkozás, melynek végeredménye egy hatszáz
oldalas biográfia lett az álomgyári stúdiórendszer hajdani, egyben utolsó szépreményű
ifjáról. Az 1970-es években a bolygónk első számú mozibálványaként tündöklő Robert
Redford (1936-) legkevésbé színész akart lenni. Ellenben – az európai klímát
szomjazva – képzőművész, majd mozgóképes animátor. Alan J. Pakula szerint a leghosszabb
érvényű alkotása mégis a filmszemélyisége: „Sokszor okozott csalódást nekem, de
ez nem változtat azon, hogy mint romantikus ikon, nincs senki, aki hozzá
mérhető. Clark Gable-től vette át a koronát, és mindketten arról lesznek
emlékezetesek, hogy a felszín alatt meg tudták mutatni a komplexitást.
Csillogásukban mindig ott volt a fenyegetés, hogy a szerelem veszélyes” –
mondta az 1998-ban elhunyt képíró, Az
elnök emberei direktora. Redfordból mintha éppen ez a glamúros, mágneses érzékiség
váltotta volna ki a karakán dacot: hogy más legyen, mint a vágy titokzatos
tárgya. Az állhatatossága, az intellektusa, a kíváncsisága, a sznobsága, a
konoksága, az eredendő magányossága tette őt azzá, akivé lett: szabad, szuverén,
az autonómiáját kiharcoló, anti-hollywoodi – ám zsigerileg amerikai – individuummá.
Akinél aligha bánt/bánik jobban bármely ünnepelt aktor a szexidol-státusszal és
a nemiségével.
Örökös
nyugtalanságát példázza, hogy közel járt a hatvanhoz, mikor gyermekei így írták
át a Jézus Krisztus Szupersztár
librettóját: „Dupla R szupersztár; / Ki a franc vagy te, tudod-e már?”. Persze,
a fifikás Redford támogatását bíró szerzőt is ez izgatta: ki lehet ez az „elasztikus
időkezelésű” (értsd: notórius késő), zárkózott férfiú, aki betekintést engedett
a naplóiba, jegyzeteibe, levelezésébe, és aki több mint százórányi interjút
adott számára. Mindezt azért, hogy a 2011-es, kronologikus kötet olyan legyen,
amilyent ő akart, szembe menve a nagyközönség elvárásaival, ízlésével. A
bevezetőben Henry David Thoreau-tól citálnak, majd Heideggerrel búcsúznak a
buddhista türelmet tanúsító, kimerült olvasótól. A féktelenül áradó szövegfolyam
dagályos, hemzseg a nevektől, a precíz, de szószátyár szerző ingerlően elvész a
részletekben. (A fordítás is hagy kívánnivalót maga után.) Ellenben - az
elmaradt élvezet helyett – kivételes, főleg illúziótlan portrét fest a hollywoodi
filmipar működéséről, pletykák, intimpistáskodás nélkül.
Részint
ezért, hogy az erősen szociografikus, sivatagszárazságú mű J. C. Chandor
2013-as filmjét, a Minden odavan-t (All is Lost) idézte az eszembe. Az
egyszemélyes, majdnem néma kamaradarabban Redford a süllyedő vitorlásjachtján küzd
a túlélésért, az Indiai-óceán közepén. (Alakításáért elnyerte a New York-i
Filmkritikusok Szövetségének díját.) Egyszer Istent hívja, máskor káromkodik. Meggyőződésem,
hogy az 1980-ban a független filmesek Mekkáját, az utahi Sundance Intézetet
megalapító színész-rendező, kulturális pionír, környezetvédő, politikai
aktivista, producer, vállalkozó ugyanolyan, mint a filmbéli „Our Man”. A Mi
Emberünket Hemingway, Jack London, Joseph Conrad, Herman Melville maszkulin
világából gyúrták, miközben legalább annyira enigmatikus, mint egyik emblematikus
szerepe, Jay Gatsby. De bármilyen is legyen valójában, bizonyos, hogy olyan
pályát befutni, mint a Hollywoodban az egyszerre kint és bent-taktikát
alkalmazó Redford, éppen akkora teljesítmény, mint életben maradni a haragos
óceán közepén, az elemekkel birkózva. Ironikus, hogy ez a mára cserzett bőrű, a
korát méltósággal viselő élő legenda rendezett Átlagemberek címmel remek filmet. Regényes, hogy – egyebek mellett
– a Sundance-kanyonban tető alá hozta az Üvegház Glasznoszty nemzetközi
kezdeményezést, a Szovjet Tudományos Akadémia agytrösztjével karöltve. Szimbolikus,
hogy szeptember 11. mellett megúszott egy emberrablást Párizsban, és talpra állt
az 1999-es, teljes anyagi csődjéből is.
Több
nemzedéknyi nő öntudatra ébredésének része, mikor belátják, egyetlen anyaszülte
férfitól sem remélhető, hogy olyan pillantást vessen rájuk, amilyent csak
Robert Redford tud(ott) vetni – más nőkre. Vigaszul szolgálhat számukra, hogy a
privatizálástól tartózkodó Callan kijózanító választ ad arra a kérdésre: milyen
lehet(ett) ezt a radikális és pragmatikus, lázadó és komoly diplomáciai készségű,
elragadó, okos, morális, eredeti, szellemes klasszist hús-vér valójában
elviselni. Nagyrabecsülésem mellett állítom: ehhez képest merő móka (volt) olvasni
róla.
Európa
Kiadó, 2014.
Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 179 átlag: 5.28 |
 |
|