KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Linz – Crossing Europe

Kiemel, beemel

Buglya Zsófia

A linzi fesztivál erőssége a kortárs kurátori koncepció.

Az első és második filmeket versenyeztető fesztiválok legkézenfekvőbb vállalása a fiatal filmek és alkotók felfedezése, felkarolása. Nagy kérdés ugyanakkor, hová nyer belépőt, bebocsátást, aki egy-egy ilyen fórumon figyelmet kap; létezik-e ma olyan egység, amit filmvilágnak nevezhetünk, s ha igen, hol húzódik a tengelye, és hol a körvonalai. A fiatal film linzi fesztiválját a város tizenkét éve, az 2009-es „Európa kulturális fővárosa” cím várományosaként alkotta meg. A rendezvény tehát nem a helyi filmes hagyományokból eredt, és talán éppen ezért közvetlenebbül találkozott az öndefiníció kényszerével: Mire jó egy újabb filmfesztivál; mitől válhat érdekessé helyben és nemzetközileg; és létrehozhat-e valamit azon túl, hogy kioszt néhány értékes díjat?

A Crossing Europe e kérdések megválaszolásában pontos helyzetfelismerésről, a kortárs filmvilág(ok) rétegzettségének ismeretéről tesz tanúbizonyságot évről-évre. A műsorszerkezet és az azt összetartó koncepció Alexander Calder kinetikus szobraihoz hasonlítható: az egyes elemek finom egyensúlyokkal kapcsolódnak egymáshoz, és könnyedén lebegnek a szemünk előtt. A hagyományos értelemben vett filmes műfajok egyensúlyán túl a médiumban rejlő formai-funkcionális lehetőségek sokasága jelenik meg egymás mellett: az Ars Electronica jelenlétéből adódóan a médiaművészet, az Offenes Kulturhaus (OK) révén pedig a crossover különböző formái is becsatornázódnak a programba. A sokféleség földrajzi, generációs és intézményi értelemben is érvényre jut. Európa nem korlátozódik a nemzetközileg is meghatározó filmiparral rendelkező országokra, hangsúlyos például Kelet-Európa filmművészete és benne a posztkommunista társadalmak kortárs élményvilága. Magyar alkotás utoljára 2011-ben szerepelt a programban (Pál Adrienn), ami valószínűleg abból is adódik, hogy a Crossing Europe számára a film nem nemzeti, hanem sokkal inkább lokális vagy nemzetközi kategória, és úgy tűnik, ebben a raszterben a nemzeti-egészestés magyar standard ritkán válik láthatóvá. Logikus, hogy a régi kategóriák újragondolása Linzben a fiatal filmes fókuszból ered, hiszen az aktuális finanszírozási, támogatási, kereskedelmi vagy akár fesztiváli struktúrák időszerűtlenségei az új belépők szemszögéből látszanak leginkább.

A fesztivál ezzel együtt nem csak a fiatalokról szól: a versenyprogram és (idén új elemként) a friss diplomások munkáit egybegyűjtő Cinema Next Europe szekció egy gazdag európai panoráma-válogatással, néhány tematikus és műfaji blokkal, valamint a mindig hangsúlyos életműprogrammal egészül ki. Utóbbi a fesztivál egyik legnagyobb meglepetése évről-évre, hiszen olyan befutott alkotók – korábban például Audrius Stonys, Lionel Baier, Nanouk Leopold, Joanna Hogg – munkáit gyűjti egybe, akikről hallottunk ugyan, de műveik közül jó, ha egyet-egyet ismerünk. Az idei év „főszereplője” Linzben Sergei Loznitsa volt, akinek teljes eddigi életműve, 18 rövid-, dokumentum- és játékfilmje a vászonra került. A Kijevben felnőtt, Moszkvában tanult és jó ideje Berlinben élő szerző 2010-ben első nagyjátékfilmjével (Az én örömem) debütált a cannes-i versenyprogramban, majd ugyanott 2012-ben a Ködbenért megkapta a kritikusok nemzetközi díját. A háborús dráma, amely a filmszeretők körében nálunk is ismertté tette nevét, szervesen illeszkedik a korábbi életműbe, annak gazdagságát azonban nem is sejteti. Nem sejteti a Vasútállomás (2000) festőiségét, amelyben egy váróterem utasai merülnek mesebeli, véget nem érő álomba; nem éri utol a Táj (2003) vagy a Portré (2002) költészetét, amely egy társadalom képét rajzolja meg néhány arc és emberi alak segítségével. És végképp nem idézi meg a pályaindító Ma építünk egy házat (1996) humorát, amely akár az a Gyöngyök a mélyben epizódja is lehetne: valahol a (volt) keleti blokkban egy brigád úgy tesz, mintha építkezne.

Loznitsa filmjei azért is nyújtottak izgalmas keretet a linzi program egészéhez, mert a témák, a motívumok viszonylagos állandósága mellett megmutatták, hogyan építkezhet és maradhat közben mégis egységes egy életmű. Érzékeltették azt a távlatot, amely a fiatal filmesek munkáiban még csak ígéret. Ígéret az osztrák Lukas Valenta Rinner Parabellum című, szürreális filmjében, amelynek hétköznapi szereplői egy apokalipszisre felkészítő túlélő tréningen vesznek részt Argentínában. Ahogy ígéret a megosztott fődíjat elnyerő Egy jól nevelt lány önarcképében is, amely Ana Lungu rendezésében erős női hangot szólaltat meg a kortárs román filmben. Talán a Crossing Europe-pal is közelebb jutnak következő filmjükhöz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/07 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12297