|
|
|
MoziMinden rendben mentRudas Dóra
Tout s’est bien passé – francia, 2021. Rendezte: François Ozon. Írta: Emmanuèle Bernheim. Kép: Hichame Alaouie. Szereplők: Sophie Marceau (Emmanuele), André Dussollier (André), Geraldine Pailhas (Pascal), Charlotte Rampling (Claude), Hanna Schygulla. Gyártó: Mandarin Films / FOZ. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 113 perc. Az utóbbi évek filmes témaválasztásának egyik markáns hulláma a szülő-gyerek kapcsolat és annak nehézségei. Országtól, műfajtól függetlenül érkeznek az ilyen jellegű alkotások, amelyek úgy a készítő, mint a befogadó számára traumafeldolgozó hatásúak lehetnek. Az adaptált regényt az írónő saját élete ihlette ugyan, de rengetegen érezheti magukénak a szeretetre képtelen szülő iránt érzett megmagyarázhatatlan ragaszkodás történetét – ez azonban nem feltétlen a film zsenialitásának köszönhető. Egy Darth Vedertől Mrs. Doubtfire-ig tartó skálán André Bernheim az erősen toxikus apák kategóriájába esik. Amint a visszatekintésekből kiderül két – mostanra felnőtt – lányát sosem tudta szeretni igazán, gondoskodásnak álcázott érzelmi abuzálásainak nyoma pedig máig látható gyermekei lelkén. Ennek ellenére, mikor stroke-t kap, Emmanuèle és Pascale hanyatt homlok rohan, hogy munkát, magánéletet félresöpörve látogatni és ápolni tudják. Amikor André elhatározza, hogy véget szeretne vetni saját szenvedéseinek, a két nőnek – ismervén a rendet, hogy édesapjukkal nem ellenkezhetnek – nem marad más választása, minthogy segítsenek leszervezni azt.
A film témájából adódóan számos fontos kérdést automatikusan felvet, például az eutanáziáról vagy a szeretet határairól, de ezeket nem, vagy csak részben fejti ki – pedig a közel kétórás játékidő nem állhatta útját a törekvésnek. Hogy Emmanuèle karakteréről, magánéletéről és érzéseiről szinte semmit sem tudunk meg, még betudható lenne demonstrációként arra, hogy egy rideg, elnyomó apa mellett mennyire nincs saját élete gyermekeiknek. De egy ilyen eszköz akkor lenne érthető vagy egyáltalán látható, ha közben a filmben nem lennének üresjáratok. Ám Ozon legújabb drámájáról ez sajnos nem mondható el, ahogy az sem, hogy kellő kémiát alakít ki karakterei között ahhoz, hogy igazán nagyot üssön a sosem szeretett gyermek és a nem-lenni igyekvő apa keserédes kapcsolata. Még akkor sem, ha a végtelenül érzékeny témaválasztás, valamint a rendezőtől megszokott módon behozott LMBTQ szál miatt komoly kognitív disszonanciát is okoz ezt belátni.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
