KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dili-vízió

Turcsányi Sándor

A testet a nyak fölső harmadánál tűhegyes fűrésszel vagy éles késsel leválasztjuk és futni hagyjuk. A fejet a kellő forróságú sivatagi homokban öt percig még sütjük, majd hirtelen mozdulattal (nagyon fontos a gyorsaság) kirántjuk. Porcukorral díszítve búrkiflivel tálaljuk. Így készül a zuluk nemzeti eledele, a kirántott struccfej (N’Xgabunga mit burisch Knipfel).

Ha ezt egy harmadosztályú amerikai étteremben rendeljük meg, pneumatikus pumpával hitelessé duzzasztott csirkefejet kapunk, bő lében pácolt öntözőtömlőre erősítve. A kisütéshez elengedhetetlenül szükséges sivatagi homokot gusztusos csomagolású káliumszilikonát és nitromannit keverék (műhomok) hivatott pótolni.

Végy egy pasit, ha nincs orra, tökéletes, ha van egy kicsi, az még megteszi. Ejts a fejére egy kolerás téglát, lehetőleg égő vonatból, ettől ugyanis elalél, és mindenféle baromságot fog álmodni, minek során elsütheted legostobább vicceid, lelőhetsz minden ásatag poént és összehordhatsz hetet-havat, hiszen csak álom az egész. Ha ezzel mind megvagy, csapj minél nagyobb zajt, amitől hősöd (s tán néződ is) fölébred. A végén adjál hozzá egy dúskeblű szőkét, úgyis megszokta már a lidérceket. Tálald kisgyerekkel, kutyával és fókával. Így készül az amerikaiak nemzeti eledele, a filmvígjáték.

Ha ezt egy harmadosztályú dél-afrikai filmstúdióban állítják elő, akkor megkapjuk a Dili-vízió című filmet, amely eredeti címével ellentétben hosszú és émelyítő, viszont több szót nem is érdemes rá vesztegetni, hisz az aránypár tökéletes: egyensúlyban áll.

Ámde! Itten mi is érintve vagyunk, ugyanis hőseink kerítésszaggató kalandjai éppen rendszerváltás idejére esnek. A politikai elítéltből elnök lesz, a vécépucolóból sportminiszter, persze az ilyesmi csak Dél-Afrikában lehetséges. És hogy miért készülnek a rendszerváltozásokról inkább vígjátékok, semmint drámák? Avagy mi a különbség egy munkásőr között? A hülyéket lenézzük, a gazemberekre pedig felnézünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=168