KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lengyel film

Új lengyel filmek

Színészek dicsérete

Spiró György

A mai lengyel film elakadna a közhelyeknél, ha a színészek annyiban hagynák.

 

Lengyelországban is elég nagy lehet a baj.

Maciej Pieprzyca filmjében (Érettségi 2000) középiskolások drogoznak, szeretkeznek, buliznak, s a három barátnő közül a keresztet viselő, kurvoid leányt a másik két barátnő előbb-utóbb jó alaposan megfojtja.

Artur Urbanski Belissima című filmjében a leányát egyedül nevelő vállalkozó anya a tizenöt éves kislányából mindenáron top-modellt akar faragni, s ezért semmi áldozatot, pénzt nem sajnál. Különös fordulattal egy fiatal sráctól az anya esik teherbe, a szentképhez imádkozva eldönti, hogy megszüli a gyereket, a szülésbe belehal, a gyerek megmarad, és az immár top-modell leány nevelgeti a babát fölfele.

A Szia, Tereska című filmben (rendezte Robert Glinski) egy kamaszodó lány nehéz életét kísérhetjük végig. A lány varrodába kerül, mert divattervező szeretne lenni, ott nem foglalkoznak vele, utálják, végre szert tesz barátnőre, aki megtanítja inni, cigarettázni, lopni, hazudni, fiúzni; Tereska apja részeges rendőr, aki mellékesen szétveri a házban a liftet; a kislány csak egy béna lábú éjjeliőrhöz járulhat beszélgetni, aki mindenáron csókolgatni akarja, és annak is örül, ha a kislány veri; Tereska mindenféle disznóságot elkövet, és persze kiderül, hogy a barátnője lopta meg egykor őt; a végére a kislány nagylány lesz: mindenből kiábrándult, szerencsétlen senki.

A sárga sál című filmben (Janusz Morgenstern rendezte) egy alkoholista topmenedzser alkoholizálását láthatjuk; meg akarja menteni a volt felesége, a szeretője, az anyja, mindhiába.

A Purim csodája című filmet Izabella Cywinska rendezte. Egy antiszemita család hőbörög a zsidók ellen, az állását vesztő apa a privatizálást fogja a zsidókra, a Widzew-drukker fia a Legia ellen ágál, mert ott az az MTK, és a Widzew a Fradi – ám kiderül, hogy egy gazdag amerikai zsidó az apára hagyta minden vagyonát, mint legközelebbi rokonára, vagyis a Jan Kochanowski nevű szereplő igazából Cohen, sőt a fia nem is félzsidó, hanem egészen az, mert bizony a feleségről is kiderül, hogy zsidó. A család, minthogy a végrendelkező így kívánta, a pénz kedvéért kezd valóban zsidóvá válni, a Purimra az addig gyűlölt zsidó szomszédot hívják meg, akinek a lánya immár szinte családtag, mikor beállít az ügyvéd és közli, hogy bizony közben közelebbi örökösök jelentkeztek, és Cohen úrék nem kapnak semmit. Erre aztán az egész társaság boldog, haszid zsidó táncot lejt, hallelúja, így lett csak minden lengyel zsidóvá igazán.

Malgorzata Szumowska jegyzi a Boldog ember című filmet. A címszereplő egy tétova, dologtalan és munkátlan fiatalember, aki az anyjával lakik, és kétségbeesik, mert az anyjánál tüdőrákot állapítanak meg. Ő nem mondja meg az anyjának; anyja – akinek az orvos megmondja – nem mondja meg a fiának, és szenvednek dosztig. A fiúnak akad egy szeretője, aki egyedül neveli a kislányát, a nő baráti viszonyba kerül az anyával, de a fiú olykor megveri, mert az anyja neki mindenkinél fontosabb, és azon a három hónapon kívül, ami még hátravan, nem számít neki semmi. Történik azonban, hogy kiderül: az anya nem rákos, hanem csak tébécés, ami gyógyítható, ki is engedik a kórházból, ahol addig előszeretettel nézte a focizó szerzeteseket; a fiú azalatt egyik szomszédjánál iszik, részegen bebiciklizik a kórházba, miközben persze zuhog az eső, és az üres ágyat meglátván a vonat alá biciklizi magát, amely pont egy már korábban is beexponált faszentnél üti el. A két nő hiába vár, és hull a hó.

Jan Jakub Kolski filmje a Messzebb az ablaktól, Hanna Krall sikeres giccsregénye alapján készült. A második világháború alatt egy lengyel pár befogad egy zsidó nőt, akinek a férfi főhős – civilben szobafestő – gyereket csinál. A németekkel kollaboráló lengyel tiszt ezt észreveszi és zsarolja őket, míg a főhős ki nem nyírja. A gyerek megszületik, a lengyel feleség pedig, aki már-már feljelentette a zsidó nőt, a szentkép előtt imádkozva megjavul, mindenben segít, és a sajátjaként szereti és neveli a gyereket. A németek elmennek, a kislány nődögél, a vér szerinti anya által küldött férfiaknak a gyereket nem adják ki, szép nagylány lesz belőle, és apjától annak halálos ágyán megtudja, hogy igazi anyja Hamburgban él. Odautazik, az igazi anya kidobja. Marad tehát a lengyel anyánál, hepiend.

Nagy baj lehet Lengyelországban: pocsék forgatókönyveket írnak a szerzők. Minden ki van módolva, minden túl van bonyolítva, minden túl van dramatizálva. Nagy baj lehet Lengyelországban persze a valóságban is: mállik a vakolat, sötét minden, iszik mindenki, ki van semmizve mindenki, át van verve mindenki, a munka gyötrelem, a modern épületek kietlenek, csak a vallás adhatna enyhet, csak hát az emberek immár nemigen vallásosak. Nagy baj lehet Lengyelországban: gyorsan csattannak a pofonok, kéjelegnek egymás megszégyenítésében, megalázásában, vernek kézzel, bottal, fojtogatnak lánccal, akármivel, a szerelem azonos az erőszakkal. Nagy baj lehet Lengyelországban: zsidóbarát filmeket csinálnak lelkesen.

Nagy baj van Lengyelországban: csupa merő giccset fényképeznek az operatőrök. Csupa közhelyet, amit az elmúlt pár évtized sikerfilmjeiből untig ismerünk. Az persze már negatív csúcs, amit a Messzebb az ablaktól giccsképei mutatnak, de ott a giccs legalább be van vallva; ennél amerikaibb filmet lengyelben még nem láttam.

Az Érettségi 2000-ben még ennél is nagyobb a baj: abban nagyon rosszak a színészek egytől-egyig. Meg hát túlkorosak is, azok a középiskolások legalább hat-nyolc évvel idősebbek a megszokottnál.

A többi filmben azonban a színészek eljátszhatatlan, ideologikusan megkomponált hazug szerepeikben remekelnek.

Mégsincs akkora baj Lengyelországban, mint minálunk.

Nálunk jó szerepekben sem remekelnek immár a színészek.

Szájtátva nézem, ahogy egy középkorú színésznő eljátssza a Belissimában a vállalkozó anyát, hihetetlenül energikus, célratörő, kíméletlen, és még azt a váltást is el tudja hitetni, hogy megtér és szülni fog. Bámulom a Purim csodája Jan Kochanowskiját, azt a lapos és riadt pillantású pasast, aki szinte mimika nélkül éli végig a lehető legnagyobb identitásválságot egy amúgy vacak, kimódolt vígjátékban. Nézem a feleségét, és ebben a szerepében is tökéletes. (Láttam már másik filmben, azt véletlenül egyik darabomból készítették, nagyszerű volt abban is.) Nézem a Tereskát játszó amatőr lányt, és mozdulatlan arcán, mélyen ülő szemeiben mindvégig magát az alakot, az élő embert látom. Nézem a rákosnak gondolt anyát meg a fiát, és ebben a mérhetetlenül szenvelgő filmben hihetetlenül gyönyörűen, igazul játszanak a színészek.

Idősek és fiatalok, középkorúak és öregek, hivatásosak és amatőrök úgy játszanak fő- és alszerepet, ahogy csak a legjobb orosz és amerikai színészek képesek manapság.

Nem tudom, hogyan csinálták, hogy a színművészet Lengyelországban nem halt ki, hiszen nem indultak jobb kondíciókkal, mint mi. Nálunk a féltehetségek, a stúdióba az utcáról beesett haverok és szeretők makognak és kullognak és hadonásznak és grimaszolnak – ott azt is képesek gyönyörűen átélni, amit egyszerűen nem lehet. Négyszer több Lengyelország lakossága a miénknél, igen – de miért nincs akkor ma nagy francia vagy spanyol színművészet? Mert nincs. Igen, több főiskola van Lengyelországban, mint nálunk, sok kulturális központ van, nem csak egy – de az ottani főiskolákon sem csupa zseni tanít, és ott sincsenek megbecsülve a tanárok. Láttam néhány dicsőített lengyel színházi előadást az elmúlt évtizedben, egyik rosszabb volt, mint a másik, és bennük a színészek is rosszak. S most ezekben a gyatra, 2000-ben gyártott filmekben a színészek szinte kivétel nélkül tündökölnek.

Nem értem a dolgot.

Az a gyanúm, a lengyel forgatókönyvírók – zömükben ott is szerzői filmeket csinálnak persze – azért merészelnek ennyire pocsék forgatókönyvekkel előállni, mert tudják, hogy a színészek így is, úgy is sikerre fogják vinni.

Az az elnyúlóan nyúlós, szenvelgő és unalmas alkoholizmus-ellenes propagandafilm mégiscsak egy nagy férfiszínész elképesztő diadala. Minden vacak trükkön, közhelyes beállításon átüt az emberismerete és a szenvedélybetegségben való mély jártassága. A zsidó csecsemőt a magáénak tekintő lengyel anyát játszó színésznő annak a borzalmas giccsnek minden pillanatában tökéletesen hiteles.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a világban ma létezik-e, létezhet-e még egyáltalán művész-színház és művész-film, de hogy a lengyeleknél a színészet a művészet maga, azt bizonyítva látom.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2642