KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/december
KRÓNIKA
• N. N.: Eduard Zahariev halálára

• Czabán György: A „kisköltségvetésű” filmről
• Pálos György: A „kisköltségvetésű” filmről
MILLECENTENÁRIUM
• Schubert Gusztáv: Magyarország Rt. Az ünnep zűrzavara
• Csejdy András: Etűdök gépre, zongorára Magyarok Cselekedetei
• Lengyel László: Temetés és vásár A tömeg nyelve
• Nyírő András: Virtuális nemzeti
• Schubert Gusztáv: Katartikus múlt Beszélgetés Koltay Gáborral
• Ludassy Mária: Franciahon, az egyház legidősebb leánya
• Jancsó Miklós: Uccu, megérett a meggy Történelmi, ismeretterjesztő
MIKE LEIGH
• Báron György: Családi fénykép Titkok és hazugságok
ÚJ UNDOKOK
• Nevelős Zoltán: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Speier Dávid: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Vízer Balázs: Henyék, kölykök, dokknegyed, kispofák Az ifjúság kegyetlen meséi
• Déri Zsolt: Beszélgetés Gillies Mackinnonnal
SOROZATGYILKOSOK
• Földényi F. László: Gyilkos rokonszenv H – a hannoveri gyilkos
• Kömlődi Ferenc: Pokoljárás Hetedik
• Ádám Péter: Hitchcock az Interneten
• Bihari Ágnes: Bűn az élet Beszélgetés Szomjas Györggyel
NŐ-IDOLOK
• Balogh Gyöngyi: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Király Jenő: Változatok Hamupipőkére Próza és glamúr
• Ádám Péter: [Brigitte Bardot memorája]
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Emberek alkonya – istenek hajnala Paranormál filmek
CD-ROM
• Politzer Péter: Eltévedve egy mozgó-képtárban
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Szoknyaszerepben A kenyereslány balladája
• Reményi József Tamás: Műhiba A rossz orvos
• Bikácsy Gergely: Bugyivalóság és sliccbódulat Az én pasim
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Párizsi randevúk
• Báron György: Jack
• Vidovszky György: A Notre Dame-i toronyőr
• Tamás Amaryllis: Sárkányszív
• Bori Erzsébet: Francia csók

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Párizsi randevúk

Bori Erzsébet

Sokáig nem volt szerencsénk Eric Rohmerhez, aztán meg neki nem volt szerencséje velünk. A francia újhullám és a Cahiers du Cinéma körének e jelentős és jellegzetes figurája csak húsz éves késéssel talált utat a magyar mozikba, de akkor csőstül kaptuk az áldást. Koplalás után, tudjuk, nem jó nagykanállal enni, meg az egyhangú étrendre is hamar ráun az ember. Az első két-három filmért még lelkesedtünk, az ötödik-hatodik (gyors egymásutánban) már sok volt a jóból. Kellett egy-két év kihagyás, hogy rendezni tudjuk a kapcsolatot, és az új darab (A fa, a polgármester meg a médiaközpont) láttán rájöjjünk, Rohmer nélkül nem volna kerek a filmvilág.

A Rohmer-film a hollywoodi dramaturgia üdítő antitézise. Nincs benne semmi csinált, nem használja a bevezetés-tárgyalás-befejezés szerkezeti sémáit, nincsenek benne meghegyezett poénok, sem gondosan előkészített csúcspontok. Rohmer életszeleteket kínál, egy időre belemerít minket egy történetbe, amely már korábban elkezdődött, és tart még azután is, hogy a vásznon megjelenik a Vége fölirat. A Rohmer-film olyan, mintha nem írták, nem rendezték volna, mintha semmi dolga nem volna színésszel, sminkessel, díszlet- és jelmeztervezővel. Csupa hétköznapi embert – majdnem mindig fiatalokat – látunk az utcán (át), akik élik az életüket, jönnek-mennek, főképp pedig beszélnek.

A tavalyi Európa Filmhéten láthattuk már a legújabb filmet, a Párizsi randevúkat is. Három epizódból áll, melyeket utcai zenészek énekelnek meg. Jóarcú fiatalok (és pompás párizsi helyszínek) játszanak benne – a szerelemmel. Csalják egymást és önmagukat, elszalasztják az alkalmat, lekésik a nagy találkozást, két szék között a pad alá esnek. A kis történeteken nincs mit mesélni, de van mit nézni. Nézhetjük a jobbára ismeretlen színészek természetes játékát, az arcukat, a ruhájukat, a lakásukat, követhetjük őket görbe útjaikon, bejárhatjuk velük Párizst, amely sehol sincs olyan jóízű, mint egy Rohmer-(vagy Rivette)-filmben. Ez itt nem az útikönyvek műemléktől nevezetességig terelő Párizsa, sem az amerikai filmek díszletvárosa, ahonnét minden út az Eiffel-toronyhoz vezet. Ez itt egy hely, ahol emberek élnek, és ahol a kötelező látnivalók után az idegen is kiülhet egy kávéházi asztalhoz, ejtőzni és figyelni az embereket. Mintha csak egy Rohmer-filmet néznénk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=68