KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/augusztus
NAGYKÉPERNYŐS HOLLYWOOD
• Kránicz Bence: Költözés után Hollywoodi tévésorozat-adaptációk
• Varró Attila: Katódcsőre töltve Tévésorozatok és a hollywoodi új hullám
• Huber Zoltán: Testvéri iszony Törtetők a tévében és a vásznon
MÉDIA-TÜKÖR
• Kárpáti György: Lapzárta Újságírók a kortárs filmekben
• Kovács Kata: Mi újság? Kárpáti György: Címlapsztori
• Pernecker Dávid: A tudás hatalom John Oliver híradója
MOZGÓKÉPREGÉNYEK
• Soós Tamás Dénes: Galaxisok hajnala A Marvel és a világépítés
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Szoros időkeretben Beszélgetés Köbli Norberttel
• Hamar Péter: Ellenfényben Balázs Béla és a Fényszóró
• Gervai András: Elutasítva! Filmimport a pártállamban
POLÓNIA EXPRESSZ
• Varga Zoltán: Szépséges szörnyeteg Walerian Borowczyk életműve
• Pályi András: Amit a filmszalag őriz Lengyel Filmtavasz
• Zalán Márk: Rendezőnők hete Krakkó
FÉRFISZEREPEK
• Baski Sándor: Fuss, salaryman, fuss! Sabu filmjei
• Szabó Ádám: Hatalom nélküli pózok Férfiszerepek a harmadik világban
• Csiger Ádám: Szelíd Ázsia Titanic: Ázsiai szelek
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: A víztükör túloldalán Kecskemét – KAFF
• Schubert Gusztáv: A pátriárkák alkonya Három nagymamám volt
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A föld alatti birodalom Száztíz év szubkultúra
KRITIKA
• Horeczky Krisztina: Fecseg a felszín Engedem, hadd menjen
• Baski Sándor: Visszafordíthatatlan Phoenix bár
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Amy – Az Amy Winehouse sztori
• Huber Zoltán: Torta
• Pápai Zsolt: Akihez beszél a föld
• Kovács Kata: Csodapirula
• Sándor Anna: Magic Mike XXL
• Barkóczi Janka: A Bélier család
• Kovács Marcell: Akasztófa
• Horváth Eszter: Divat a szerelem!
• Vajda Judit: Minyonok
• Margitházi Beja: Agymanók
• Varró Attila: Ted 2.
• Andorka György: Terminator: Genisys
DVD
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sötét Torino/Mr. Milliárd
• Soós Tamás Dénes: Get On Up
• Benke Attila: A szél dühe
• Soós Tamás Dénes: Fekete-tenger
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Zórád Ernő

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

M.A.S.H.

Mert A Sebészek Humanisták

Matos Lajos

 

Utólag be kell vallanom: kicsit féltem a viszontlátástól. Robert Altman filmjét tíz éve, Londonban láttam először és nagyon tetszett. Egy nemzetközi orvoskongresszus résztvevőivel, a tudományos ülés egyetlen szabad estéjén mentünk el a moziba és már az első negyedórában remekül szórakoztunk, aztán amikor megjelent a katonás, mindig ápolt, mindig álszent és forrongó kéjvágyát többnyire mások bizgetésében kiélő főnővér, a nézőtéren ülő orvostársaság a röhögéstől már a székeket törte, mert ez a figura, a „Főnővér” tökéletesen nemzetközi és egységesebb ismérvekkel rendelkezik, mintha a Szabványügyi Hivatal előírásai szerint helyeznék erre a posztra, szép példájaként ama bölcsességnek, hogy nem az ember választja meg a foglalkozását, hanem a foglalkozás, a beosztás választja ki azt, aki képes – vagy hajlandó – az adott munkakört betölteni; s ha ebbéli tevékenységében súlyos jellemtorzulásokat mutat, az gyakorta nem az egyén, hanem a funkció hibája – a Főnővér nem egyszerűen állás, hanem diagnózis és mikor szörnyeteggé válik – lásd a Száll a kakukk fészkére Főnénijét – az szinte szükségszerű.

A M.A.S.H. másodszor sem okozott csalódást. A film elején McArhur tábornok puffogó frázisait, majd Dwight Eisenhower rövid, de ugyanolyan bombasztikus kijelentését olvashatjuk: „Elmegyek Koreába.” De aki ténylegesen elmegy Koreába, a szégyenletes háborúba, a vérbe és mocsokba, az Sasszem (Donald Sutherland), Trapper John (Elliot Gould) és a többi orvos, nővér, akiket besoroznak és elröpítenek a mozgó katonai sebészkórházba (ennek az angol elnevezésnek a rövidítése a M.A.S.H.). A sűrűn érkező helikopterek ontják a sebesülteket – ilyenkor hőseink éjjel-nappal dolgoznak –, aztán egy ideig nincs semmi munka, akkor meg golfoznak, isznak, szeretkeznek, ugratják egymást. A harcból egyetlen filmkockát sem látunk, nincs lövöldözés vagy bombázás, de a földdel szennyezett sebek, a haldokló katonák látványa sokkal meggyőzőbben igazolja a háború értelmetlenségét, mint a „háborús” filmek pirotechnikai mutatványai.

Érdekes, hogy a veterán tv- és filmíró, Ring Lardner jr. forgatókönyvére a producer, Ingo Preminger hosszú ideig nem talált rendezőt. Altman állítólag a tizennegyedik, akinek ezt a forgatási lehetőséget fölajánlották. A szöveg először neki sem tetszett, de másodszori olvasásra észrevette benne a jó mozi lehetőségét.

A mélyen háborúellenes film rendezője forgatás közben óriási harcokat vívott a 20th Century Fox vezetőivel. A pletyka szerint két forgatókönyv készült: az egyiket Altman a filmgyár igazgatóinak sűrűn változó elképzelései szerint mindig átdolgozta – és a másik változat alapján elkészítette a filmet, melynek nemzetközi sikere és Cannes-i díja a producert is meglepte. Altman szerencséjére a Fox vezetői két – azóta méltán elfeledett – szuperprodukcióval voltak elfoglalva: a Patton generális dicső tetteit, illetve a Pearl Harbour-t érő japán támadás eseményeit fölidéző film (Tora! Tora! Tora!) forgatócsoportja elcsúszott az idővel és túllépte a keretet, így a pontosan és takarékosan forgató Altmannal nem sokat törődtek.

Pedig a M.A.S.H. forgatása sem volt eseménytelen. A két főszereplő, Donald Sutherland és Elliot Gould elment panaszkodni a Fox igazgatóságára, hogy a rendezővel nem lehet dolgozni és fogalma sincs a filmcsinálásról; legjobb volna, ha lecserélnék. A filmgyárosok és producerek azonban edzett fickók és megszokták, hogy minden valamirevaló színész dilettánsnak és vagy bolondnak tartja a rendezőt, így a panaszra rá se hederítettek. Altman csak a film elkészülte után tudta meg az egész históriát.

Igaz-e, vagy sem: ezt nehéz megmondani, azt azonban minden mozinéző megállapíthatja, hogy Sutherland – kit legutóbb a Casanova című Fellini-film címszerepében láthattunk – és Gould egyaránt oldottan, remekül játszik. Sasszem és Trapper John nagyszájú, pimasz, dühítően nyegle és elsöprően kedves, ami pedig a munkát illeti, abban tényleg nem ismernek tréfát. A film igen jól érezteti, hogy abban a véres zűrzavarban és fejetlenségben, amit hadseregnek, háborúnak meg katonai fegyelemnek neveznek, csak ezek a végletesen civil, minden álhazafias ködösítésnek ellenálló, hányaveti alakok jelentik az emberséget. Az orvosi munkában számukra nincs ellenség: a sebesült hadifoglyot ugyanúgy igyekeznek – akár a kórházparancsnok utolsó csepp vére árán is – megmenteni, mint a saját hadsereg tisztjét, elrepülnek Japánba, mert egy különleges műtétre áthívják őket, no meg ott is szeretnének egyet golfozni, de csapot-papot, golfpályát és gésákat otthagyva ugranak, hogy megoperáljanak egy csecsemőt és mikor visszaérkeznek a tábori kórházba, ahová éppen sebesülteket hordanak a helikopterek, a legszebb golfszerelésben állnak a műtőasztal mellé; ötletes fölvétel a ledobált törlők, padlóra potyogott műszerek között szöges cipőben, kockás térdnadrágban topogó lábak látványa.

A többi szereplő is kiváló. A „forró ajkú” főnővér (Sally Kellerman) méltó párja Burns őrnagy (Robert Duvall), a hivatásos katonasebész és vallási fanatikus, dr. Nemfogfájni, a fogorvos, akit három menyasszony vár odahaza, de öngyilkos szeretne lenni, mikor kudarcot vall egy kisnővérnél. A Nemfogfájni búcsúztatására rendezett zenés „utolsó vacsora” sejtelmes képei és gondosan komponált beállításai arról tanúskodnak, hogy a film rendezője is ismeri Buñuel idevonatkozó műveit.

A M.A.S.H. kitűnő mozi, és hogy nem tökéletes, az döntően a forgatókönyv hibája. A történet fölépítése olyan, mintha folytatásos tévéjáték egyes részeit ragasztották volna össze. Így szinte különálló betétté válik a nagy rögbimeccs, amit kissé hosszúnak éreztem, bár valószínű, hogy az amerikai néző számára ebből nem mutathatnak annyit, hogy az soknak tűnne. Harold E. Stine fényképezése itt igazán bravúros; minden elképzelhető szögből megörökítette a labdáért – meg a fogadás megnyeréséért – öldöklő küzdelmet vívó játékosokat.

Biztos, hogy lesz, akinek a M.A.S.H. „fekete” humora néhol kissé erős – ez ízlés kérdése. A magyar szöveg – Kremsier Edit munkája – kifogástalanul visszaadja a katonai és orvosi rétegnyelv furcsa kifejezéseit és akasztófahumorát, pedig ez egyáltalán nem könnyű.

Altman kegyetlen és gúnyos kórleírásban rögzítette egy dicstelen háborús kaland eseményeit, ahogyan azok megjelennek a frontvonalak mögött. A M.A.S.H. orvosszereplői igazi antihősök, de eszünkbe juttatják azt az aforizmát, mely szerint a háború olyan komoly dolog, hogy nem is szabad csak katonákra bízni. Persze, mint az egészségügyben, itt is a legjobb módszer a megelőzés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 22-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7935