KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

James Sallis: Drive

Ford Scorpio

Varró Attila

Sallis vékonyka kötete pároldalas fejezeteiben a korábbi Block-ízt a Richard Stark-féle heist-történetek receptjével párosítja.

Mióta a Black Mask magazin ponyvái alól elõbújtak az elsõ hard-boiled írók, a mûfaj kétféle szerzõtípus alternatíváját kínálja olvasóinak: a kõkemény realistát, aki saját tapasztalatból ír és az egzisztencialista értelmiségit, aki szerkesztõségek, egyetemi katedrák, stúdiók rejtekébõl lopózik át magányos éji órákon egy ismeretlenül is ismerõs világba. Amennyiben a múlt század végén a Hammett/McCoy-iskola James Ellroyban találta meg a maga csontkemény apoteózisát, úgy Cain és Chandler tradíciója kétségtelenül James Sallis-szal jutott el az ezredfordulón arra a végpontra, amit a kimûvelt intellektus kihozhat az aljas utcákból. Sallis hátterét tekintve is egyfajta rekorder a családban, igazi kis okostojás a lecsúszott, gyökértelen nagybácsik között: tudósfamília (bátyja a fenomenológia szaktekintélye), egyetemi kurzusok, lapszerkesztés (a New World címû brit scifi-magazin), szakpublikációk, mûfordítások Queneautól Nerudán át Lermontovig, valamint többéves kórházi munka légzésterapeutaként. Ilyen életrajzzal íróként azt várnánk tõle, hogy verseskötetek sorával bizonyítsa mûvészi érzékenységét (megtette) vagy mondjuk a francia új-regény amerikai verziójával nyûgözze le az ítészeket (szintén megvolt) – ehelyett azonban regényei, egyetlen kémtörténettõl eltekintve, kizárólag a hard-boiled sivár vidékérõl valók.

Pontosabban az amerikai Dél párás, mocsaras zugaiból: hetedik köteténél tartó Lew Griffin-sorozata egy fekete (ex-)magánnyomozó (plusz író/egyetemi tanár) csendes kalandjait dokumentálja a széthullás szélén álló New Orleansban, a Turner-trilógia darabjai pedig egy fülledt faulkneri kisváros helyettes seriffjének jobbára eseménytelen munkájáról mesélnek borongósan. Sallis bûnregényei kezdettõl kilógnak a hard-boiled keretbõl, nem csupán alaptémák, de forma tekintetében is – leginkább olyanok, mintha egy veterán sittes naplóját lapozgatnánk, aki a hosszú börtönévek alatt levelezõn szerzett magának bölcsészdiplomát és elsõ kézbõl néhány igen kemény élettapasztalatot. Noha a hõsök rendre szembetalálják magukat a szokásos gyilkosságokkal, eltûnt gyermekekkel, utcai erõszakkal, a bûnügyek mintha csak alibiként szolgálnának a magánéleti kudarcok számbavételére – végtelen, epizodikus kitérõkkel számba vett katalógusok múltbeli rossz döntésekrõl, szenvedélybetegségekrõl, széthullott kapcsolatokról, sötét reményû újrakezdésekrõl. Sallis krimijeivel kortársai közül leginkább Lawrence Block mûveit idézi, fõként a Matt Scudder-regényeket – csak jóval több melankóliával, irodalmi eszmefuttatással és félbehagyott cselekményszállal.

A 2005-ben kiadott Drive egyfajta szakításnak indul a megfáradt, idõs nyomozókkal és a lassú Déllel, a mintát pedig ezúttal Camus Közönye (Griffin professzor kedvenc regénye) és a Thunder Road címû szeszcsempészfilm jelentette: névtelen, ifjú kaszkadõrhõse egy félresikerült rablás következtében felkerül a Los Angeles-i maffia egyik családjának halállistájára, majd miután nyers brutalitással végez a rá küldött bérencekkel, fegyverre cseréli a kormányt és prédából pribékké lép elõ. A Drive vékonyka kötete pároldalas(fejezeteiben a korábbi Block-ízt a Richard Stark-féle heist-történetek receptjével párosítja: szikárabb próza, precízen kiszámított flashback-szerkezet és kirobbanó erõszak-momentumok (a leghosszabb verekedés két mondatos, a leghosszabb hajsza fél oldalt tesz ki) rántják össze a szerzõnél bevált mellékszálakra tévedõ, elmélázó, visszarévedõ elbeszélést. Sallis ezúttal parádés szûkszavúsággal mégis pazar árnyalatokban fest meg egy pusztuló világot és egy pszichotikus fõhõst, miközben gondosan megõrzi korábbi munkái nyitottságát, az olvasóra bízva a motivációk, összefüggések kitalálását – eképp a szerzõ legkevésbé Hollywood-kompatibilis mûve: saját erényeivel megfilmesíthetetlen, csupán hasonló erejû rendezõi vízióval behelyettesítve mûködõképes (lásd a Point Blank vagy a Fight Club esetét). Nicolas Winding Refn szerencsére méltónak bizonyult erre a feladatra, de cseppet sem véletlen, hogy sofõrhõse hátán ott lapul Orson Welles skorpiója – szüntelenül emlékeztetve a nézõt, hogy a legjobb regények, írójukkal együtt, mindössze áldozati békák lehetnek az álomgyárba szerzõdött szerzõk (ön)gyilkos ragadozói számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10806