KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kuroszava-kiállítás

A Császár rajzos kabinetje

Lajta Gábor

 

„Megpróbáltam annyira pikturális lenni, amennyire csak lehetséges.”

(Kuroszava)

 

Néhány hétig láthattuk Kuroszava Akira (akit japán kollégái Császárnak is neveztek, vagy amíg merték, csúfoltak) színes rajzait, papírra készült munkáit a budapesti Puskin mozi falain. Pontosabban eredeti mûveket csak két napig lehetett látni: ezután az eredetikrõl készült színes nyomatokat – s jóllehet ez csökkenti az illúziót, megérthetõ, hiszen egy mozi nem teremthet múzeumi biztonságú körülményeket.

Kuroszava, munkásságának utolsó húsz évében több „promóciós” kiállítást is rendezett képeibõl, filmjei bemutatása elõtt, után. Kellett a támogatás, és volt is mivel elõrukkolnia: hiszen egyedül az Árnyéklovashoz 500 (!) elõkészítõ rajz készült, színes és nem is kisméretû munkák.

A budapesti bemutató sajnos nem promóciós kiállítás. Kuroszava három éve elhunyt.

Kuroszava festõnek készült és tanult is, akárcsak a filmrendezõk közül Robert Bresson vagy Peter Greenaway. De jól tudjuk, hogy Eisenstein, Fellini vagy a mi Huszárik Zoltánunk szintén kitûnõen rajzolt. A kortárs festészetben aktív képzõmûvészként is dolgoznak (az említett Greenaway mellett) például Dennis Hopper – akinek az elmúlt hónapokban nagy retrospektív kiállítása volt Bécsben –, vagy a különleges érzékenységû David Lynch. A korán elhunyt Derek Jarman egy tárgykollázsát pedig éppen El Kazovszkij falán láttam. Fordított példa is akad több: például a festõként világhírû Julian Schnabel már második nagyjátékfilmjét rendezte meg.

De ne kalandozzunk túl messzire Kuroszavától. Az elõbb említett mûvészek többsége inkább az avantgárd sokoldalúság jegyében alkot-alkotott (nevezhetjük polihisztorságnak is). Kuroszavánál nem ez a helyzet. Õ csakis a filmjeihez készített képeket-rajzokat. De milyenek a munkái? Meglepõ – vagy éppen nem meglepõ módon – bizonyos szempontból nagyon hasonlítanak Eisenstein és Fellini rajzaira, sõt Huszárikéira is. A megközelítésmód közös bennük. Kissé rosszmájúan úgy fogalmazhatnánk, hogy az elsietettség, elkapkodottság. A vonalak nem csak az expresszivitás miatt száguldoznak, hanem a továbbgondolás, a következõ kép miatt. Az idõ nem telepedhet rá a képre, nem szõheti be pókhálóként sûrû és változatlan szerkezetté, nem, az idõ tovább fogja mozdítani – ahogy tovább gondolja a rajzoló filmes agya is.

A festményen ugyanis az idõ rétegzett – a filmen az idõ kibomló. Nem új felfedezés ez, de mindig rá kell, hogy csodálkozzunk. Nem véletlen, hogy a nagyszerû filmrendezõ és operatõr Tóth János – aki, ha van „par excellence” festõ, akkor „par excellence” filmmûvész –, képzõmûvészeti hatások helyett zenei és irodalmi példákra hivatkozott saját munkái kapcsán.

Ellentmondás azonban még sincs, csak világosan kell látnunk azt az egyszerû tényt, hogy a filmes kép az állóképbõl kimozdul. Mona Lisa pedig sohasem kacsint.

Kuroszava tisztában volt mindezzel, amikor „pikturális” hatásokra törekedett. Fellini mellett a legfestõibb filmes, de színes rajzai munkaeszközök, munkatervek, nem abszolút önálló mûvek. Tehát milyenek is? Érdekes, hogy éppen festõi eszközökben gazdagok: zsírkréta és toll, akvarell, tempera, ceruza keveredik önfeledt halmozásban – mennyire érezni a filmesek örök kényszerpihenõjének boldog felszabadítását! A zsírkréta fölött cseppekben szétpergõ akvarell, a vonalkázó pasztell, a súlyos pocsolyákban megálló fedõfehér – igazi festõt sejtetnek.

(De – tegyünk most ismét kitérõt – az igazi „festõ” mégiscsak Robert Bresson volt, aki élete végéig a fal felé fordított, vakrámákra feszített – vélhetõen üres – festõvásznakat tartott a lakásában, és magát önérzetesen festõnek, nem filmrendezõnek tartotta. Jól tudta, hogy a falnak fordított – onnan soha el nem mozdított – vásznakon õrizheti meg a legtisztább és legtökéletesebb képeket, olyanokat, amelyekre a magukra valamit is adó festõk mindegyike vágyakozik.)

Kuroszava más. Nála ugyanez boldog munkaterápia, élvezetes textúrák, festõanyagok, amelyeket érzékeny ujjbegyekkel lehet maszatolni – ezzel szemben a film bizony megfoghatatlan. A rendezõ „maszatolása” természetesen japánosan hagyományos: a japán fametszetek hatása jócskán érezhetõ, de talán még inkább a zen-festészet (a zen-papok nem profi, hanem filozofikusan dilettáns) önfeledt „firkálása”. Olykor mégis mintha konkrét fametszetek átiratait látnánk, de ezek is átéltebbek: bennük bújik a tervezett filmkép. Nagyon színesek és geometrikus struktúrák egyúttal, még ha meglehetõsen síkban maradnak is, hiszen a térbeli képhez a festõ türelmes, ha kell végtelenül rétegzõ, mélységben elmerülõ gondolkodása vezet. Kuroszava jó festõ lehetett volna, de õ „csak” alkalmazta a festészetet.

Képei gyakran karakterfejek (néha egészen kidolgozott portrék), szereplõálmok (mint Fellininél és Eisensteinnél), kosztümtervek, díszlettervek és nem utolsó sorban kompozíciós tervek, mint például a Takeda-sereg felvonulását ábrázoló rajz a kedvenc kínaias „S”-vonalban. Mellesleg a karikatúraszerû portrérajzai túlzóak, elõre szétgyúrják a szereplõket, elemelik a majdani figurákat a szokásos realista lefilmezéstõl, amely inkább a színészre épül. Kuroszava és Fellini vizionálja a színészt és ez a viszony nem megfordítható.

A kiállított munkák kisebb része direkt beállításterv, több a szinte absztrakt kompozíció (mint a Ran hadseregének struktúrája), sok a színvázlat, mint ugyancsak a Ranból a vár fölötti viharos ég vörös, sárga, sötétkék, nagyon organikus látomása. Képzeljük csak el, mit jelenthettek ezek a festményértékû rajzok egy operatõr számára: bizonyára minden írásbeli vagy szóbeli utasításnál gazdagabb vizuális tárházat!

Nézem a Puskin mozi falain az úgyszintén kiállított szokásos forgatási standfotókat, Kuroszava rendezõi figyelmének intenzív pillanatait. Ezek a pillanatok – a rajzok után már biztosak lehetünk benne – nem a vízió kiötlésének pillanatai (maradt dolga még éppen elég), hanem a belsõ mag, az évekig érlelt belsõ vízió ellenõrzései: vajon tényleg így képzeltem?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2423