KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/április
KRÓNIKA
• Fehér György: Föld Ottó halálára
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: Derék had Játékfilmek
• Varga Balázs: Valami történik Beszélgetés Koltai Lajossal
• N. N.: A 33. Magyar Filmszemle díjai
• Stőhr Lóránt: Falusi séta Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Mihancsik Zsófia: Szeretet-skála Beszélgetés Dettre Gáborral
• Bakács Tibor Settenkedő: A két Holovácz Kisjátékfilmek
• Andor Tamás: Téged is leleplez Dokumentumfilmek

• Csejdy András: Mi az ördög David Lynch: Mullholland Drive
• Nevelős Zoltán: Mágus a neten davidlynch.com
• Horváth Antal Balázs: Bizonytalan földrajz Lynch-szótár
• Kolozsi László: Marilyn, szomorúság Egy kép
• Szűk Balázs: Hangyák a szalonban Buñuel állatszimbólumai
• Bikácsy Gergely: A zsarnok valóság Buñuel foglyai
• Ardai Zoltán: Lovagról és papokról Huysmans/Buñuel
KÖNYV
• Kelecsényi László: Féljünk együtt! Alfred Hitchcock
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Japán csend Pordenone – Sacile
KRITIKA
• Békés Pál: Mivégre? Kamondi Zoltán: Kísértések
• Báron György: Csak egy zenész Szabó István: Szembesítés
• Korcsog Balázs: Inter arma Wilhelm Furtwängler
• Mátyás Péter: Home, home Gárdos Éva: Amerikai rapszódia
• Takács Ferenc: Klisé-világ Todd Solondz: Helyzetek és gyakorlatok
• Spiró György: Senkifilmje Danis Tanović: Senkiföldje
• Varró Attila: Képmás-világ Alejandro Amenábar: Más világ
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Banditák
• Ardai Zoltán: Az ígéret megszállottja
• Vidovszky György: Kikötői hírek
• Elek Kálmán: Az igazság nevében
• Tosoki Gyula: Nagyon nagy Ő
• Pápai Zsolt: 40 nap és 40 éjszaka
• Kézai Krisztina: Szerelem a végzeten
• Tamás Amaryllis: Kiss Kiss (Bang Bang)

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Dokumentumfilmek

Téged is leleplez

Andor Tamás

A szemle dokuválogatásában mintha a gyerekek figyelő szeme előtt zajlana minden: taposás, kétely, kenyérharc.

 

Nem voltam jelen gyermekeim születésekor, pedig akkor már kezdett elterjedni az apás szülés szokása. A hetvenes évek végén egy Mészáros Márta filmben a színésznő vajúdásának és szülésének tanúja lehetett a néző, szemérmes „takarásos” formában.

2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén bemutatott „Szeretlekekcímű kiváló dokumentumfilm megrázó képsorán egy gyermek születik élő, egyenesben.

Senkit sem akarok rábeszélni, de azért biztos vagyok abban, hogy egyszer az életben mindenkinek szembesülnie kell a világra-cuppanó ember, a befejezett nagy mű útra kelésének szimbolikusan is csodálatos pillanatával.

Bár minden művünket, alkotásunkat ilyen műgonddal segítené az anyatermészet! Bár minden gyermek születésének legfőbb gondja az volna, amit e film körüljár. Kórházban vagy otthon hozzuk-e világra?

A világban, itt közöttünk, sajnos vége a gondtalan biztonságnak. Az anyaméh befogad, aztán kitaszít, és kezdhetjük sajátos kálváriánkat, gondoskodásunkat utódlásunkról, kisebb-nagyobb háborúinkat és gyönyörködtető alkotásaink ápolását.

A Szemlén zsűri elé került 35 dokumentumfilm közül több mű is a gyermek, az utód, a nevelés problémájával foglalkozott. És a játékfilmekben, a fikcióban is, mintha a gyerekek figyelő szeme előtt zajlana minden: taposás, kétely, kenyérharc, szeretetéhség, megoldatlan és megoldhatatlan érzelmi konfliktusok. Meg-megjelenik a gyerek, hol mint áldozat, hol mint az utolsó menedék, mint az élet egyetlen értelme.

Almási Tamás Sejtjeink című dokumentumfilmje házaspárjainak nincs ilyen menedékük; úgy érzik, gyermek nélkül értelme sincsen az életüknek. A hiábavaló várakozás évei után a lombik-bébi program lehetőségét választják. Kétség és remény között hányódó asszonyszemek, sikerben és csalódásban megránduló férfiarcok ragyognak ebben a filmben, amely szeretetteljes műgonddal járja körül, legszemélyesebb ügyüket közszemlére bocsátó hőseit. Sikertörténet ez. A gyermek akarása olyan erős, pozitív töltés, amely előbb vagy utóbb fényt gyújt a szemekben. Gyerek, gyerekek születnek. Más filmekben – a Csendországban, a Gyerekek – Koszovó 2000-ben, a Lőrincben, a Szegény kisfiúban, az Iskola drámában, a Nagyon reálisban, a Mary történetében vagy az Őrangyalházban – a világra jött gyerekek bajban vannak.

Kisebbségiek, elhagyottak, sérültek vagy pszichésen szorongók, üldözöttek vagy többszörösen hátrányos helyzetűek. Figyelem őket, mert segít a film kamerája, hogy sorsukba lássak, s figyelem magamat, mert megszólítanak, felelőssé tesznek.

A legkevesebb, amit tehetek, hogy megőrzöm a hitemet filmesként, dokumentumfilm-készítőként és harcolok a műfaj életben maradásáért. Hangsúlyozom, hogy a ma készült anyag minden kockája holnapra többszörös érték. Elmondom százszor, hogy kiváló elődök nyomán haladva kincses kamerát hurcol minden áldozatkész alkotó, aki portrét készít elmúló nagyokról, aki lemerül a mélybe, vagy felülemelkedik, aki dokumentál szeretettel felesleges gyűlölséget, aki választ keres, ismeretet terjeszt, felvilágosít, rögzít elmúlót, visszahozhatatlant.

Füredi Zoltán Északföld című filmje lázadás (máris?) az újdivatú, hajszolt tempójú képkultúra ellen. Úgy közelít ismeretlen tájhoz, elszigetelt, megrekedt emberhez, kihaló szakmához, mint aki először jár arra, és kíváncsiságának kielégítéséhez nem sajnálja az időt.

Úgy fedez fel belső, természetes emberi tempókat, hogy azokat nem hamisítja filmes eszközökkel, takarékos leíró képei súlyos valóságtartalmukkal felizgatnak. Beállításai között olyan (némafilmből ismert) keretes feliratokat használ, amelyek újszerűen informálnak az alkotó pillanatnyi lelkiállapotáról vagy a látott képről, hiányzó szakmai adatról, egy máskor, máshol elhangzott megismételhetetlen mondatról. Teljes életek múlnak el egy óra alatt ebben a filmben, alázattal vállalt eszköztelen stílussal ábrázolva.

Ermano Olmi A facipő fája című filmjében született ez a stílus, amely igazolja a dokumentum és fikció egymásra találását.

Kármán Irén Rozi című filmjének hősét géppel tartják életben. Egy, a betegség által szoborrá faragott ember abszurd szépségének, egyszerű, de szárnyaló „lélekfantáziájának” emlék-műve ez a filmecske. Áldott dilettantizmussal követi hősét, hallgatja látomásait, hihetetlen életigenlésére rácsodálkozva tanúskodik az élet, a puszta élet „erotikája” mellett. A már tétjüket vesztett napok értéke megsokszorozódik és a dialízis vissza-visszatérő kínja után a film hősével együtt oldott, laza pózban etetjük kis barátunkat, a teknősbékát.

Sandra Kogut Magyar útlevél címen tévelyeg a globális bürokrácia aktatologatói között. Szinte indulatok nélkül, felingerelhetetlen türelemmel nyomozza pillanatnyi ötletének lehetőségeit. Magyar nagyszüleinek kivándorló útlevelével a kezében brazilból magyar szeretne lenni. A nagyszülők 1937-ben menekültek, ő 2000-ben hazajönne. A szellemes, látszólagos személytelenség mögött egy csodálatosan derűs nagymama által motivált világlátó bölcs húzódik meg. Egy fiatal nő, aki szó nélkül vezet minket hivatalról-hivatalra, Brazíliában, Párizsban és Budapesten, megmosolyogtat tudálékosságot, műveletlenséget, szakmai alkalmatlanságot, butaságot és előítéletet. Saját körének esetlenségét is látva, intelligens, ironikus mosollyal ismeretlen ajkán, elutazik a megszerzett okmánnyal, ki tudja hová.

Tóth Zsolt Marcell Fortyogó földje Izland, ahova nem jutok el. Már nem is akarok, de megtudom, hogy szegényebb maradok így, hiszen nem érzékelhetem testközelből a föld mélyéről feltörő forró víz melegét, az emberfeletti erők környezetformáló hatalmának félelmetességét, és ennek az abszurd erőnek a közelében mindennapi nyugalommal élő emberek, egy egész nép szorgalmát, igénytelen gazdagságát. Utazom Tóth Zsolt Marcellel és alkotótársaival ismeretlen földön, néző vagyok és megint beavatott filmes, aki büszke lehetek a foglalkozásomra, miközben bosszankodhatok a kollegák kihagyott lehetőségein, túlbeszélt filmjeiken, amelyekben bátor elkötelezettségük ellenére kerülik a valós élethelyzetekben követett emberek megnyilatkozásának rögzítését. Sajnálkozhatom, hogy Gazdag Gyula nyomán indulva kiváló, ironikus film lehetőségét szalasztja el valaki, mert ízléstelenül direkt eszközzel él.

Hülyeségünk tetten érhető és rendszersemleges. E tanulság nem egy műben ott rejtőzködik, a kibomlást sok esetben akadályozza a verbális és a képi bőbeszédűség, s a témák kioltják egymást. Más művészkedik, dokumentumot kever rekonstruált fikcióval, fontos közlendőit devalválja, megint más képzőművészeti eszközökkel, idézetekkel kísérletezve hígít valódi tájat, eltűnt zenészt keres turistaúton, de mindenki talál és felmutat értékes tanulságot.

Odaállhatok egy férfi mellé, aki talán idegbeteg, talán csak földi hős, és reggel, gatyában, kávéfőzés közben elmondja életét. Szoknyabolond hírében áll, és nem pillanatnyi felindulásból, és nem is más megfontolásból feleségül vette súlyosan mozgássérült, okos, helytálló barátnőjét, akinek a csókját egyszer véletlenül megtalálta. Összeforrt életük szakadozva védi két gyermekpalántájukat, miközben extrém helyzetük a leghétköznapibb házasságok konfliktusait mutatja fel.

És kollégáim, ismeretlen barátaim jóvoltából lehetek cigány és lehetek zsidó, lehetek hajléktalan és kitaszított, lehetek szénégető és meddő asszony, lehetek világjáró festő, költő, orvos és zenész, de mindenekelőtt lehetek egy kicsit gyerek, aki rácsodálkozik újraszületvén erre a világra, ahol Krúdy Gyula szerint: „…Vajúdik a hamuszemű gond…”

Igen, Barátaim! Gondok vannak. Voltak és lesznek. Gondjaink és örömeink kutatása és azok művészi eszközökkel való felmutatása a Ti – filmalkotói – leckétek.

A 2002-es év elején megismert filmjeitek érvek és bizonyítékok a műfaj fontossága mellett. Hozzásegítik nézőiteket a résztvevő élményhez. Rákényszerítitek a kívülállót, hogy egy kicsit belül is legyen a szemlélt körön, s talán ráébresztitek elháríthatatlan felelősségére.

De mert ezt a kísértő élményt nem mindenki vállalja könnyen, legyen művetek megrázó és alapos, izgalmas vagy látványos, őszinte és mindenképpen igaz.

Az utókornak szüksége van rátok. Amit elmondotok a világról, titeket is leleplez.

Felelőtlen szellemű, gyáva televízió-csatornáink műsorába belopakodni nehéz. De igazán erős, ökölcsapás értékű filmet még akkor is bemutatunk – hiszen ez már üzlet –, ha az ököl saját állunk mellett suhan el, és még az sem baj, ha lejjebb csúszik.

További elszántságot, türelmet, szerencsét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2509