KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végső állomás

Glauziusz Tamás

 

Ebben a tucatfilmben a fiatal színészek szembeszökően gyenge játéka a legfigyelemreméltóbb. Kár, hogy bármely európai amatőr-társulat színvonalát elbukják, hiszen a hollywoodi film utóbbi években fontos és érdekes vonulata lett a „tini-horrornak” vagy talán „college-horrornak” nevezhető filmfajta. Bennük gimnazisták vagy húsz év körüli (és sohasem idősebb) egyetemisták követnek el bűnöket, majd válnak bonyolultan kitervelt és rendkívül véres bosszú áldozataivá. Az idevágó fontos (nem feltétlenül jó) filmek ismertebbjei: Sikoly 1 és Sikoly 2, Tudom mit tettél tavaly nyáron, Urban Legend (magyar forgalmazásban Rémségek könyve). A Final Destinationt nem azért nehéz közéjük sorolni, mert még színészei játékánál is gyengébb, hanem mert nem bűnfilm. Diákhősei ugyanis semmiféle bűnt nem követnek el, titkuk sincs és bosszút sem forralnak. Ellenfelük ugyanis maga a nagybetűs Halál, „akinek” látványos repülőgépkatasztrófás terveit az egyik fiú megsejti, és az indulni kész (majd felrobbanó) gépből kivezeti néhány osztálytársát. A Halál ezután sorban végez a szökevényekkel, hogy aztán, nagy és látványos katasztrófa-jelenetek után többször is melléfogva mégis megtorpanjon.

Amikor a halandó emberek ellenfele a halhatatlan és mindig győztesnek látszó Halál, akkor nem a bűnfilm kategoriájában vagyunk. Horrorfilmnek vagy thrillernek sem hívhatjuk az ilyesmit. A borzalom és iszonyat diadalmasan masírozhat ugyan ezen a vásznon, de csak természeti csapások sorozataként (katasztrófafilm – talán a nemesen klasszikus horror legméltatlanabb ellentéte), gondolati háttérként meg öblös butasággal gomolyog sátáni-túlvilági, „filozofikus” filmek minden bölcsessége. A Final Destination szuperszonikus repülőgéphez méltatlanul tétován tévelyeg, zakatol és dübörög ez utóbbi filmfajták sinein. Természetesen a néző nem kategoriák szerint szeret vagy nem szeret egy filmet. Attól, hogy nem felel meg a bűnfilm nem is annyira „szabályainak”, hanem alapvető műfaji feltételeinek, a Final Destination még lehetne érdekes film. Mégsem az, hanem buta és fantáziátlan mozi, ahol a harsogóan üres katasztrófaszcénák is egyre unalmasabbak, s a Halál meg a Végzet óvodás filozófiájából a klipek látványa marad csak a mozivásznon. Rendezője kétségbesett küzdelmet vív, na nem a Halállal, hanem a filmcsinálás szakmai minimumával, s ha végül tán „elégséges” érdemjeggyel távozik a vizsgabizottságtól, az ingerült unalmukban tán a kritikusoknál is szigorúbb nézők nyomatékosan bevéshetik a szekundát. Jegyvételükért önmaguknak is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3125