KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/szeptember
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: A kubai film Magyarországon
POSTA
• Vida János: Nevekről

• Balázs Béla: Gondolat-montázsok Einzeinstein és Balázs Béla
• N. N.: Angyali üdvözlet
• Spiró György: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Balassa Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Németh G. Béla: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Nagy Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Paál István: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Kornis Mihály: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Lukácsy Sándor: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Hubay Miklós: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Reményi József Tamás: A halálon innen Mária-nap
• Takács Ferenc: Úr és Szolga Joseph Losey portréjához
• N. N.: Joseph Losey-ről a Filmvilágban
• Barna Imre: Háttérkatasztrófa Nashville
• Lajta Gábor: Kép és képzelet A Jedi visszatér
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Úton a bizonytalanba Cannes

• Gereben Ágnes: A tervek megváltoztak Babel, a filmes
LÁTTUK MÉG
• Hegedűs Zoltán: Szerződés
• Koltai Ágnes: Egy tiszta nő
• Báron György: Ámok
• Sneé Péter: Szüret
• Szkárosi Endre: Halálcsapda
• Ardai Zoltán: Az ember, aki lezárta a várost
• Gáti Péter: A gonosz lady
TELEVÍZÓ
• Berend T. Iván: Egy év a mérlegen Jegyzetek a veszprémi tévéfesztiválról
• Faragó Vilmos: „Puha” humor
KÖNYV
• Csala Károly: Filmszolfézs kezdőknek és haladóknak

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

Élet-balett

Kornis Mihály

 

Ritka őszinte film. Vörösmartysan zokogó film. Mégsem igazán nagy film, jóllehet zseniális epizódokkal tarkított, és színészvezetése is forradalmian új; mély, egyszersmind finom megfigyelésekkel teli, de kissé széteső és ritmustalan film; önmagában hibátlan töredékei nehezen akaródznak összeállni egyetlen műegésszé; hiányzik a filmből a nagy művekre jellemző melegség, bizonyos könnyedség és csönd – egyszóval nem elég egyszerű. (Jelesnél azért hiányolom a tökélyt, mert ő egészen kivételes képességű alkotó.) A körülmények görcsében élő művész görcsösen készített, görcsösen nagyszabású filmje az Angyali üdvözlet. Ha Jeles pályakezdése óta évente két-három filmet készíthetne – amit tehetsége szerint kiérdemelne, invenciója és ereje is lenne hozzá – minden bizonnyal oldódna benne a kényszeres igyekezet, hogy a világ minden nagy és igazi problémájára egyetlen filmben és „amúgy mellékesen” izzadjon felületes választ, a bűnbeesettség kérdésétől a herakleitosi hermetikumokig. A film pesszimizmusa igaz, korunk történelmére nézve mélységesen jogosult, Madách művére azonban – így – nem jellemző. Madách ugyanis erkölcsös ember volt, és minden ellenkező híreszteléssel szemben: hitt az Istenben. Hinni pedig annyit tesz (keresztény értelemben): a hihetetlenben hinni, az eszkatologikus fejlődés mikéntjébe (is) vetett, rendíthetetlen hittel hinni. Ez élteti naiv-didaktikus filozófiai tanmeséjét: a hit paradoxiája – Ádám, Éva és Lucifer (a háttérben láthatatlanul pedig az Úr) kontinuus jelenléte a világban és a színpadon, „halhatatlanságuk” immanens módon tartalmazza ezt az igazságot. Alapjában véve ezért nem drámai Madách műve, a szó ősi, pogány értelmében.

Jeles valószínűleg megértette, hogy Az ember tragédiája máig ható bubája, egyedüli varázsa (amitől még mindig – ha nehezen is – végignézhető és olvasható) a NAIVITÁSBAN van. A hit „naivitásában”. Ezért szólal meg a mű olyan erővel a filmvásznon, mint magyar színpadon talán még soha, a nagyszerűen kreatívvá tett gyerekek előadásában: a gyerekek maguk – létükkel – cáfolnak rá a szöveg és a rendező más-más módon heroikus-dagályos és némileg spekulatív pesszimizmusára, s teszik talányosán „kétértelművé”: vagyis egyértelművé a Teremtő (Isten; Madách Imre; Jeles András) szándékát a Mű (világ; drámai költemény; film) értelmét illetően: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába. (Máté ev. 18,3.) A probléma csak az, hogy Jeles időnként visszaél a gyermekek határtalan bizalmával (hitével), és ellentétben a Mindenhatóval, aki az embernek korlátlan szabad akaratot adott, ő néha a gyerekek imádandóan tiszta szemlélete mögé bújva, a saját – többnyire kifejezetten szellemes, de azért „poénszagú” – létfilozófiai ötleteit és egyéb elgondolásait mint „spontán” gyermeki improvizációkat árusítja ki – és ez, őszintén szólva, mindannyiszor elkedvetlenített.

Mégis, mindennek ellenére ez a film művészi színvonala és káprázatos színészvezetése révén kiemelkedik az utóbbi néhány év magyar filmterméséből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6321