KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/szeptember
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: A kubai film Magyarországon
POSTA
• Vida János: Nevekről

• Balázs Béla: Gondolat-montázsok Einzeinstein és Balázs Béla
• N. N.: Angyali üdvözlet
• Spiró György: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Balassa Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Németh G. Béla: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Nagy Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Paál István: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Kornis Mihály: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Lukácsy Sándor: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Hubay Miklós: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Reményi József Tamás: A halálon innen Mária-nap
• Takács Ferenc: Úr és Szolga Joseph Losey portréjához
• N. N.: Joseph Losey-ről a Filmvilágban
• Barna Imre: Háttérkatasztrófa Nashville
• Lajta Gábor: Kép és képzelet A Jedi visszatér
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Úton a bizonytalanba Cannes

• Gereben Ágnes: A tervek megváltoztak Babel, a filmes
LÁTTUK MÉG
• Hegedűs Zoltán: Szerződés
• Koltai Ágnes: Egy tiszta nő
• Báron György: Ámok
• Sneé Péter: Szüret
• Szkárosi Endre: Halálcsapda
• Ardai Zoltán: Az ember, aki lezárta a várost
• Gáti Péter: A gonosz lady
TELEVÍZÓ
• Berend T. Iván: Egy év a mérlegen Jegyzetek a veszprémi tévéfesztiválról
• Faragó Vilmos: „Puha” humor
KÖNYV
• Csala Károly: Filmszolfézs kezdőknek és haladóknak

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálcsapda

Szkárosi Endre

 

Már megint csapdába kell esnünk! Sidney Lumet filmje mintha unalmas és mesterkélt lelkizéssel indulna. Miért is az ember csak feszeng: ismét egy válságba jutott (dráma)író érzékeny belvilágának feltárásához kell asszisztálnia; ráadásul e feltáró folyamat további zavart keltő módon mintha egyszerű bűnügyi történetbe ágyazódna. Ezért aztán ugyancsak tisztázatlannak tetszik a színműből írt film műfaja. Színpadszerű beállítások és váratlan kameramozgások, vágások ellentétezik egymást. Ha filmkrimi, miért követi – látszólag – oly szolgaian a színdarabot, anélkül, hogy a színházszerűséget beépítené a nyelvébe? Ha filmre vitt színház, miért nem tudatosítja ezt; minek az a néhány egyébként is zavaró filmszerű gesztus, miért nem elég puritán a nyelve? (És érdemes-e egyáltalán filmre vinni egy ilyen kommersznek ígérkező színdarabot?) Akaratlan paródiára gyanakszunk.

És akkor! Minden várakozást áthágva bomlik ki a bűnügyi bonyodalom, s szaporodnak az ironikus mozzanatok, melyeknek finom összeszövődése visszamenőleg is kiadja a film legsajátabb, belső szerkezetét: egy kesernyés, az érzékelhetőségnek  éppen csak a határán mozgó, ugyanakkor a vállalt külső forma (a színpadi alapzatú filmkrimi) konvencióit a legmesteribb és legmeglepőbb módokon megvalósító, nagyon is akart intellektuális paródia logikáját.

Ira Levin bulvárdarabját Jay Presson Allen írta filmre; amit Sidney Lumet fölényes profizmussal, színpadi és televíziós tapasztalatainak, dramaturgiai érzékenységének teljes birtokában rendezett meg, 1981-ben. Tévedhetetlenül kiszámítja a hatásokat – kiderül például, hogy az expozíció hosszadalmas unalma csak hidegvérű késleltetés –, a néző reflexeit (amelyet zavarba hozó pontossággal ismer) beilleszti az erős fordulatokra és a finom fokozásra épülő dramaturgiai szerkezetbe. Profizmusa mellett saját anyagával szemben iróniája is fölényes: annyira ismeri a kriminéző és a bűnügyi történet találkozásának pszichikai erőterét, hogy miközben – természetesen mindig váratlan módon – kielégíti, egyúttal le is leplezi várakozásainkat. (Kiváló segítséget nyújt ebben a törekvésében a két férfi főszereplő, de főként Michael Caine hasonlóképp fölényes alakítása.) Ennek a nagyívű filmszervező gesztusnak a többlete teszi, hogy a bulvárdarabot követő Halálcsapda több, mint egy tisztesen elkészített bulvárfilm. Mintha csak a jobb sorsra érdemes filmművész megalkuvása felett borongana rokonszenves cinizmussal a rendező. Mintha csak azt mondaná: „Itt van, ha ez kell nektek. Első osztályú izé.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6334