KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Solo Sunny

„Ilyen az ember. Egyedüli példány.”

Kövesdi Rózsa

 

Karriertörténet. Szerelmi regény. Kudarc és újrakezdés. – Körülbelül ilyenek lehetnének az új NDK-film címszavai, maga a film persze ennél lényegesen gazdagabb. Ingrid Sommer – művésznevén Sunny – egy fiatal slágerénekesnő keresi önmagát, egyéni léte értelmét, értékét. Munkában és szerelemben egyenrangú, hasznos partner akar lenni, nem olyan tehát, akit csak használnak. Azt várja, hogy személy szerint őt fogadják el, éspedig olyannak, amilyen, de ugyanakkor értékeljék is. Szeretne kiemelkedni az átlagból, mert úgy érzi, hogy annál többre képes. Felkészül minden eshetőségre, kiindul tehát a számára legfontosabból, önmagából, és mindenekelőtt saját magát igyekszik megformálni, hiszen – mint mondja – „az embernek akkor is kell hogy legyen egyénisége, ha nem híres”. Vágyik a többiek becsülésére, a sikerre, a társadalmi elismerésre, de nem a feltétel nélküli alkalmazkodás árán, mert az már önmaga feladását jelentené, márpedig minden ember más – Kosztolányit idézve – „egyedüli példány”.

Sunny nem elvont gondolkodó. A behódolás ellen folytatott inkább ösztönös, mint tudatos küzdelmének színtere a mindennapi élet. Nem töpreng, nem mérlegeli mit veszít, gondolkodás nélkül lép ki minden kapcsolatból, amely emberi méltóságát veszélyezteti. Ez egyéniségének legrokonszenvesebb vonása: képtelen a megalkuvásra, a testi vagy lelki kiszolgáltatottság elviselésére. Teljességre törekszik, nem elégszik meg felemás helyzetekkel. Ez szinte elkerülhetetlenül vezet ahhoz, hogy összeütközzön a világgal, az emberekkel, végül önmagával. Hol a hiba? Benne vagy a világban? Sunny nem adja fel a küzdelmet, lázad, kilóg a sorból. Az eredmény: megbotránkoztatónak, összeférhetetlennek tartják, feljelentik, kirúgják, megalázzák.

Így zajlik élete, zenével, társulattal, három egymás nyomába lépő férfivel. Közülük a vidéket járó zenekar tagja, Norbert a legegyszerűbb eset. A temperamentumos, rámenős férfi egyszerre agresszív és alattomos, váltakozva próbálkozik a praktikus előnyök ecsetelésével és fizikai erőszakkal, csakhogy egy turné-házasság előnyeiről meggyőzze őt. Sunny elutasítására kicsinyes bosszúval felel. Maga a társulat az örökösen ismétlődő, szellemeskedő poénokkal telitűzdelt esztrádműsorával tulajdonképpen szán-nivalóan gyenge. Sunny számára azonban a tőlük való kényszerű elválás mégiscsak veszteség, hiszen régi gyári kolléganői szemében az együtteshez való tartozás puszta ténye is irigylésre méltó, sőt követendő példának számított, hiszen alulnézetből már ez is „siker”.

Más a helyzet az „amatőr trombitás – hivatásos filozófus” Ralph-fal. Ilyen foglalkozás talán nincs is. Nem véletlen tehát, hogy Sunnyt első pillanattól kezdve izgatja a fiú és vonzódik hozzá, hiszen ritka és különleges eset. A filozófia Sunny számára titokzatos, nehezen elérhető valami, ezért – jellegzetesen női attitűddel – az elérhetetlen tudás helyett a tudást hordozó férfit szerzi meg. Vesztére. Ralph hiúságát az legyezgeti, hogy egy ilyen jó nő felkínálkozik neki. Ezt férfiúi sikerének könyveli el, pedig Sunnyra ő nem férfiasságával, hanem puszta másságával hat. Sunny arra büszke, hogy mindenre emlékszik, Ralph viszont azt tudja, hogy „aki semmit sem felejt, az semmit sem dolgozott fel”. Ralph kicsit fél is tőle. Sunny „sok” neki, mert ő maga az élet, a természetesség, míg Ralph a halálról szeret töprengeni, miközben önnön feleslegességének tudata nyomasztja. Majdnem olyan ő, mint egy múltszázadi orosz regényhős, a különbség csupán annyi, hogy Ralph mindezt indiai zenei aláfestéssel, indiai ingben teszi, mert most ez a modern. Sunny számára az összes férfi közül Ralph a legveszélyesebb, mert ő lehetne az egyetlen, aki megérthetné, de Ralph, miközben az emberiségért fáj a feje, a mellette levő embert észre sem veszi. Sunny szinte kipréseli belőle a kizárólag neki írt, mert róla szóló dalszöveget, igaz hogy ezt Ralph a jobb hangzás kedvéért angolul írja és ezért a lány először nem is érti, de végül mégiscsak sajátjának tekinti.

Sunny is tele van ellentmondásokkal. Miközben megszállottan törekszik önmaga beteljesítésére és védelmezi egyénisége szabadságát, mások szabadságával szemben már jóval kevésbé toleráns. Lázad a megszokások ellen, ugyanakkor a leghagyományosabb módon akarja birtokolni Ralphot. Változóban vannak a formák, bizonytalanok a viselkedési normák. Ralph is erre hivatkozik, mikor megcsalja: „Nem állapodtunk meg kapcsolatunk szabályaiban, nem igaz?” Sunny ezt is kizárólagosan saját egyénisége vereségeként éli meg. Wolfgang Kohlhaase, a film írója és társrendezője erről így vélekedik: „Fiatal emberek problémája és konfliktusa gyakran az a kérdés: rám van-e szükség, vagy valakire?” Ezért lesz Sunny számára kudarc a szóló a bárban, mert az emberek nem őt akarják, hanem valamilyen zenét. Ezért katasztrófa neki az idegen lány is Ralph ágyában és méginkább Ralph hozzáfűzött bocsánatkérése.” Sunny úgy érzi, hogy mind énekesi karrierjében, mind magánéletében megbukott. Mélypontra kerül, de se gyilkossági, se öngyilkossági kísérlete nem sikerül. Megpróbál újra a gyárban dolgozni, de visszafelé sem vezet már út.

Maradhatna a biztonság érzetét ígérő, hűséges Harry, a taxisofőr. Neki talán tényleg szüksége van rá. Harry igazi házasságot kínál, mert valóban szereti ezt a Sunny nevű nőt, akit csodál és ezért a „szeszélyeit” is boldogan tűri. De az igazi Sunnyról valójában semmit sem tud. Így hiába áll mellette, vigasztalása mit sem ér, hiszen nem is érti, hogy mi fáj neki. A Harry-féle ember Sunny tökéletes ellentéte, ő az a beilleszkedő nyárspolgár, aki pontosan tudja, hogy mit akar, míg Sunny biztosan csak azt tudja, hogy mit nem akar. Harry jövője biztos, hiszen egész életét előre megtervezte, váratlan dolog nem történhet vele. Önbecsülése arányosan nő az általa megkeresett pénz mennyiségével: „Nem gondolhatod, hogy buta vagyok. Aki ilyen sok pénzt keres, az nem lehet buta.” Harry nem lehet Sunny életének megoldása.

A film alkotói azt sugallják, hogy Sunnynak lesz ereje mindent újra kezdeni, hogy rossz tapasztalatai ellenére sem fogja vágyait feladni, de ezt az „optimista végkicsengést” a kissé szerencsétlenül megfogalmazott befejező képsorok enyhén szólva lerontják. Az utolsó szó jogán engedjük át Kohlhaase-nak, hogy védje magát. Valószínűleg ő is érezte, hogy ez a befejezés a film gyenge pontja, mert erről így nyilatkozik: „Mit jelent az, hogy happy-end? Boldog végkifejlet. És egy boldog végkifejlet mégiscsak mindannyiunk reménye. Az, hogy ez lapos is lehet, nem ellenérv. A szomorúság és a remény összetartoznak.” Mikor Konrad Wolf 1980-ban a nyugat-berlini fesztiválon elnyerte a kritikusok díját, a hazai sajtó az új filmet nemcsak a rendező pályafutásának, de az NDK filmművészetének is új állomásaként ünnepelte. Ez bizonyos fokig ellentmondásosnak tűnhet, különösen ha figyelembe vesszük, hogy e mű lényegében a klasszikus realista iskola alkotása. Újra bebizonyosodott, hogy ez a módszer még mindig szinte behozhatatlan előnyökkel rendelkezik. A hősnővel ugyanis olyan könnyű azonosulni, hogy egy idő után úgy gondolunk rá, mint élő személyre. Ő az a fajta figura, akinél a nézők a folytatást szokták követelni, vagy legalábbis továbbgondolják lehetséges sorsát. A 70-es évek megújuló NDK-filmművészetében megsokasodtak az árvák és a nők (Sunny ez is, az is), tehát akik valamilyen módon „hátrányos helyzetűek”. Ezek a hősök azzal az előnnyel rendelkeznek, hogy nemcsak egyszerű, mindennapi emberek és ezért könnyű velük azonosulni, de frusztrációik hatására fokozottan érzékenyek is. Ezért különösen alkalmasak olyan konfliktusok megelevenítésére, amelyek nem a közvetlen társadalmi szférát, hanem az ember magánéletét és önmegvalósítását érintik. Ugy tűnik, mostanában a rendezők fokozott figyelemmel fordulnak e korábban ingoványosnak tartott terület felé és már nem tartanak attól, hogy egyesek emiatt individualistának fogják őket bélyegezni. Ami igazán újdonság a Wolf–Kohlhaase évek óta együttműködő alkotópáros filmjében, az a szokatlanul őszinte és elfogulatlan hangvétel. A Solo Sunny mögött érezhetően nem csak egyes emberek, hanem egy olyan alkotócsoport áll, akik közös ügyüknek tekintik a filmet. Bár mindegyiküket megilleti a dicséret, közülük is ki kell emelni a Sunnyt alakító, kitűnő Renate Krössnert, akit a zsűri méltán jutalmazott a legjobb női alakítás díjával. Ez az ő szólója is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7360