KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Annecy

Mitől hosszú, ami rövid?

Zsugán István

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

Rendkívül sikeres évkezdet volt az idei a magyar rajzfilmesek számára: Rófusz Ferenc A légy c. alkotásának Oscar-díját alig néhány héttel később Vajda Béla Moto perpetuonak cannes-i Arany Pálmája követte. Nem véletlen tehát, ha a rajzfilm kedvelőinek körében világszerte megbecsült „márkajelzésnek” számít a Pannónia Stúdió emblémája. Az idei, 13. Annecy-i nemzetközi animációs fesztivál zsűrije – alighanem (valódi vagy vélt?) szakmai autonómiájának jegyében – úgy döntött, hogy nem honorál díjjal magyar versenyfilmet; noha Vajda Moto perpetuoját nemcsak a közönség fogadta nagyon kedvezően, hanem a Kritikusok Zsűrijének nyilvános vitáján is a legtöbb szavazatot kapott filmek között szerepelt a szavazás első fordulójában, ám végül is kimaradt a díjazottak közül; – akárcsak Varga Csaba Időben elmosódva című filmje, amelyet a vetítés után szintén nagy tapssal jutalmazott a publikum.

A versenyben hat nap alatt 126 animációs film pergett le a fesztiválpalotában, a műfaj kedvelőinek lelkes érdeklődését kiváltva: valamennyi programot kétszer lejátszották, gyakorlatilag mindig telt házak előtt, és a délelőtti, a retrospektív vetítéseken is mindig megtelt a terem. Retrospektív vetítéssorozatot szenteltek az idén februárban 76 éves korában elhunyt szovjet Lev Atamanov munkásságának; a Kulesov asszisztenseként pályára került, örmény születésű rendező az első szovjet hangos animációs film alkotójaként, majd később az örmény animációs filmműhely megteremtőjeként írta be nevét a műfaj történetébe.

Retrospektív vetítéssorozaton idézték föl az amerikai Willis O’Brien – az 1933-as King Kong-film speciális effektusait előállító mester – iskolát teremtő munkásságát; a különböző félelmetes szörnyek, majomemberek, villogó fogú gorillák, dinoszauruszok és más rémületkeltő őslényfigurák leleményes tervezője ma, a műfajjal együtt, ismét divatba jönni látszik a mozipiacon. Nemcsak mulatságos, de rendkívül tanulságos is volt végignézni a több mint negyven évvel ezelőtt kiagyalt, nézőriogató szörnyalakok darabos csetlés-botlását a vásznon; ha pedig a műfaj legfrissebb darabjaihoz hasonlítjuk O’Brien negyven-ötven éves szörnyetegeit – nem biztos, hogy a maiak kerülnek ki győzedelmesen az összevetésből...

Alighanem reménytelen vállalkozás magának a versenyprogramnak akár csak megközelítő teljességű ismertetése. Gyermekeknek szóló rajzos mese-sorozatok jobb-rosszabb darabjai éppúgy garmadával szerepeltek, mint merőben absztrakt képzőművészeti formai játékok; felnőtteknek szóló, poénra épülő, ironikus és szatirikus „egyedi filmek” éppúgy, mint – a legkülönfélébb stílusokban és technikákkal elkészített – animációs „filmnovellák”.

Legemlékezetesebbnek alighanem azok bizonyulnak, amelyek nem illeszthetők bele igazán a műfaj egyetlen konvencionális skatulyájába sem; illetve gondolatilag dúsabbak, telítettebbek, mint a vállalt formai keret átlag-termékei. A nagydíjas lengyel Tango (rendező: Zbigniew Rybczynski) egyetlen szobabelsőben játszódik; egy rendkívül népes család több nemzedékének ritmikus monotóniával ismétlődő abszurdoid körtánca. A labdázó kisfiútól a szerelmeskedő ifjú páron, a nagypapán, a háziasszonyon s a rendre ugyanúgy és ugyanott vacsorázó családfőn át a minduntalan besurranó tolvajig, generációk több évtizedes „családregényének” okos iróniával zanzásított históriája – nyolc és fél percbe sűrítve, s bravúros módon éppen a monotóniából pergő ritmust teremtő vágással és fázismozgatással előállítva.

Rokonszenves gondolat, fölényes biztonságú megvalósítás tette emlékezetessé a kanadai Frédéric Back különdíjjal kitüntetett – zsírkrétarajz technikával készült – Reccs című alkotását. Quebec-ben, valamikor a századfordulón kényelmes hintaszéket farag egy erdei favágó. Nemzedékek pihennek meg a hintaszék csábító karjai között; gyerekek születnek, az emberek megházasodnak, meghalnak, miközben a nyugodalmas kis erdei falut elnyeli a nagyipar és a városiasodás; – hogy a rokkant hintaszék végül egy múzeumban kössön ki, ahol az öreg teremőr kedvenc pihenőhelye; – amíg a csoportosan odavezényelt iskolásgyerekek kitörő lelkesedéssel fedezik fel és veszik birtokba a huncut-kedélyes és elpusztíthatatlan agg hintaszéket... A film: tizenöt percnyi ironikusan nosztalgikus lírai kisnovella, remek ritmusú zenével, fölényes rajztudással megvalósítva.

S külön dicséretnek számít, hogy a tizenöt perces vetítési időt nem éreztük hosszúnak, mert – talán sajátos rövidfilm-fesztivál effektus? –: gyakran két-három perces filmek is csüggesztően hosszúnak és terjengősnek hatottak. Amikor több mint két órán át – az egyes művek között egy-másfél perces szünettel – csupa animációs film pereg a vásznon, a nézőben előbb-utóbb bekövetkezik a telítettség-érzet, és gyakran olyan filmet is hosszabbnak vél a kelleténél, amit más vetítési körülmények között (például nagyjátékfilm előtt a moziban, vagy délután a televízióban) szívesen fogadna. S kiváltképpen fenyegeti ez a specifikus „terjengősség-effektus” az egyetlen alapötletre épülő, karikaturisztikus, úgynevezett geg-filmeket, amelyek, Annecy-ban legalábbis úgy tetszett, maximum négy-öt percnyi időtartamban hatnak igazán. A jugoszláv Josko Marusic – szintén különdíjat nyert – Felhőkarcolója például jócskán bővelkedik szellemes ötletekben, s rajztechnikája is a karikatúra-stílus európai élvonalához sorolja; ám bizonyos idő után, a hasonló fajsúlyú és értékű – s önmagukban egytől egyig frappáns – gegek kissé mechanikus halmozása miatt lassanként kifárad, s a néző csak a villany felgyulladása után a katalógusból olvashatja ki a valószínű okot: tíz percig tartott. Marusic filmjének alapötlete egyébként némileg rokon Vajda Béla Moto perpetuojáéval: a sokemeletes felhőkarcoló uniformizált, szűk lakódobozkáiban nyüzsgő karikatúra-emberkék között mindössze két dolog teremt kapcsolatot: a mindig zsúfolt és gyakran elromló lift, meg a központi szennyvízcsatorna... Mulatságos, ötletekben gazdag filmhumoreszk; kísérő-műsorként vagy televízióban bizonyára hatásosabb.

S hogy egyetlen ötlet túlzott kifacsarása mennyire elszomorító eredményre vezethet, azt jól példázta a román Adrian Petringenaru filmje, A műértő. A kiállítási termekben örökösen nagyítólencsével vizslató, vaskalapos szakférfiú szúrós tekintetére sorra megsemmisülnek a legszebb festmények, porrá omlanak a szobrok, sőt még a pompázatos élővirágok is elhervadnak; ez az ötlet több mint hét és fél perces filmben előadva ásíttatóan hosszadalmasnak tetszik. Nem kelt sokkal kedvezőbb hatást a szintén számos filmben jelentkezett „animációs szépelgés”, aminek egyik jellegzetes példája a jugoszláv Damjan Slijepcevic tízperces rajzfilm-novellája, a Francesca. A Dante Poklának kilencedik köréből vett alapsztori esztetizáló megvalósítását melankolikus unalom fogadta; pedig „mindössze” tíz percig tartott...

Az elvont formai játékok közül a zsűri a francia José Xavier Sivatag című filmjét tartotta díjra érdemesnek; pedig az amerikai David Ehrlich Értékes fém című, a csillogó élek, váltakozó formai struktúrák variációinak jó zenére, jó ritmusban vágott háromperces „poszt-konstruktivista” kísérlete inkább hordozza azt az ígéretet, hogy – ebből még lehet majd valami.

Többtucatnyi – néha meghökkentően frappáns, többnyire elszomorítóan olcsó és banális – reklámfilm tette teljessé a 13. Annecy-i animációs fesztivál műsorát, amely összességében ugyan semmiféle revelatív újdonsággal nem lepte meg nézőit, de tanúsította valamennyi animációs műfaj, technika és stílus életképességét és viszonylag magas átlagszínvonalát, ami – különösen mostanában, a színes televíziózás egyre csillapíthatatlanabb műsoréhségének korszakában – biztos garancia a műfaj jövőjére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7362