KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Elvis Presley

Zsilka László

 

Ha olyan lett volna a rock-király az életben és a színpadon, mint azt e film két rendezője el akarja a nézőkkel hitetni, akkor igazán értetlenül állnánk a Presley-jelenség előtt, s nem tudnánk megmagyarázni frenetikus hatását, amelyet az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején s derekán kiváltott a világ minden táján, a fiatalok között. A rendezők elkapkodott, elsietett munkája műfajilag is problematikus. A dokumentum-felvételeket és az interjúkat játékelemekkel ötvözik; mindebből nem kerekedik ki homogén filmi világ. Az emlékező riportalanyok banális közhelyeket mondanak: „Elvis páratlan volt” és más efféléket. A filmből „csak” az nem derül ki, hogy miért volt páratlan. A rajongó tömeg, a zokogó és sikoltozó lányok szüntelen bemutatása, fényképezése nem mond többet, mint egy híradórészlet, egy egyszerű riport. Pedig a néző arra lenne kíváncsi, hogy miért éppen Elvis, és miért éppen akkor hódította meg a világot, s miért gyűlölte őt – kezdetben – az amerikai középosztály. A rendezők ezekre a kérdésekre meg sem próbálnak válaszolni, szinte kizárólag a felszínes, külsődleges jegyeket ragadják meg és ábrázolják Elvis személyiségéből. A társadalmi környezet bemutatásában sem jutnak messzebbre a szociológiai trivialitásoknál. Szerencsére a filmben Elvis sokat énekel, látunk néhány eredeti koncert- és tévéshow-felvételt is. És a felzaklató, lazító zene hallatán döbbenünk rá: ez volt Elvis!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6926