KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
   2014/március
JANCSÓ MIKLÓS
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Schreiber András: Két szűk esztendő Beszélgetés Havas Ágnessel
MELODRÁMA
• Pápai Zsolt: Pátosz és realizmus John Cassavetes modern melodrámái
• Kovács Ilona: Ha a botrány elmarad [RÉSZLET] Apácasors Diderot-tól napjainkig
LATIN BŰNÖK
• Géczi Zoltán: Latin bűn A latin-amerikai thriller evolúciója
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Czigány Tamás (1928-2014)
LATIN BŰNÖK
• Sepsi László: Foggal-körömmel Latin-amerikai horrorfilmek
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + fém [RÉSZLET] Paul Verhoeven – 2. rész
• Andorka György: Engedelmes test Robotzsaru
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Csonka napok Új szerb film
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Ki ölte meg Bambit? Julien Temple Sex Pistols-filmjei
TELEVÍZÓ
• Gáncsos Kármen: Éjjel-nappal fikció Televíziós dokurealizmus
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Én és énke a filmvásznon Amszterdam
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: A börtönből jött királyfi Joyce Maynard: Nyárutó
• Baski Sándor: Családi pótlék Jason Reitman: Nyárutó
KRITIKA
• Pályi András: Kérdések a múlthoz Wałęsa – A remény embere
• Huber Zoltán: Variációk kanapéra Couch Surf
• Nagy V. Gergő: Vissza a kamaszkorba Megdönteni Hajnal Tímeát
• Muhi Klára: Azok a régi hengergőzések Szerelempatak
MOZI
• Csiger Ádám: A plebejus herceg
• Baski Sándor: A Grand Budapest Hotel
• Kránicz Bence: Prince Avalanche – Texas hercege
• Forgács Nóra Kinga: Vijay és én
• Sepsi László: Én, Frankenstein
• Andorka György: Téli mese
• Huber Zoltán: Herkules legendája
• Roboz Gábor: Nyomtalanul
• Varró Attila: Műkincsvadászok
• Horváth Eszter: Idegen a tónál
• Kovács Kata: Végtelen szerelem
DVD
• Pápai Zsolt: Meteo
• Csiger Ádám: Mozimaraton: Akciófilmek hétvégére díszdoboz
• Soós Tamás Dénes: Hamarosan…
• Tosoki Gyula: Félelmetes nap
• Soós Tamás Dénes: A folyosó túloldalán

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Televíziós dokurealizmus

Éjjel-nappal fikció

Gáncsos Kármen

A dokurealizmus nyomán a látszat és a valóság közti határ szemünk láttára tűnik el. A dokumentum egyre csalókább, a hiteltelenség egyre hitelesebb.

 

Az Éjjel-Nappal Budapest első reklámfilmjét 2013 januárjában láthatta az RTL Klub közönsége. A homevideónak tetsző felvételen a mindkét alkarján zsúfolásig tetovált, kissé borostás, szelíden agresszív mackóképű Joe kínálta flegma lazasággal a belvárosi „kecója” kiadó szobáját, hozzá jó kilátást és bulizó arcokat. A kamerakezelést esetlenség, a szereplők filmes jelenlétét amatőrizmus, a filmkészítést pedig a folyamatos önreflexió jellemezte. Joe a (kézi)kamerán keresztül kitekintett a nézőre, sőt, egyenesen neki címezte az üzenetét. Legalábbis látszólag.

A filmkép másodlagos vagy rejtett jelentéseinek olvasásában gyakorlott nézők ugyanis könnyedén felismerhették a televíziós dokurealizmus stílus- és formajegyeit, gondterhelt sóhajjal nyugtázva a kereskedelmi csatorna újabb merényletét az össznépi szürkeállomány-tőke ellen. Vélhető azonban, hogy van a közönségnek egy olyan rétege is, amely a mozgókép üzeneteit csak szó szerint tudja értelmezni: ők a videós albérleti hirdetésként azonosított reklámban akár a lakhatási problémáik potenciális megoldását is láthatták. Csak az első adást követően derülhetett ki számukra, hogy a valósnak hitt felhívás merő koholmány csupán. A sorozat fő helyszíneként szolgáló Margit körúti „megalakás” megüresedett szobájába az előre kiosztott szerepek szerint a Való Világból jól ismert, a csatorna által celebbé nevelt Nádai Anikó költözhetett be, aki a saját teljes nevét és személyazonosságát megtartva lépett a fikcióba: VVAnikó ezen a ponton „Éjjel-Nappal Anikóvá” avanzsált. Ez a karakterkezelési gyakorlat a későbbiekben is visszaköszönt, néhány közismert személyiség, művész vagy celeb – például Nánási Pál fotográfus, Galambos Lagzi Lajcsi, Bódi Guszti – ugyancsak önazonosan tűnt fel a mellékszerepekben, akárcsak a Lalit játszó Kamarás Norbert öccse, aki a sorozatban is a bogaras fiú testvéreként vendégeskedett pár epizód erejéig.

A valóságban is létező személyek belehelyezése a filmi fikció világába – John Malkovich emlékezetes menetétől kezdve Kovács Kokó István geg-szerű feltűnéséig az Üvegtigris büféje előtt – klasszikus önreflexió csupán, ami aligha kérdőjelezi meg a saját világunkról és valóságunkról alkotott fogalmainkat. Rés szakad a fikción, amelyen be-, majd kilép egy-egy valóságos személy, távozván pedig gondosan befoltozza az átjárót maga után. A német minta (Berlin – Tag und Nacht) alapján honosított dokureality-sorozat azonban nem elégszik meg ezzel az ártalmatlan, szórakoztató játékkal. Fikciójának szövete eleve ritkás és hézagos, összefoltozhatatlan szakadásai rugalmasan tágulnak. Rajta keresztül nem csak a valós személyek járkálnak oda-vissza, de a reális elemekből tákolt képzeletbeli figurák is ki-kimerészkednek hozzánk, hogy jelenlétükkel megrengessék a világunk pilléreit.

Bár az állandó szereplők többsége fiktív karaktert ölt magára, figuráik külső és belső tulajdonságai, akárcsak az életmeséjük bizonyos fejezetei az őket alakító amatőr színészek vonásaiból és valós történeteiből rétegződnek. Akárcsak a sorozatbeli mása, Varga Miklós (Joe) is ismeri a börtönt belülről, Bartha Tímea (Rita) is rutinos pincérnő, Kamarás Norbert (Lali) is gyakorta ügyetlen és peches, s ahogyan Dávid, úgy a szerepét játszó Vörös Attila is metálgitáros karriert hagyott az Egyesült Államokban. Ruházatuk és kiegészítőik, szobáik berendezése és dekorációja jelentős részben a valódi ízlésüket tükrözi, a sorozatban tematizált, a huszonévesekre leginkább jellemző problémákat és konfliktusokat pedig a saját temperamentumuknak és alkatuknak megfelelően kezelik.

Az Éjjel-Nappal Budapest szereplői nem csak életszerűek, de valóban közöttünk élnek. Szomszédjaik a lépcsőházban, a futók a Margitszigeten, a turisták a Duna-parti sétányokon, a járókelők a belvárosi utcákon, a fiatalok pedig a legnépszerűbb szórakozóhelyeken és romkocsmákban találkozhatnak velük és a nyomukban lihegő kamerával. A valóság akaratlanul is feltűnik a képkeret által körülhatárolt fikcióban, de nem csak mint dekoratív háttér vagy passzív díszletelem, hanem mint nyüzsgő, eleven élettér, kiszámíthatatlanul változó közeg, mely improvizatív termékenységgel hat a csupán sorvezetőiben fixált cselekményre. A fikció szerves összefonódása a valós környezettel azonban komoly kockázati tényező is egyben, bizonyítja ezt annak az utcai rablás-jelenetnek a forgatása, melyet egy civil járókelő olyannyira valóságosként észlelt, hogy rátámadt a tolvajt játszó és a szerepe szerint éppen menekülő statisztára. Mire a bátor önkéntes felfogta, hogy a fikcióban próbált igazságot szolgáltatni, az amatőr színészjelölt súlyos sérüléseket szerzett.

Az Éjjel-Nappal Budapest szétfeszíti annak az autonóm látszatvilágnak a kereteit, amely a fikciós filmeket és sorozatokat rendszerint jellemzi. Nem elégszik meg a műfajtestvérek (például A gyanú árnyékában) által alkalmazott, fikciós alapokra helyezett, de dokumentaristaként tetszelgő ábrázolásmóddal sem. Mélyen beleszövi magát a valóság rendszerébe, létrehozza annak megtapasztalható mását, ezzel pedig olyan szintre emeli a valóság-televíziózás élményét, amelyben mindennemű határátlépés megengedettnek látszik. A sorozatnak otthont adó médiakörnyezet is aktív részt vállal a fikció és a valóság közti választóvonal áttörésében, a két világ megtévesztő és elkülöníthetetlen összeforrasztásában. Az RTL Klub magazinműsorai – a Fókusz és a Reflektor –, melyek a valóság képeinek és történeteinek szórakoztató, de hiteles rögzítésére hivatottak, módszeresen átemelik a sorozatbeli fikciót a valóságba. Az Éjjel-Nappal Budapest karaktereit valós környezetbe és szituációkba helyezik, melyekre fikciós személyiségüknek megfelelően kell reagálniuk, pont úgy, ahogyan Lali, Joe vagy Hanna is tenné, ha ténylegesen létezne. A televíziónézők ezekből a riportokból értesülhetnek arról, hogy hogyan szórakozott az „Éjjel-Nappal Budapest Zsófija és Kristófja” a Sziget Fesztiválon, melyik strandot tartja a legjobbnak az „Éjjel-Nappal Budapest Diája és Ritája”.

Az amatőr színészek civil, anyakönyvezett neveit egyetlen műsorban vagy fórumon sem említik, nem teszik közzé a sorozat honlapján, és a hivatalos Facebookos oldalon is csak a sorozat fikciós hősei tartják a kapcsolatot a rajongókkal. Bármilyen határozottan is próbálná tehát elválasztani a néző a képzelt világot a valóságtól, a csatorna következetes kommunikációs politikájának köszönhetően a kitalált személyiségek végletesen ráolvadnak a valós testekre. Bár ilyesmire korábban is volt példa, hiszen még ma is sokan emlegetik kedves nosztalgiával Taki bácsit vagy Lenke nénit a Szomszédokból, a gazdagréti teleregény hőseiről rendre lehullott a fikció leple, és a kisöregek arcaival együtt Zenthe Ferenc és Komlós Juci alakja is a retinánkba égett. Az RTL Klub azonban visszatart minden információt, mely az Éjjel-Nappal Budapest szereplőinek valódi nevére és személyiségére vonatkozik, nem hagyja, hogy megismerjük a döbbenetes identitásfosztást önként vállaló fiatalok igazi énjét.

A gyakorlatot már az online és offline bulvár sajtó és média is alkalmazza. A Való Világ és a Big Brother óta tudjuk, hogy a 15 perc hírnév csak annak jár, aki hajlandó vezetéknévként viselni a műsor nevét (vagy rövidítését – VV, BB), melyben celebbé dicsőült. Ennek megfelelően követhetjük nyomon napjainkban „Éjjel-Nappal Zsófi” (helyhiány esetén csak „ÉNB Zsófi”) fiktív történetét a valóságban is, s találkozhatunk ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel a pletykalapok hasábjain és internetes felületein: „Éjjel-Nappal Dia nem veszi komolyan a betegségét”, „Öccsével forgat ÉNB Lali”. Mindezt csak tetézi, hogy az RTL Klub már a hírműsorába is beszivárogtatja a fikciót. A hitelességében mindezidáig megkérdőjelezhetetlen Erős Antónia december elején olvasta fel rezzenéstelen arccal a hírt, miszerint kutyatámadás miatt feljelentették az Éjjel-Nappal Budapest Szandikáját. (Szandikát – és nem a karaktert alakító Moha Adrient!) Bár a kereskedelmi televíziós csatorna eltérő szelekciós elveket érvényesít(het) a hírközlés során, mint a közszolgálati média, a valóság meghamisítását (ez esetben a fikcionalizálását) még a nézettség- és profitorientált műsorpolitika sem teheti elfogadottá. Noha már az is meglehetősen abszurd, hogy az objektív tényközlő hírműsorban egy teleregényhős ellen tett feljelentésről informálják a nagyérdeműt, az még riasztóbb, hogy inkább már csak egy lépés választ el a valóságtorzulás netovábbjától, hogy hűvösre tegyék a farkast, amiért felfalta a nagymamát.

Habár a cinéma vérité már bő ötven évvel ezelőtt megelőlegezte, úgy tűnik, mostanra realitássá vált az a posztmodern esztétikai állapot, melynek alaptétele, hogy nem a média épül a világba, hanem a médiába épül be a világ. A helyzet újszerűsége, hogy ez már nem az idősebb és/vagy alacsonyabb műveltségű rétegek spontán reakciója a mediális hatásokra, hanem a dokureality készítők tudatos és nyílt manipulációja, a fiktív valóságteremtés gesztusa. Míg néhány éve a médiahatalom maga oszlatta fel az Isaura felszabadítására vagy az Esmeralda szemműtétjére adományokat gyűjtők közösségét, addig napjainkban ugyancsak maga helyezi a valóságba az Éjjel-nappal Budapest fiktív figuráit, elhitetve, hogy Zsófi, Lali, Joe és a társaik sajátos fikcióvilága már nem csak dobozba zárt illúzió csupán. 

Király Jenő a Frivol múzsa II. kötetében a dokumentarizmus tereit vizsgálva úgy fogalmazott, hogy a „módszernek akkor nyílnak nagy lehetőségei, ha a bemutatott világot olyannyira átjárják a torzulások, s értékrendje a bomlás olyan stádiumában van, midőn már nincsenek természetes és öntudatos megnyilvánulásai, pózai abszurdak, nevetségesek, ijesztőek. (…) A dokumentarizmus leghálásabb tárgya a tények horrorja.” Az Éjjel-nappal Budapest talán a dokurealizmus nagy lehetősége, hiszen képes arra, hogy a fikció horrorját a tények horrorjává tegye.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11833