Magyar Műhely

Beszélgetés Havas Ágnessel

Két szűk esztendő

Schreiber András

Három éve működik a Magyar Nemzeti Filmalap, de csak idén kezd látszani, hogy beindult az új alapokra helyezett filmgyártás. Az okokról kérdeztük a Filmalap vezérigazgatóját.

2011 júniusában kezdte meg a munkáját hivatalosan a Magyar Nemzeti Filmalap, ehhez képest az új támogatási rendszerben készült első három játékfilm (A nagy füzet, Isteni műszak, Coming Out) csak 2013 második felében került a mozikba, és idén várható, hogy sikerül bemutatni annyi játékfilmet – évente 8-10 –, amit a Filmalap még az indulásakor „elvárhatóként” meghirdetett. Mi az oka annak, hogy eddig állt a filmgyártás – ráadásul úgy, hogy a 2011-ben gyártástámogatásra előirányzott, mintegy másfél milliárd forintot nem költötték el?

Nagyon egyszerű az oka. Azok, akik kritizálják a Filmalapot – mondván, nem készülnek a filmek –, elfeledkeznek egy fontos dologról. Arról, hogy a Filmalap feladata lett a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) adósságának rendezése is. Ez nem kevés plusz munkát jelentett. Egyszerre kellett megoldani a közel 6 milliárdos banki és mozgóképszakmai adósság konszolidációját, és beindítani a pályáztatást, ami önmagában több hónapot vesz igénybe, bárhol a világon. 2011 szeptemberében írtuk ki az első felhívásunkat, akkortól kezdve a pályáztatás folyamatos. És ez a folyamatosság szó szerint értendő: nincsenek időszaki kiírások, a producerek akkor adják be a filmtervet, amikor az kész, nem pedig, amikor szorítja őket a beadási határidő. Ez nagyobb felelősséget ró a producerekre.

Az első pályázati döntések mégis főleg elutasított és érvénytelen pályázatokról szóltak, holott már 2011-re 3-4 film támogatását tűzték ki célul...

Ami részben meg is valósult, hiszen születtek forgatókönyv-fejlesztést támogató döntések is, igaz, az idő rövidsége miatt – hiszen 60 nap áll a Döntőbizottság rendelkezésére a pályázatok értékelésére, és nagyon sokan adtak be pályázatot – a támogatási szerződések megkötésére 2011-ben valóban nem került sor, ezek átcsúsztak a következő évre. De az MMKA-konszolidációt is csak 2012-ben sikerült rendezni, tehát az ezzel járó adminisztrációs terhet is görgettük magunkkal tovább. Ebben az időben, tehát 2011-2012-ben én két munkát végeztem egyszerre. Fel kellett építeni a Filmalap szervezetét, és ezzel párhuzamosan egyeztetnem kellett az MMKA-adósság ügyében. Egészen elképesztő mennyiségű embernek volt ügye, egyenként mindenkivel leültünk, beleértve a bankokat is, és úgy gondolom, hogy a lehető legtisztességesebben sikerült rendezni a helyzetet. Túl vagyunk az első KEHI-vizsgálaton, azt az első 3,5 milliárd forintot, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium a Filmalap számára az adósságrendezés céljából folyósított, teljes egészében a konszolidációra fordítottuk, ebben hibát nem találtak. Ahogy – és ezt a visszajelzések alapján nyugodt szívvel állíthatom –, az érintett filmelőállítók zöme is úgy érezte, segítettünk kimászni a bajból.

Sokan viszont úgy gondolják, hogy ha az MMKA megkapta volna a 2010-ben a számára előirányzott állami pénzeket, akkor maga is rendezni tudta volna az adósságát – és nem utolsó sorban a filmgyártás sem áll le. Ezzel szemben a konszolidáció azt is magával hozta, hogy a 2012 szeptemberében, bírósági jóváhagyással megerősített Filmalap—MMKA egyezség értelmében az MMKA tulajdona, beleértve a filmes vagyont is, átszállt a Filmalapra.

Ha józanul gondolkodunk, akkor belátjuk, hogy akkor is megállt volna a filmgyártás, ha az MMKA hozzájut a pénzéhez, mivel a felhalmozott adósság az akkori éves támogatásnak körülbelül a másfélszerese volt. Ha sikerült volna nullázniuk a tartozásállományt, akkor miből készülnek filmek? Ha pedig csak részben elégítik ki a bankokat, ahogy azt korábban is tették, és továbbra is kiírják a pályázatokat, akkor még tetemesebbre duzzad a tartozás, amit viszont már sokkal nehezebb lett volna rendezni. Szerintem az előző pazarló, a filmesek pressziójának engedő MMKA-gyakorlat tarthatatlanná vált. A Filmalap indulása óta összesen 30 filmnek ítélt meg gyártási támogatást, 22 forgatás már lezajlott, és mostanáig három játékfilm került bemutatásra. A kritikus hangok állításával szemben tehát, ha átlagot számolunk, akkor kijön az az évi 8-10 film, csak hát ezek szerint muszáj hangsúlyozni, hogy egy film elkészítése sok időbe kerül.

Ami pedig azt illeti, az adósságállomány már 2010-ben, az új MMKA-vezetőség alatt – tehát jóval Andy Vajna 2011 januári, kormánybiztosi kinevezése előtt – megvolt. A kormányzat számára épp az derült ki, hogy a magyar film bajban van, és hogy a kormánybiztosnak úgy kell rendeznie a helyzetet, hogy lehetőség szerint senki se járjon rosszul, főleg azok ne, akik a filmeket előállítják.

Mi az MMKA-val szemben sosem vádaskodtunk. A tényeket mondtuk, azt, hogy pazarló gazdálkodás folyt, aminek következtében a korábbi támogatási struktúra ellehetetlenült, mivel tetemes adósságot halmoztak fel. Ennek a rendezését kellett helyettük megtenni, és az MMKA-kuratóriummal és munkatársaival egyeztetve dolgoztuk ki azt az egyezséget, amit az imént szóba hozott.

Ráadásul nem éppen fényes állapotban lévő ingatlanokat kaptunk, és ez vonatkozik a filmes vagyonra, azaz a Mafilm stúdióira és a Filmlaborra is. Rossz és romos állapotban lévő ingatlanokról és eszközökről, illetve tartozásokkal terhelt cégekről beszélünk. Azzal, hogy ezek beolvadtak a Filmalapba, nem nyerészkedtünk, hanem elindulhatott egy normális vagyongazdálkodás. Az MMKA mindig csak futott a pénze után, soha nem tudta magát egyenesbe tenni. Ezeknek a vállalkozásoknak és ingatlanoknak a kezelése rájuk volt bízva, de nem volt az állagban tartásra, fejlesztésre biztos forrásuk. Pontosabban, hogy hozzak egy konkrét példát, a Filmlabor és a hozzá tartozó ingatlan is az MMKA tulajdona volt, úgy, hogy a Filmlabor bérelte az MMKA-tól az ingatlant, állandó és biztos vállalkozási bevételi forrást biztosítva ezzel az MMKA-nak, amit az saját céljaira fordíthatott. Érthető, hogy egy olyan helyzetben, amikor az MMKA állandó nyomás alatt volt, hogy adjon több pénzt a filmeseknek, nem a labor fejlesztése volt az elsődleges célja, hanem a filmesek igényeinek kielégítése. De én ezt hibás gazdálkodásnak gondolom. Bőven van még fejleszteni való az ingatlanokon, annak ellenére, hogy tavaly Andy Vajna koncepciójával elérte a kormánynál, hogy a 2013-as költségvetésből extra 300-300 millió forintot fordíthassunk a Mafilm és a Filmlabor rendbehozására. A tevékenységükből származó bevételek pedig innentől kezdve a vállalkozások eltartására, és fejlesztésére mennek.

Azért érdemes megemlíteni, hogy az MMKA korábbi, be nem tartott kormányzati kötelezettségek miatt kényszerült „pazarló gazdálkodásra”.

Ebből leginkább annyit vontunk le tanulságképp a magunk számára, hogy nem kerülhet a Filmalap olyan helyzetbe, hogy az aktuális kormányzati finanszírozási politikától függjön a helyzete. Azaz, hogy ne fordulhasson elő, hogy a mindenkori kormány ilyen-olyan okokból nem tudja folyósítani a költségvetésben előirányzott összegeket. Ezért jött az az ötlet – ami egyébként Tarr Béla 2009-es MMKA-elnöki pályázatában is szerepelt –, hogy a lottóból befolyó pénzből lehetne biztos forrást szerezni. Az, hogy a kormánybiztos úr elérte, hogy a hatoslottó játékadójának 80 százaléka az egészestés filmek támogatásának állandó forrása lett, rendkívüli biztonságot jelent a filmszakma számára. Olyannyira, hogy az eddigi két évben összesen mintegy 600 millió forinttal felül is múlta a forrás az előzetes költségvetési becsléseket. Ez az összeg körülbelül két átlagos költségvetésű játékfilm gyártási támogatására elég. Emellett igyekszünk valódi gazdasági tevékenységet is folytatni – a fel nem használt forrásokat például folyamatosan lekötjük, a hozamokból származó többletet pedig szintén a fő tevékenységre, azaz a támogatásra fordítjuk. Lássuk be, nem kevés előnye lehet annak, hogy a kormánybiztos úr is, a pénzügyi igazgatónk, Surguta Orsolya és én is a filmszakma üzleti szférájából érkeztünk.

Ebből az üzleti felfogásból hogyan szorultak ki a mozik?

Úgy, hogy a Filmalap támogatási területe deklaráltan az egészestés filmtámogatás.

Igen, csak az ember valahogy úgy képzeli, hogy ha a Filmalap gondoskodik a filmek támogatásáról, ráadásul meghirdetve azt, hogy a minőség jegyében többen nézik majd a magyar filmeket, akkor ebbe a koncepcióba esetleg a mozik is beférhettek volna. Abból az egyszerű okból, hogy ha már vannak filmek, akkor azokhoz vetítésre alkalmas mozi is kell. Ehhez képest folyamatosak a hírek az art-hálózat gondjairól, márpedig a magyar szerzői filmes hagyományokhoz mégis csak az art-mozik illenek.

Amikor 2011-ben elkezdődött a munkamegosztás, akkor a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) került az art-mozik támogatásának feladata. Hosszú lenne elmesélni, milyen körülmények következtében, de 2012-ben végül a Filmalap kénytelen volt támogatni az art filmes mozikat és forgalmazókat egy százötvenmilliós „gyorssegéllyel”, de a mozik és art-forgalmazók támogatása továbbra is az NKA feladata, szakhatóságként pedig az art minősítés megszerzésére vonatkozóan az EMMI kapcsolódott be.

A saját tevékenységi körünkből kiindulva, úgy gondoljuk, hogy nem kerül csődhelyzetbe egy art-mozi, ha vannak jó filmek, amelyek vonzák a közönséget. A magyar filmek esetében ehhez mi a filmek nézettségét megtámogató marketinggel tudunk hozzájárulni. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal született megegyezés alapján a magyar játékfilmek számára egyenként körülbelül 25 millió forint értékű reklámidőt allokál a Filmalap a két országos lefedettségű kereskedelmi csatornánál. Természetesen, ha arról van szó, hogy egy adott film kisebb közönséget vonz, akkor az összeg csökkenhet – és fordítva.

Ezt mi alapján döntik el? Gondolom nem csak abból indulnak ki, hogy műfaji vagy szerzői filmről van szó, vagy hogy a forgalmazó hány kópiával küldi moziba az adott alkotást.

A támogatott filmek elkészültekor tesztvetítéseket szervezünk, amit a Filmalap finanszíroz – márpedig ennek költségei sem alacsonyak. A vetítések alapján be lehet határolni, hogy mire mennyi reklámot érdemes fordítani. És ennek alapján lenne érdemes meghatározni a kópiaszámot is. Utóbbira mi már csak javaslatot teszünk, hiszen elvárás, hogy a producerek bemutassák a forgalmazóval kötött előszerződést, és előfordult már, hogy szóltunk, hogy ennél átgondoltabban is moziba lehetne küldeni a filmet. De ezek tanácsok, nem kötelező érvényű előírások.

Pedig a magyar filmben bőségesebb időben előfordult, hogy egymásra csúsztak a magyar filmek, és adott esetben túlbecsülték a kópiaszámot... Sőt, a Filmalap honlapját böngészve azt látni, hogy nem egy, már a gyártás végénél járó darab alkotói csak decemberben mutatnák be filmjüket.

Nehéz azt megértetni a producerekkel, hogy nem kell minden filmet elpakolni tavaszról őszre és télre. Ugyanakkor nem biztos, hogy például egy vígjáték, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát és egy komolyabb hangvételű szerzői film, mint a Viharsarok kioltja egymást. Ezek jól megférnek egymás mellett, elvégre alapvetően más felfogásban készültek, így a közönségük között nincs feltétlenül átfedés, vagy ha mégis, az nem teljes.

Ha már műfajiság és szerzőiség szóba került: a döntőbizottság súlyoz-e ez alapján a pályázatok között?

Nem. Csak a forgatókönyv minősége, és a megvalósíthatóság számít. Ezért is fájt Pálfi György februári HVG-s interjúja, amiben azt nyilatkozta, hogy a forgatókönyv-fejlesztést mintegy féknek használnánk a rendszerben. Ellenkezőleg, épp az a cél, hogy ha már pénzt ad az állam egy magyar filmre, akkor az jó legyen. Nehéz elképzelni, hogy egyszer önfinanszírozóvá váljon a magyar film. De most legalább megoldott és biztosított az állami finanszírozás. A filmek bevételéből a Filmalap is részesedik és a beérkező összegeket filmtámogatásra fordítja. Reménykedem benne, hogy előbb-utóbb, és az idén végre nagyobb számban elkészülő alkotások láttán, csillapodnak a Filmalappal kapcsolatos aggályok.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 12-15. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11836

Cikk értékelése:

szavazat: 345 átlag: 5.43