Magyar MűhelyBeszélgetés Lengyel Balázzsal„Hiánycikk az emberszeretet”Soós Tamás Dénes
A szocializmus
szatírájából az esendőket felkaroló emberszeretet születik Lengyel Balázs első
filmjében, amely A tanú nyomdokain
haladva karikírozza a magyar múltat.
Még be sem mutatták a Lajkót, de már mindenhol A tanúhoz hasonlították. Kiegyezel a párhuzammal?
A tanú hatalmas inspiráció,
témájában, humorában és műfajában is rokonítható a Lajkóval. Abban viszont csak reménykedni tudok, hogy a mi filmünket
is ugyanúgy fogja szeretni a közönség.
Az ötvenes éveket már te is csak filmekből és a szüleid
elmondásából ismered. Miért ezt a kort akartad karikírozni mégis?
A szocializmusra azzal a
keserédes tekintettel emlékszünk vissza, hogy semmi se úgy működött, ahogy
kéne, minden egy kicsit esetlen volt és béna – mégis ők juttattak elsőként
embert az űrbe. A Lajkóban a szocializmusnak
ezt a kettősségét akartam megmutatni: hogy volt egy félelmetes és erős
birodalom, ami annyira elöl járt a technikai fejlődésben, hogy megelőzte az
amerikaiakat az űrversenyben, de közben azon nevetünk, hogy jó, hogy nem
alufóliagömbben lőtték fel az embereket. A 20. század egyszerre volt
hátborzongató és vicces, és ezt a kevercset egy szatírában lehet a legjobban
megfogni.
Azt mondják, vígjátéknemzet a magyar, mostanában mégis kevés
komédia készül, szatíra pedig szinte egyáltalán nem.
Talán én is azért
készíthettem el ismeretlenül ezt a filmet, mert abban az évben csak egy
vígjáték volt a Filmalapnál a miénken kívül (a Hetedik alabárdos), és az is az elsőfilmeseket támogató Inkubátor
Programban készült. Nagyon kevesen pályáznak vígjátékkal a Filmalaphoz – pedig a
közönség részéről is lenne rá igény –, valószínűleg azért, mert jó vígjátékot
írni rettenetesen nehéz. Szatírát sem könnyű, de annál a műfajnál segít, hogy
Magyarországhoz és úgy en bloc a kelet-európai régióhoz passzol, hogy komoly
témákról humorosan beszéljünk. Számomra rettenetesen hiányzik Magyarországon az
a fajta emberszeretet, ami ugyanazzal a tekintettel nézi az esetleneket és az
esendőket, a gonoszokat és a jókat, és amit a legjobban talán a cseh szatírák
közvetítettek. A mostani filmek közül pedig a Három óriásplakát Ebbing határában, amelyben még a legnegatívabb
karakter is szerethető, és a legpozitívabb is csinál olyan dolgokat, amiket
elítél a néző. Számomra teljesen értelmezhetetlen az, ami a 90-es évekig divat
volt, hogy a gonoszok gonoszok, a jók meg jók, mert egyszerűen nem látom ennek
a nyomát az életben.
A Három óriásplakát… fenn is akadt az amerikaiak torkán, mert
nem fogadták el, hogy ekkora jellemfejlődésen mehet át egy rasszista karakter.
Mi is biztosan kapunk
majd negatív kommenteket, például azzal kapcsolatban, hogy szerepel a címben a
cigány szó. A politikai korrektség fontos fejleménye a sajtótörténetnek, de a
filmeknek arra a világra kell reflektálniuk, amiben élünk, és ma az emberek nem
politikailag korrekt módon kommunikálnak egymással. Fontosnak tartom, hogy ne
kerüljük ki a cigány szót, és hogy minden cigány büszke legyen a származására.
Abszurd, hogy Amerikában sokáig nem lehetett használni a „fekete” szót, és Obamát
például afroamerikai elnökként emlegették. Ma már újra használhatják, és ez egy
nevelődési folyamat része, aminek nálunk is végbe kéne mennie. A filmben fontos
szerepet játszik, hogy a főszereplő nem Lajkó, a permetezőpilóta, akit kilőnek
az űrbe, hanem Lajkó, a cigány, akit azért lőnek ki az űrbe, mert cigány
származású. Ez magában hordoz egy olyan drámát, amit mi humoros formában fogunk
meg, és ami nagyon sokat elmond arról, hogy mi nem változott az ötvenes évek
óta.
Nem tartotok tőle, hogy egy rosszízű cigányvicc ugrik be az
embereknek arról, hogy cigány az űrben?
Tartok tőle, hogyan fognak
reagálni az emberek, de már az elején eldöntöttük az írótársammal, Lovas
Balázzsal, hogy bevállaljuk ezt a címet – pláne azután, hogy az újságírók első
kérdése az volt, hogy Lajkó Félixről szól-e a film. Szerintem az a fontos, hogy
a filmet látva kétség se férhessen hozzá, hogy a gondolatisága az elfogadáson
és a megértésen alapul. Egy film szellemisége olyan, mint az ember szaga: ha
azt érzik róla, hogy ez egy kulturált európai film, akkor el tudják helyezni a
történetet, a karaktereket, a vicceket a megfelelő kontextusban, ha viszont
azt, hogy idegengyűlöletet szít, akkor bűzleni fog, teljesen mindegy, hogyan
csomagolják be. A Három óriásplakát…-on
érződött, hogy a toleranciát hirdeti, és emiatt nyugodtan mozgathatott olyan
karaktereket, amilyenek a Trumpot megválasztó amerikaiak, akik épp ilyen feketén-fehéren
gondolkodnak fehérekről, feketékről.
Állítólag mégis előfordult, hogy valaki azért lépett vissza az
együttműködéstől, mert szerepel a cigány szó a címben.
Valószínűleg nem egy
rasszista nézeteket valló emberről volt szó, hanem egy félreértésről, és azt hitték,
szélsőjobbos filmet készítünk. Az is megtörtént, hogy oroszok visszaléptek a
koprodukciótól, mert a Lajkó
karikaturisztikusan ábrázolja a szovjet rezsimet. Eredetileg egy oroszt szerettünk
volna Brezsnyev szerepére, és találtunk is Szentpéterváron egy színészt, aki hasonlított
rá és már többször eljátszotta, de miután elolvasta a forgatókönyvet, üvöltve
közölte az ügynökével, hogy ő nem kér ebből a filmből, mert mi megszentségtelenítjük
Brezsnyevet, a nemzet hősét. Az orosz színészek közül olyanok is
visszautasították a szerepet, akik a Leviatánban
játszottak, ami egyértelműen kritizálja a mai Oroszországot. Lehet, hogy nem
tetszett nekik a szinopszis, vagy nem akartak Magyarországon forgatni, de az
is, hogy féltek a következményektől, hiszen nemrég a Sztálin halálát is betiltották Oroszországban.
Ha az orosz szereplőket oroszokkal akartad eljátszatni, akkor a
cigány szerepekre is cigányokat kerestél?
Természetesen: több
cigány szereplője is van a filmnek. Lajkót viszont kezdettől fogva Keresztes
Tamásra írtuk, aki akkoriban már játszott a Katona József Színház Cigányok című darabjában. Amikor úgy
tűnt, hogy nem tudja elvállalni a filmet, a castingon sok cigány és nem cigány
színészt is megnéztünk, de arra jutottunk, hogy Tamás lenne a legjobb, és
inkább megvárjuk, hogy befejezze az Egy
őrült naplójának próbáit, és csak
utána forgatjuk le a filmet.
Miért ő volt a legalkalmasabb a szerepre?
Lajkó egy Buster
Keaton-szerű, csendes, visszafogott, de végtelenül határozott figura, Tamásban
pedig van egy némafilmes kvalitás: képes szavak nélkül, pusztán az arcával és a
testével megtölteni jelenléttel egy karaktert. Nekem nagyon hiányzik ez a fajta
játék a magyar filmekből. A legtöbb filmben színészetet
adnak elő a színészek, a művészfilmekbe pedig gyakran amatőr szereplőket
keresnek, akiknek nincs meg az eszköztáruk ahhoz, hogy olyan sokféle és mély
érzelmet közvetítsenek, mint a színészek. A Lajkóban
arra törekedtünk, hogy a színészek minél kevesebb gesztussal mondjanak minél
többet. Ennek érdekében olyasmit is megengedtem magamnak, amit a rendezői
képzéseken szigorúan tiltanak, és forgatás közben megmutattam a színészeknek a
nyers anyagot, és megbeszéltük, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami már sok. Ez
életveszélyes, mert az ember hiperkritikus a róla készült fotókkal, hát még egy
színész a saját alakításával szemben, de vállaltam a kockázatot, hogy
megszülessenek ezek az apró, finom gesztusok. Hogy sikerült, az már a nagyszerű
színészek érdeme.
Honnan pattant ki egyébként az ötlet a permetezőről, aki arról
álmodik, hogy eljut az űrbe?
Lehet, hogy nyálasan
hangzik, de egy reggel arra ébredtem, hogy megvan a film sztorija, miszerint
nem Lajka kutya, hanem egy csendes cigány férfi járt először az űrben. Soha nem
gondoltam, hogy űrben játszódó filmet fogok készíteni, de nagyon szórakoztató
volt a vfx-esekkel a csillagközi jeleneteken dolgozni. Sok digitális trükk van
a filmben, 300 snitt körülbelül.
Ezek szerint nem álmodoztál kiskorodban arról, hogy Star Wars-t fogsz rendezni,
ha felnősz?
Nagyon szerettem a Star Wars-t, de eszembe se jutott, hogy
filmrendező leszek. Először színész akartam lenni, aztán fotós, majd
filmesztéta, de amikor az ELTE-n mindig csak úgy tudtam megfogalmazni, mi a
problémám egy adott filmmel, hogy elmeséltem, hogyan csináltam volna másképp, úgy
döntöttem, hogy inkább megpróbálom tényleg másképp csinálni. Felvételiztem az
SZFE rendező szakára, de az utolsó fordulóban kiestem, ezért fogtam magam és
kiköltöztem Angliába. A Sohóban dolgoztam különböző filmkészítő cégeknél,
köztük egy keveset a Working Title-nél, akik a Bridget Jones naplójától a Fargóig
sok híres filmet forgattak. Gyakorlatot akartam szerezni náluk, és bár nem
kerestek embert, felvettek teát főzni. Később átkerültem egy vágóstúdióba, majd
asszisztenskedni kezdtem forgatásokon, de hamar világossá vált, hogy íróként
vagy rendezőként nem tudom bedolgozni magam az angol filmiparba. Nem voltak
kész filmjeim, amiket felmutathattam volna referenciaként, így pedig hiába
írtam és küldözgettem a forgatókönyveimet gyártócégeknek. Amikor aztán
felvettek sokadasszisztensnek a Magyarországon forgó Hellboy 2-be, akkor hazaköltöztem, még úgy is, hogy kiderült, mégsem
kapom meg a munkát.
És kezdted nulláról itthon a kávéhordást?
Itthon már csak az elszántság
kellett, amit a kinti kávéhordással összeszedtem. Krigler Gábortól, Lovas
Balázstól és Hegedűs Bálinttól tanultam forgatókönyvírást a film.hu képzésén,
utána pedig Gábor bevont az ötletelésbe az egyik filmtervében, majd dolgoztam
egy projekten az HBO-nál, később pedig az Aranyélet
második évadának lettem a vezető írója. Lovas Balázzsal közösen írtunk
filmterveket, majd a Dumapárbaj
könyvén futottunk egy utolsó kört – ez az én „pornós múltam” –, Hegedűs Bálint
pedig a Filmalapban forgatókönyv-fejlesztőként segített a könyveinken, a Kojoton és a Lajkón. Két éve pedig leforgattam egy rövidfilmet, A répát, hogy lássák, tudok rendezni és
színészt vezetni, és aztán elkészíthettük a Lajkót.
Kellett a Lajkóhoz az Aranyélet sikere?
A Lajkó már korábban megvolt, de rengeteget adott nekem az Aranyélet. Abban minden megvan, amit a
most induló filmes generáció szeretne: egy minőségi történet rétegzett karakterekkel
és jó színészekkel, kompromisszumok nélkül. Az Aranyélet megmutatta, hogy nem kell intellektuális filmet csinálni
500 embernek, se szemetet gyártani 500 ezernek, mert van a kettő között egy
mezsgye, amin járva tömegeket lehet megszólítani. Szeretnénk a Lajkóval is ezen a vékony vonalon haladni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|