FesztiválCseh és Szlovák FilmkarneválMagánbűnök, közerkölcsökRudolf Dániel
Mai és hajdani politikai
bűntények, iskolai abúzus, véres maffia-világ: a cseh és a szlovák film bátran
nyúl a kényes témákhoz.
Az immár ötödik alkalommal
megrendezett Cseh és Szlovák Filmkarnevál alkalmából ismét szemlézhettük szomszédaink
aktuális filmtermését, melyet egyszerre jellemez a történelmi témák iránti
érdeklődés és napjaink aktuális kérdéseinek, problémáinak kibeszélése. A
kínálatban szereplő három-három cseh és szlovák film között elsőfilmes és
rutinos alkotó, szatirikus dráma-vígjáték és véres gengszterthriller is helyet
kapott.
Bohdan Sláma filmje, a Jeges nagyi (Bába z ledu) kissé mintha a Fassbinder rendezte A félelem megeszi a lelket „csehes”
változata lenne. A klasszikus cseh filmek groteszk humorát megidéző
dráma-vígjáték egy idősödő özvegyasszony (Zuzana Krónerová) története, aki az
unalmas, kispolgári mindennapok fásultsága és a saját civakodásukkal elfoglalt
gyerekei, illetve azok családja által jelentett nyűgök elől egy különc
idősekből álló ún. „rozmárklubban” keres menedéket, melynek tagjai a jeges
Morvában úsznak versenyeket minden télen. A rokonság természetesen nem igazán
nézi jó szemmel a nagymama különcködéseit, főleg miután pislákolni kezd a
szerelem az asszony és egy excentrikus „öreg hippi”, Brona (Pavel Nový) között.
A remek helyzetkomikummal
operáló film folytatja Menzel, Forman és kortársaik tradícióját, és kellően
fanyar hangvételben, de a vaskos irónia ellenére is érzékeny módon szálazza
szét emberi kapcsolataink bonyodalmas kérdéseit. Hol görbe tükröt tart kortárs
világunk felé (a vécébe dobott okostelefon jelenete), hol pedig szomorú
tanulságokat von le az emberi természetről (a címszereplő nagyi unokáját az
iskolában folyamatosan szekálják társai, de szülei a teljes
kommunikációképtelenség „betegsége” folytán még csak megérteni sem képesek őt,
inkább gyermekpszichiáterhez küldenék).
David Mrnka rendezése, a
Milada és Julius ©evčík
alkotása, a Masaryk egyaránt a cseh
történelem egy-egy kiemelkedő alakjáról és – rajtuk keresztül – egy-egy
vészterhes korszakáról kíván mozgóképes portrét festeni, több-kevesebb
sikerrel. Mrnka életrajzi filmje „a cseh Kéthly Anna”, Milada Horáková
politikusnő története, aki a német megszállás alatti ellenálló tevékenysége
miatt évekig koncentrációs táborban raboskodott, majd a kommunista
Csehszlovákia megalakulása után – felismervén, hogy a szovjet függés legalább
olyan veszélyt jelent hazájára nézve, mint korábban a náci hatalomátvétel – az
egyik hírhedt koncepciós per áldozata lett.
A Milada ambiciózus vállalkozás, melyet készítői nyilvánvalóan a
nemzetközi piacra is szántak – minden bizonnyal ezért választottak egy ismert sztárt,
az izraeli Ayelet Zurert a címszerepre –, de mégsem képes felülemelkedni egy
átlagos életrajzi film szintjén. A rendező szépen felmondja a kötelező leckét,
elmeséli a címszereplő életének mintegy húsz esztendejét, sorra véve annak
fontosabb állomásait, de ennél tovább már nemigen merészkedik a több mint
kétórás játékidő során. Zurer minden tehetségét latba veti a megtörhetetlen,
elveiért halálra ítélt sziklaszilárd nő megformálása során, de mégis úgy
érezzük, mindezt érdekfeszítőbb lehetett volna egy fele ilyen hosszú
dokumentumfilm keretein belül megvalósítani.
Julius ©evčík
szintén nagyravágyó filmbiográfiája hasonló problémákkal küzd, de a Masaryk mindvégig képes fenntartani a
közönség érdeklődését a témájául választott sors iránt. A
rendező-forgatókönyvíró nem kíván mindent átfogó, a tényeket felmondó
életrajzot a vászonra vinni, inkább egy konkrét krízishelyzet köré építi
cselekményét.
Jan Masaryk, a
csehszlovák államalapító, Tomáą Garrigue Masaryk fia, Csehszlovákia brit nagykövete, majd a
Beneą-kormány (később a kommunisták által meggyilkolt) külügyminisztere,
1938-ban, a világháború előestéjén próbálja (brit és francia támogatásban
bízva) megakadályozni, hogy kormánya odadobja Hitlernek a Szudéta-vidéket, mely
tett nagy bizonyossággal az ország német megszállásának nyitányát és a
független csehszlovák állam végét jelentené.
A rendező igyekszik
minél jobban árnyalni főhősének jellemét, ennek egyik fő eszköze a
kerettörténetként szolgáló pszichiátriai szál, mikor is a kudarcba beleroppant
Masaryk egy amerikai elmegyógyintézetben kúráltatja magát és meséli el emigráns
német orvosának az odavezető utat. A Masarykot alakító színész, Karel Roden, képes
emberi közelségbe hozni ezt az egyszerre briliáns és esendő figurát, aki szíve
szerint zongorista szeretett volna lenni, de végül a sors szeszélyei folytán a
történelem frontvonalába került.
A szlovák felhozatal inkább
a mai helyzetre összpontosít, olyan aktuális problémákkal foglalkozik, mint a
társadalmat átszövő korrupció és bűnözés vagy a nők elleni erőszak kérdésköre. A
korábban főként színésznőként ismert Tereza Nvotová debütáló nagyjátékfilmje, a
Léna (©pina) érzékeny realista dráma egy
kamaszlányról, aki öngyilkosságot kísérel meg miután egyik tanára
megerőszakolja őt. A szégyent elviselni és a történekről beszélni képtelen
Lénát szülei elmegyógyintézetbe utalják, ahol hamar megtapasztalja, mennyire
erősek az övéhez hasonló esetekkel szembeni előítéletek nem csak az orvosok, de
a többi ápolt részéről is. A társadalmi béklyókat és saját hallgatását kell a
lánynak megtörnie, ha azt szeretné, hogy igazat adjanak neki.
A fiatal rendező érzékenyen,
hőseinek sorsa iránti megértéssel nyúl a kényesen aktuális és több ok miatt is
felkavaró témához, melyet igencsak segít az, hogy láthatóan pontosan érti –
sőt, inkább érzi –, miként ültesse át a film nyelvére kamaszhőseinek belső világát.
Nvotová megbirkózik a kamaszlélek hiteles ábrázolásának rendezőt és
forgatókönyvírót próbáló feladatával. Habár olykor úgy érezhetjük, mintha
láttunk volna már hasonló történetet és miliőt a vásznon és a cselekmény is
kissé leül helyenként, mindezért igyekszik kárpótolni minket a naturalizmusában
hiteles környezet és jellemábrázolás, melyhez sokat hozzátesz az alkatra is jól
kiválasztott színészek játéka. Kiváltképp a címszereplő, Dominika Morávková-Zeleníková, aki – hiába jár a valóságban közelebb a harminchoz, mint a
tizenhathoz – már puszta jelenlétével a megrontott ártatlanságot sugározza a
nézőnek.
Peter Bebjak gengszterfilmje,
A határ (Čiara) ellenben
vérbeli férfi-történet, egy bűn útjára tévedt családfő pokoljárásának krónikája.
A szlovák-ukrán határon egész családok, falvak kenyérkeresetét jelenti az illegális
csempészet, legyen szó Ausztriába igyekvő menekültek vagy anyagi javak,
cigaretta és drogok keletről nyugatra juttatásáról. Főhősünk, Adam (Tomáą Maątalír) ennek
a világnak meghatározó személyisége, egy csempészbanda feje, aki pontosan
ismeri a szabályokat, az alvilág írott és íratlan törvényeit. A sors mégis úgy
hozza, hogy olyan lépéseket kell tennie és olyan sötét ügyekbe kell ártania
magát, melyekért végül ő és családja kénytelenek súlyos árat fizetni.
A Léna mellett A határ
talán a „legfrissebbnek” ható mozi a kínálatból, nem csupán a cselekmény
aktualitása, de a kortárs akcióthrillereket idéző megvalósítás tekintetében is.
A rendező kellő profizmussal hozza össze a hollywoodi bűnfilmek sablonjait és
stiláris megoldásait a helyi, lokális „ízekkel”, a keleti végeken tengődő, több
értelemben is határsávban élő emberek sivár környezetével. Bebjak nem
fukarkodik sem a művérrel, sem a lőszerpatronokkal, a brutális külcsín viszont
érző szívet takar, és filmje Adam drámáján keresztül egy az egész régióra jellemző
létélmény, a „közép-kelet-európaiság” szó szerinti határhelyzetének kérdéseit
boncolgatja.
Valamelyest hasonló
ambíciókkal bír Mariana Čengel Solčanská szintén alvilági körökben mozgó
alkotása is, mely a szocializmus bukása és az önálló szlovák állam létrejötte
utáni viharos évekbe kalauz bennünket. Az Emberrablás
(Únos) egy több szálon futó
politikai thriller, melynek fő csapásvonalát egy, a ‘90-es évek derekán történt
valós esemény alkotja, mikor is Vladimír Mečiar miniszterelnök a titkosszolgálat vezetőjével szövetkezve elraboltatta
a maffiával Michal Kováč államelnök fiát, így próbálván
nyomást gyakorolni ellenfelére és befolyásolni a politikai csatározások
kimenetelét.
Hasonlóképp, mint A határ esetében, a film minden szereplője
nyakig gázol a bűn mocsarában, amiből – legalábbis a rendező szerint – nincs
igazán kiút. A bűnözés itt azonban nem csupán a helyi kiskirályok és az általuk
lefizetett rendőrök miliőjében jelenik meg, hanem az állami szintre emelt
korrupció és az alvilággal parolázó honatyák machinációinak kelléke. A film
főhősei egy gengszter-barátnőből lett fiatal újságíró (Rebeka Poláková) és egy
fásult rendőrhadnagy (Milán Mikulčík),
akik egyszerre nyomoznak a felsőbb körök által eltussolni kívánt emberrablás és
a lány bátyjának brutális meggyilkolása ügyében. A forgatókönyv igyekszik minél
árnyaltabb kor- és kórképet adni a ‘90-es évek szlovák politikájának és
alvilágának kapcsolatáról, de éppen emiatt fut bele a legtöbb hibába. A
cselekmény szerteágazó szálai és karakterei egy idő után fárasztóvá válnak és hiába
az alig száz perces játékidő, a néző már a felénél unalmasnak érzi a
hosszadalmas közéleti tablóba ágyazott nyomozgatást és akciózást.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|