#metoo Hollywood

Tarantino vs. Uma Thurman

Elbizonytalanodó halálbiztos

Vágvölgyi B. András

„Olyan nekem, mint Marlene Dietrich volt Josef von Sternbergnek.”

A #MeToo kampány és Harvey Weinstein szexuálragadozói bukása 2018 februárjában újabb súlyos epizóddal gazdagodott: régen várt és előre bejelentett módon megszólalt Uma Thurman is. Weinstein szexpredátorsága és egy forgatási baleset eltusolási kísérlete fellegekkel borít egy kételytől korábban alig pettyezett életművet.

*

Mikor 2004-ben felkérésre kismonográfiát írtam Quentin Tarantino művészetéről (Tarantino mozija. Jonathan Miller Könyvkiadó, Budapest, 2004), utolsó filmje a Kill Bill volt. Hongkongos-japános orientációjú filmbolondként ünnepeltem az utolsó mozit, a globális, azon belül hangsúlyosan a csendes-óceáni popkultúra, a geek, nerd, otaku szubkult szinte enciklopedista szintézisét láttam a divatosan feminista női bosszúfilmben, mely nem volt előzmények nélküli (például François Truffaut: La mariée était en noir – A menyasszony feketében volt (1968), Fujita Toshiya: Shurayukihime – Lady Snowblood (1973), szerteágazó utalásrendszere az utolsó brit koronagyarmat termékeny triádfilm kozmoszán és Tokió yakuzavircsaftján át a csendes-óceáni térség másik oldalának, az aranyfényű Kalifornia, Texas és Mexikó mozgóképes lokációinak és tradíciójának számos elemét referenciaként használó monumentális és progresszív ópusznak láttam a produceri javaslatra két részesre vágott óriásművet. Chapeau! – kalaplengettem és esküszöm, nem most találom ki, még azon is studíroztam, kell lennie valami rejtett hibának, nem lehet valami ennyire tökéletes. Persze könnyedén engedtem el a balgondolatot, örvendtem, hogy a pilot-szintű és csak elmesélt Fox Force 5 a Ponyvaregényből legalábbis részben megvalósul szélesvásznon, hogy Tarantino polkorrekten, duplafilmes terjedelemben minden másodpercben tud újat mutatni és tud fokozni. (Jó, a zárókép kicsit oktató-nevelő, az anya-leány boldogság pedig könnyű kézzel sztereotip.)

 „Olyan nekem, mint Marlene Dietrich volt Josef von Sternbergnek.” – mondta rendező főszereplőjéről, Uma Thurmanről és a film végén a credit roll megállapította, hogy a Menyasszony karakterét „Q&U” közös szellemi erőfeszítése alakította ki. Tiszteltem Umát az évnyi forgatás megpróbáltatásaiért; hol lánccal fojtaná meg egy japán iskoláslány-bérgyilkos, hol bagót rágó barna nyállal köpi le a pszichopata gyilkos szerepére született Michael Madsen, miután sóspuskával mellbe lőtte Sergio Corbucci Navajo Joe-jának (1966) hangulatában, hol a filmtörténet legszűkebb terében (koporsó) játszódó akciójelenetben kell kitörnie Paula Schultz magányos sírjából.

Death Proof

Mikor a Death Proof-ot (a magyar mozikban: Halálbiztos; 2007) láttam, melyben a production budget töredéke a Kill Bill-ének – ránézésre a 100-120 millió dolláros mozi után egy 20-30 millió dolláros –, elájultam: egy harcművészeti kaszkadőrfilm után a rendező mérhetetlen jóindulatában, graciőz hajlamainak teret engedve csinált egy „kis” filmet, autós-kaszkadőrfilmet az előző nagyfilm láthatatlan „másodfőszereplőjének”, Uma Thurman kaszkadőr-dublőrjének, az új-zélandi Zoë Bellnek. Azt sem tudtam hová lelkesedjem ennyi nagyszerűség láttán. A filmhez fiktív trailerek készültek (például Az SS vérfarkas asszonyai), a rendező „testvére”, Robert Rodriguez Planet Terrorjával Grindhouse címen és műfaji meghatározásként dupla filmes forgalmazásba került, mint a hetvenes évek trash-mozijai. A tarantinói rész női abúzus és bosszútörténet megint, lépcsőfok az újabb fényes korszak, a pozitívan alternatív történelmi valóság, az Inglourious Basterds (Becstelen brigantyk, 2009) és a továbbiak felé. A jócsajok filmje a Halálbiztos, a két történetet feldolgozó mozi első részének jócsajai áldozatok lesznek, gyilkosukkal a második rész jócsajai leszámolnak. Technice „koszos”, hatvanas évek giallo-stíl fotografálás (az operatőri credit is a rendezőé!), az olasz vonal mellett amerikai hetvenes évek eleji autósmozik (Száguldás a semmibe, Párbaj, Sugarlandi hajtóvadászat, Konvoj) megidézése. A Pulp Fiction-beli Travolta-effekt újrajáratása: ez alkalommal Kurt Russellt kukázta ki a feledésből QT; noha előzetesen próbálkozott többek között John Malkovichnál és Willem Defoe-nál is. Jónőfilm, de Tarantinóban semmi pornografikus nincs. Szexjelenet alig fordul elő filmjeiben, ahogy egy helyen mondotta: „kis popsi, ilyesmi, de semmi komoly”. Meg persze a lábfétis. Amin a Death Proof első fejezetének végén önironikusan röhög a csattanás utáni a levegőégbe repülő amputált női lábbal. QT nem egy Oshima filmszexuálisan, pláne nem a pozőr Gaspar Noé. Tarantino erotikája mélyebb, decensebb. Sokan legrosszabb filmjének tartják a Halálbiztost, kíváncsi lennék, hány rendező fogadná el saját legjobb filmjének.

Az Earl McGrew-jelenet

Michael Parks komoly Tarantino-kedvenc, a Halálbiztosban Kill Billbeli szerepét folytatja: Texas trooper, Stetson-kalapos jogbetartató. Itt is fia, James a beosztott, aki szivacsként issza apja szavát. A Kill Billben emlékezetesen érkezik a bűncselekményi helyszínre: kocsija armatúráján napszemüveggyűjtemény. A fejbelőtt Menyasszony leköpi. A Halálbiztosban a két részt elválasztó betétben, az Earl McGrew-jelenetben (ez a karakter neve itt is) bukkan fel, a kórházban fiának magyarázza, bár van feltételezése, hogy a bulizó lányok nem baleset, hanem szándékos bűncselekmény áldozatai lettek, bizonyítéka viszont nincs, szőnyegalásöprő nyomozóként nem folytat vizsgálatot. A jelenetben a showt két nézéssel és egy ajtóbecsapással, valamint kisportolt lábszerkezetével ellopja Dr Dakota Block (Marley Shelton), a fokozhatatlanul traumatológus orvosnő, aki szakmai okokból nem engedélyezi a sérült kaszkadőr-gyilkos kihallgatását. A későbbiek ismeretében én itt látom Tarantino vezeklését, vagy legalábbis erre utaló magatartását. Parks a hosszú együttműködés okán simán elmegy alteregónak, okoskodása ehelyt tarantinósan hard-boiled. A kórházban játszódó jelenet – a doktornő felhorgadása és pukkadozása felejthetetlen – Uma Thurman sérülésére utalhat, tudatos vagy tudatalatti tartalomként. QT jó eséllyel megpróbálta „kiírni” magából a Karmann Ghía balesetét, igyekezett a méreganyagot kiszaunázni magából. Talán az egész film erről szól; nem csak a harcművészeti kaszkadőrfilmet követő autóskaszkadőr-filmségről, de ez február 3-ig csak a bennfentesek számára ismert esemény lehetett.

Liberale Götterdämmerung

Boldogult úrfikorom még pelyhedző állú időszakában sokat foglalkoztam a világszinten legnagyobb hatású magyar író, Arthur Koestler életével és művével. (Sokak szerint az író legismertebb műve, a Sötétség délben, franciául Zero et l’infinie, döntő szerepet játszott abban, hogy ottani megjelenésekor, 1945-ben nem a sztálinista FKP nyerte meg a franciaországi választásokat. Jó, hogy e mű nemsokára Mesés Péter új fordításában jelenik meg Budapesten, ezúttal nem az angol, hanem az évtizedekig lappangó eredeti német szöveg magyarításával.) A terézvárosi születésű Koestler, aki maga is exkommunista volt másfél év szovjetunióbeli tapasztalattal, George Orwell és Hannah Arendt mellett a totalitarianizmusok működésének egyik legplasztikusabb elemzőjeként tudta, hogy a két csőcselékalapú tömeggyilkos diktatúra kiépítéséhez szükség volt az előző korszak szabadelvű eszményeinek alászállására, a „liberális istenek alkonyára”, melyről bőven írt számos önéletrajzában, és esszéirodalmában is kedvtelve használta e kifejezést. Weimar, a berlini kabarévilág, a Versailles-i rossz békerendszer mellett a „liberális isteneknek” is kellett tenniük azért, hogy eljöjjön „alkonyuk”. Koestler bőven írt erről a Götterdämmerungról, ha tetszik Richard Wagner után szabadon. Hogy a mában, a csudás 1989-es év, a hidegháború lezárulta, Fukuyama jövendölése („a történelem vége”) után mi történt, az tanulságos és nem csak filmművészetileg. Hogy ehhez a világszintű mai kocsmához mi kellett sok egyéb mellett, Clinton elnök pajkoskodása a fehér házi gyakornokkal az Ovális Irodában, vagy már elődje, Kennedy is gáz volt fékezhetetlen szexuális étvágyával, A-listás sztárvonalbeli szeretőinek regimentjével, melyben nem csak az elnök jóképűsége és férfiúi vonzereje, de pozíciója is szerepet játszhatott, az valójában eldönthetetlen. Hogy Clintonék és a Demokrata Párt lelkes és bőkezű támogatója, Harvey Weinstein producer hatalmi visszaélései, zaklatási ügyei, erőszaktételei, szexuális abúzusai mekkora kárt okoztak, okoznak és fognak okozni a szabadság elvén működő gondolatnak, az ma még fel sem becsülhető. Hogy Weinstein mellett Tarantinóra is freccsent a szennyes léből, az a filmbarátoknak sem lehet mindegy. Újra kell néznünk a filmeket, a Jackie Brown óta hangsúlyosan meglévő progresszív női szálakat e most nyilvánossá lett tények felől is. Sajnos.

2018 február 3-án a The New York Times hasábjain a globális celebpolitikai ügyekben jócskán jártas és igen jótollú Maureen Dowd tollából interjú jelent meg Uma Thurmannal. Mikor Weinstein ellen fellázadt Hollywood és a filmvilág, az őszön Thurman is tweetelt egy kis videót, az a jelenetet a Kill Bill-ből, ahol a metálkék Volkswagen Karmann Ghiát (1957 és 1974 között gyártották Wolfsburgban) vezeti a mexikói ősvadonban, lobog a haja, a sebváltó mellé beszúrva Hattori Hanzo-féle szamurájkardja és hangalámondásban roaring rampage of revenge-ről, „az üvöltő bosszú tombolásáról” beszél. Talányos tweet: nemsokára összeszedi magát és feltárja a teljes igazságot. Kellemes Hálaadást kívánt – „Except you Harvey, and all your wicked conspirators — I’m glad it’s going slowly — you don’t deserve a bullet— stay tuned” – „kivéve Harveynak és gonosz konspirátorainak, örülve, hogy lassan megy a producer-grillezés, mert nem érdemel golyót, folyt. köv.” Nincs most elég tér Weinstein bűnlajstromához, a megerőszakolt Rose McGowan és Asia Argento viszi a prímet, felsorakozik melléjük az abuzált sokaság (a teljesség igénye nélkül: Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie, Salma Hayek, Rosanna Arquette, Eva Green, Heather Graham, Paz de la Huerta, Lea Seydoux, Lupita Nyong’o). Hogy Harvey ilyen, azt Tarantinónak, ha máshonnan nem, korábbi csajától, Mira Sorvinótól tudnia kellett, akit szintén zaklatott a producer. Tudta is, de elhessentette a gondolatot. Quentin kussban volt, de Uma Thurman is, hosszú ideig. Maureen Dowdnak utóbbi elmondja, hogy Weinstein még a kilencvenes években a londoni Savoy Hotelben magához rendelte, „úgy távoztam, ahogy egy vad menekül”.

Aztán a Kill Bill utolsó forgatási napja végén vettek fel még egy jelenetet, ahol Thurmannek autót kellett vezetnie, a metálkék Karmann Ghiát, melyet a kocsi csomagtartójára erősített kamerával vettek. Menjen 50-60-nal, hogy lobogjon a haja. Mexikói földút, lombozatos erdő, az út egyenes, mondta Quentin, és tudta, hogy Umának van jogsija, noha ő ódzkodott a jelenettől. Nem volt kedve a vezetéshez. A kocsi europid sebváltóját átszereltették amcsi automatára, de nem működött rendesen, ahogy az útban is volt kanyar és a puha homokon a kamerától farnehéz jármű furcsán viselkedett. Uma nekiment egy fának, tartós sérüléseket szenvedett. Weinstein és stábja, ügyvédei mindent megtettek az eset jogi és biztosítási elsikálására. Q & U viszonya is megsavanyodott, jóllehet nem szakadt meg; a színésznő például tavaly szeptemberben ellátogatott a rendező és Daniella Pick izraeli énekesnő eljegyzési partyjára. A Kill Bill-forgatásról még két sérelmes részlet az interjúban: Thurmant nem is Michael Madsen köpte le, miután meglőtte sóspuskával, hanem a rendező, aki használhatott volna fecskendőt vagy más köpésimitáló divájszt. És lánccal sem a Gogo Yubari szerepét alakító Chiaki Kuriyama fojtogatta, de Tarantino. Aki járt forgatáson, az tudja, a rendező sok esetben megmutatja színészeinek, mit szeretne látni a felvételben. Dowd interjújára Tarantino rögtön reagált: Madsenre nem merte bízni a köpést, és ezt megértjük innen is, a lánccal fojtogatást pedig, ahol elvörösödő fejet, gúvadó szemet kért a film, nem bízhatta másra, mert ő volt a végső felelős. „Bűnös vagyok, hogy betettem abba a kocsiba. Életem legnagyobb vétke, hogy megcsináltattam vele azt a kaszkadőrjelenetet.” – mondta a Tarantino a hollywoodi deadline.com-nak. De ez talán már az Earl McGrew-jelenetben is benne volt. Mert nem kell minden szabad istennek bealkonyulnia! De a dilemma azért marad.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 07-10. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13618

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -