KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Operett és foxtrott Emigránsok

• Schubert Gusztáv: Virtuálfrász Dr. Caligaritól Mr.Smith-ig
• Kovács Marcell: Agyfürkészők Amerikai paranoia
• Nevelős Zoltán: Maffia, korrupció és magányos hősök Olasz paranoiafilm
• N. N.: Maffia és paranoia
• Varró Attila: Walker, mon amour Kultuszmozi: Point Blank
• Hungler Tímea: Magányügyek Szingli-stílus
• Vágvölgyi B. András: Elvirágzó vágy/álmok Fitnesz-fasizmus
• Horeczky Krisztina: Párnafilm Nők a moziban
• Vaskó Péter: Terézanyu mozija Beszélgetés Bergendy Péterrel
FESZTIVÁL
• Báron György: A nagy zabálás Mediawave
• Pápai Zsolt: A kép színeváltozásai Brit Filmnapok

• Takács Ferenc: Cloyne püspöke moziba megy Beckett és a Film
KÖNYV
• Kovács István: A vasember kora Andrzej Wajda: A film és más hívságok
• Csantavéri Júlia: Vágtában Dobai Péter: Angyali agresszió
• Kelecsényi László: Barátkozás a káosz démonával Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések
KRITIKA
• Beregi Tamás: Forduljon Smith-hez Mátrix – Újratöltve
• Nyírő András: A promo veled van Mátrix-kampány
• Győrffy Iván: Agyhalál Naqoyqatsi
• Békés Pál: v + f Adaptáció
• Horváth Antal Balázs: Spanyol rulett Intacto
• Ádám Péter: Állat az emberben Véresen komolytalan
DVD
• Pápai Zsolt: Fegyverre feszítve Terrence Malick: Sivár vidék
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: A vonzás szabályai
• Takács Ferenc: Birtokviszony
• Köves Gábor: Azonosság
• Dóka Péter: Egy csók és más minden
• Vaskó Péter: Tulipános Fanfan
• Csillag Márton: Londoni csapás
• Tosoki Gyula: Halálosabb iramban
• Csillag Márton: Több a sokknál

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Naqoyqatsi

Agyhalál

Győrffy Iván

Virtuális elektrosokk a technikába bódult emberiségnek. Godfrey Reggio trilógiájának záródarabja.

 

„A föld egy nagy gép, amelyet az ember céljaira felhasználhat” – írta másfél századdal ezelőtt egy amerikai közgazdász, halálos komolysággal. Gondolatmenete egyenesen következett a felvilágosodás és az egymást érő ipari forradalmak karteziánus vonulatából, amely máig meghatározza világszemléletünk kereteit. Godfrey Reggio, a Qatsi-trilógia alkotója ellenben – a stáblistákon is megidézett mesterei, Ivan Illich és Jacques Ellul nyomán – azt mondja: „a technika szentesített erőszak az életerő ellen”.

Mégsem megváltani, hanem helyretenni akarja a világot, amelyik a húsz éve bemutatott első szériában, a Koyaanisqatsiban „kizökkent”, később a Powaqqatsiban (1998) „megváltozott”, ám mostanra menthetetlenül „erőszakossá” vált. Az első film a nagyvárosi ember és az „érintetlen” természet kontrasztjára épül, de korántsem a Baraka és a többi panorámafilm zsánerében: neki a felgyorsult ritmusú, elidegenedett Los Angeles vagy New York sem elég csúf, nem rendelkezik (ahogy a rendező mondja) a „szörnyeteg szépségével”. Az öt kontinens 12 országában felvett második az észak-dél ellentétre épít, ostorozza a harmadik világon élősködő nyugatot, de hosszan kitartott képekkel járja be a tradicionális társadalmakat is, azok minden nyomorával és gyönyörével. A harmadik, s egyben befejező darab azonban ügyet sem vet a „valóságra”: javarészt híradók, propaganda-, tudományos- és reklámfilmek, sport-dokumentumok, rajzfilmek, tévéshow-k filmhulladékából építkezik, és digitálisan újramontírozza őket. A fekete-fehér és színes képkockák számítógépes szimulációkkal ötvöződnek, a DNS-spirálok és az atombomba-felhők egybefolynak a komikusan masírozó röntgenemberkékkel, a görcsösen koncentráló sportolók elkínzott, embertelen félelmet sugalló arcokkal vegyülnek, és mindannyian egyetlen gondolatot szemléltetnek: a bábeli világ (a film idősebb Brueghel ominózus festményével indít) háborús helyszínné vált, az álkörnyezet átprogramozta az emberi elmét, s valami globális kataklizma közeleg. A technikai civilizáció öngyilkossági kísérlete közben annak teremtője, az ember (természettől távoli) halál-közeli élményt él át.

A Philip Glass hangszerelte revelációs zenével, Yo-Yo Ma csellószólóival aláfestett vizuális szimfónia merész lépés Reggio 1991-es keltezésű, a halódó természetet organikus egységben megmutató Anima Mundijától a Mátrix-trilógia irányába, ám utóbbival ellentétben nem elvarázsolni, hanem elrettenteni akarja nézőit a virtuális „másvilággal”. Nyelvezete radikális, fatalista, mégis önironikus, ugyanakkor nem mentes némi prófétai hajlamtól. Az, hogy előzményeihez hasonlóan a Naqoyqatsit is egészestére vágták (pedig lehetne csupán 8 perces is, mint az Evidence (1995), vagy 28, mint az Anima Mundi, mégis kerek egész maradna), fricska a moziközönségnek: kaptok valamit, ami megszólalásig hasonlít egy filmre – de egészen más. Nem véletlen, hogy a grandiózus kísérlet, az emberi elő- és végjáték átfogó bemutatása a közepén kissé elfárad, s az ismétlődés minden sokszínűségével együtt monotonná válik.

A Naqoyqatsi nézőpontja egy nem létező kívülállóé, egy hopié. De miért pont egy hopié? Talán mert ő a változatlanság mintaképe: Amerika legrégibb állandó telepese. Vagy, mert kevesek által beszélt nyelvén hatásos és áthallásos címeket lehet költeni. Esetleg, mivel olyan eredetmondákkal, próféciákkal rendelkezik, amelyek egybevágnak Reggio intencióival: a négyszer újrateremtett világról, amelyik a Megtisztulás Napjára vár, a varázslókról, akik a valóság helyett álomvilágot teremtettek híveiknek, fehér emberekről, akik egykor elvitték magukkal a gonosz csíráját, s ezért már nem lehet bízni bennük. Vagy a világvégéről, amelynek több látomását Glass zenéjére is elkántálják: az eget pókháló (világháló!) teríti be, hamu fog hullani föntről.

De értelmezhető úgy is, hogy ez a „külső” tekintet a világot csak most tanuló gyermeké, aki már a természetellenesben nevelődött. Az értetlen, a földgolyóval rongylabdaként játszó gyerek folyton előbukkanó alakja egyfajta sorvezető. Most nem csak a következményeket látjuk, mint az Evidence-ben: ott a tévét néző gyerek szélsőséges reakciói, retardált gügyögése volt a középpontban. A Naqoyqatsi az okokat, s az összhatást is szemléltetni kívánja: a technikai civilizáció kialakulását és teljes kiüresedését. Virtuális elektrosokkot szeretne adni az, úgymond, agyhalál állapotában lévő emberiségnek. Egyetért vele vagy nem, aki egyszer Reggio hatása alá került, kénytelen más szemmel nézni az életét, s ha ez így van, a kiugrott szerzetes már elérte célját.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2321