KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Afrikai filmhét

• A szerkesztőség : BBS
• Báron György: Kor-körképek Jegyzetek a Balázs Béla Stúdió új filmjeiről
• Tábor Ádám: Egy fény-érzékeny film Ex-kódex
• Kovács András Bálint: Utazás a filmképben Timár Péter etűdjeiről
• Szilágyi Ákos: Szentimentális archeológia „Sír. lobog a szeretet...”
• Koltai Tamás: Akárhol Európában Sortűz egy fekete bivalyért
• Zsugán István: Kőbánya, Montparnasse, Budapest Beszélgetés Szabó Lászlóval
• Székely Gabriella: Házikabát és tornacipő Uramisten
• Ardai Zoltán: Háttér, arcképpel Eszterlánc
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csala Károly: Profán próféta Tengiz Abuladze

• Barna Imre: Alex a Paradicsomban Flashdance
• Fáber András: Lassan, énekelve Merguerite Duras és a filmpróza
• N. N.: Marguerite Duras filmjei
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Lebegés
• Boros József: A föld fia
• Gáti Péter: Madonna, milyen csendes az este
• Hegyi Gyula: Tudom, hogy tudod, hogy tudom
• Koltai Ágnes: Kizökkent világ
• Schreiber László: A tej színe
• Harmat György: Maraton életre-halálra
• Sneé Péter: Menekülés a győzelembe
• Kapecz Zsuzsa: Anna Pavlova
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A történelem dramaturgiája Széchenyi napjai
• Reményi József Tamás: Tizenkét kérdőjel A Fiatal Művészek Stúdiójának filmjeiről
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Így filmeztek ti

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kizökkent világ

Koltai Ágnes

 

Már a film címe magyarázatra szorul: a „Koyaanisqatsi” hopi indián kifejezés, többek között egyensúlyát vesztett, kizökkent, változtatásra váró világot jelent – tudatja a nézővel a filmet záró felirat. Nem csupán a kifejezést, hanem a hopi indiánok eredetmítoszát is kölcsönvette filmjéhez az amerikai Godfrey Reggio.

Godfrey Reggio, az egykori szerzetes, távol a hivatalos filmgyártástól, majdhogynem „kisipari” módon, meglehetősen furcsa filmet készített. Hét évig dédelgette tervét, megnyerte a Santa Fé-i Pedagógiai Intézet támogatását, három esztendeig forgatta-vágta a Kizökkent világot, majd ugyanolyan nehezen talált forgalmazót, mint gyártót. Végül Francis Coppola adta nevét és pénzét a vállalkozáshoz. Valami bizarr, sosem látott filmet várunk ennyi kaland után, s kétségtelen, a Kizökkent világ meg is hökkenti a nézőt – elsősorban sajnos a közhelyeivel. Különös ellentmondás, hogy egy kísérleti filmben, egy zenére komponált vizuális költeményben éppen a látvány a legkonvencionálisabb.

A Kizökkent világ érdekes kísérlet a kép és a zene nyelvén születő filmre, a beszéd és a hagyományos dramaturgia elvetésére. Egyetlen szó sem hangzik el, csak Philip Glassnak, az amerikai minimal art egyik kiemelkedő egyéniségének zenéjét halljuk, s a zene ütemére vágott képeken a modern amerikai civilizáció gépies, lélektelen világát látjuk. A nyüzsgő New York tülekedő, állandóan rohanó lakosaival, a pók lábaihoz hasonlóan elterülő autópályáival, égre törő üvegpalotáival, leírhatatlan mocskával és szennyével árasztja magából egy istentelen, hitetlen világ ridegségét. Pazarló és pusztító a modern civilizáció, gazdagsága féktelen rombolásra kényszeríti – sugallják Reggio képei. Ezzel a nagyzoló, csupán a pusztításban tökéletes világgal szemben áll az indián kultúra, amely romjaiban is szimbólumokban, gazdag, elmélkedő civilizációt sejtet. De ebből csak a misztikát mutatja meg a film, a Grand Canyon szikláit, a gyerekek ákombákomjaira emlékeztető barlangrajzokat, a kiegyensúlyozott, méltóságteljes természetet. A történelem mindig csak visszafelé szép, s e furcsa viszony teszi, hogy az indián kultúra a mai civilizáció fölé nőhet. Godfrey Reggio az etika fegyverét szegezi a világra, a keresztényi erkölcsöt, a szeretetet és rációt kéri számon a XX. századtól. Az indián-párhuzam kicsit sántít ugyan, de morális szembeszegülése – még ha különös formába öntötte is – érthető.

Ahogy a felnőtt visszavágyik a gyermekkorába, úgy menekül az emberiség a múltjába. Csak egyre távolabb a zajos jelentől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/05 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6128