KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral

„A nulla alól újrakezdeni”

Bikácsy Gergely

A decemberi francia filmhét alkalmával néhány napot Budapesten töltött Jean-Luc Godard. Első beszélgetésünket a francia vendégek Fészek-klubbeli bemutatkozása után folytattuk vele. Néhány nappal később, épp ötvenedik születésnapja előestéjén a Filmművész Szövetségben vetítette le – mintegy a filmhét kiegészítő programjaként – Fusson, akinek van miért vagy szószerinti Mentse, aki tudja (az életét); [Sauve qui peut (la vie)] című legújabb, 1980-ban Cannes-ban is bemutatott filmjét. A vetítés után rendezők, kritikusok, szakmabeliek és szakma-közeliek rengeteg kérdést tettek fel Godard-nak. Ebből a beszélgetésből is közlünk részleteket. A két beszélgetést talán érdekesen egészíti ki a rendező néhány gondolata filmjéről. Ezeket a Cahiers du Cinéma közölte, egy Avignon-ban rendezett vitadélután nyomán.

 

A remény birtokában

 

Mit tart az egykori nouvelle vague legnagyobb eredményének? A sikeres szembeszállást a „papa mozijával”, az álomgyárral, a régi Hollywooddal?

– Sohasem hittem, hogy az amerikai filmmel álltunk volna szemben. Nagy tévedés lenne, ha így látnánk ezt ma is, de ismétlem, annakidején egyáltalán nem így éreztük. A francia új hullám semmiképpen nem a Hollywood elleni reakció volt, hanem belső harc a francia film bizonyos ósdi hagyományai ellen. Az ellen, hogy aki nem az éppen uralkodó szabályok szerint csinál filmet, az nem is csinálhat. Ez a küzdelem ma is folytatódik, s ma is mindenütt belső harcnak nevezhető. Kitörni egy zsákutcából... Például: ha valakit börtönnel fenyegetnek, akkor igyekszik egy másik országba eljutni, s ott menedékjogot kérni... Az új hullám ilyen „másik ország”. Bizonyos hiedelmekkel és félreértésekkel ellentétben, amikor kezdő rendezőkként harcot indítottunk a francia hagyományok ellen, akkor épp az amerikai film néhány típusában láttunk követendő utat (anélkül, hogy az amerikai gyártási szisztémát ismertük volna). Azt akartuk, hogy francia módon csináljunk amerikai filmeket... még jobb, ha így mondom: amerikai módon francia filmeket...

A „töltőtoll-kamera” eszménye, a különböző „free cinemák” mégis gyökeresen más filmhez vezettek ...

– Mindez legenda volt csupán! A teljes szabadságot hozó „töltőtoll-kamera”, szép és ostoba legenda. A „free cinema”, az méginkább, az angolok egyébként soha nem tudtak filmet csinálni. Sok efféle legenda van a film körül. Ilyen káros legenda az önök Balázs Bélája is. Semmi köze nem volt elméleteinek a film lényegéhez. Teoretikus volt, s az, hogy nem értik a filmet, az épp az elméleti, egyetemi emberek sajátossága. Ha összevetjük Eizensteinnel, hát Eizenstein minden eldobott papírfecnije többet ér, mert ő a gyakorlat felöl közelített a filmhez, mikor írt róla. Ugyanilyen távol áll tőlem a többi film-teoretikus. Aristarco vagy Mitry ...

– És Bazin?

Bazin egészen más. Teljesen független ember volt. Független az egyetemi elméletektől. Önmaga teremtette meg magát. Korától függött persze... Sőt csak a korától függött, de nem a kor elméleteitől, mindig mást mondott, mint a többiek... Bazin filmművész, aki véletlenül nem rendezett, hanem írt. Ezért jó és igaz és fontos, amit mond. De még Sadoul is, aki a kritikáival tulajdonképpen újságíró-filmművész volt. De az elméletiek, ők csak beszélnek a filmről. Tehát nem filmet akarnak létrehozni, hanem csak beszélni akarnak a filmekről. Bazin, amikor írt, filmet akart létrehozni.

Az Ön tevékenysége hogyan alakult a nouvelle vague korszak óta?

– Ugyanazt csinálom, kicsit nyugodtabban, meggondoltabban... Az embernek csak egy élete van...

Tíz évre kilépett a „hivatalos”, kereskedelmi filmgyártásból.

– Ezt a tíz évet kutatási és tanulmány-időszaknak fogom fel... : Másrészt meg el akartam jönni Párizsból. A világon mindenhol a nagyvárosokban folyik a filmgyártás, márpedig én úgy éreztem, Párizsban lehetetlen gondolkodnom és dolgoznom. A főváros, így Párizs is, rossz környezet egy alkotónak. Ott lenni bezárva, holott az ország háromnegyedének nincs köze a fővároshoz, és az ország más... Újat kellett már látnom és tapasztalnom. Ez a tíz év utazás volt, több értelemben is...

Első, máig is legismertebb filmjei mind jellegzetesen párizsiak voltak. nemcsak mert ott játszódtak, de valamiképpen a város légkörét, sokszor addig ismeretlen oldalait, hangulatait fejezték ki.

– Igen, mert akkor Párizs új volt nekem, aki nemcsak hogy Párizson kívül, de az országon kívül, a genfi tó mellett nőttem fel. Úgyhogy eleinte nagyon sok érdekeset láttam Párizsban, de húsz év alatt teljesen megcsömörlöttem tőle. Amikor elutaztam onnan, úgy mentem el, mint mondjuk egy festő, akinek szüksége van arra, hogy új tájat lásson. Hogy fényt lásson, hogy másként lássa a fényt, hogy természetes fényt lásson! És akkor olyan tájat keres, ahol a fénnyel kapcsolatos új törekvéseire mód nyílik... hát ez történt az én esetemben is. Másrészt, mint francia-svájci, visszatértem gyerekkorom tájaira. Félig-meddig svájci maradtam. Azóta gyakran jövök vissza Párizsba, de csak különböző ügyeket intézni, és sohasem „élni”.

– Mi áll azóta érdeklődése és tevékenysége középpontjában? Új és más témák, vagy főképp a technikai újdonságok lehetősége (elsősorban a video-technikára gondolok)?

– Nem kell ezt kettéválasztani, nem is lehet. Töprengtem mindenfélén. Azt az érzést akartam elérni, hogy újat kezdhetek: a reményt akartam érezni, a remény birtokában lenni.

Nem, nem egyszerűen csak filmet akartam csinálni, mint általában a rendezők. Én arra akartam vágyni, hogy szükségem legyen filmet csinálni. Mint ahogy egy zeneszerző szükségét érzi a zeneszerzésnek, a festő a festészetnek, vagy a tudós, hogy belemélyedjen egy tudományos problémába.

1975-ös, Numéro deux című filmjének elején ugyanerről beszél. Mondhatjuk kissé hangzatosán, hogy műhely problémák ezek, egy tudós műhelyproblémái a magányban?

– Nem feltétlenül magány ez. Csakhogy a tanulmányok, a kísérletek általában nem lehetségesek a filmgyártás nagy ipari folyamatában. Kísérleteket, legalábbis a filmben, úgy látszik nekünk magunknak kell végezni, találva egy olyan helyet, ahol ezt megtehetjük. Más iparágakban az irányítók nagyon is támogatják a kísérletezést, nevezzük gyártmányfejlesztésnek, vagy újításoknak. A film és a tévé irányítói nemhogy versengenének a kísérletekért, rettegnek tőlük és akadályozzák. Igen, mert a kormányszervek (hiszen a tévé valódi irányítói mindenütt a kormányszervek) azt képzelik, hogy tudják, miképpen kell létrehozni a képet, hát minek itt kísérletezni?... Mondanom sem kell, hogy nekem más a véleményem.

Ilyen kísérlet a video is?

– A film és a video nem ellenségek. A különböző kémiai eljárások, a fototechnika és az elektrotechnika kiegészítik egymást. Egyik vagy másik elsődlegessége más-más aspektust ad a dolgoknak, de káros a szembeállításuk. Én mind a két irányban akarok mozogni, hiszen a rajz sem ellensége a festészetnek, a nagyzenekar sem a zongorának. Nem minden festő rajzol is kiválóan, de minden festő készít rajzokat önmaga számára, a munkájához. Vagy vegyünk egy atlétát, aki nem mindig a világcsúcsért fut, hanem a legkülönbözőbb részedzésekkel készül a nagy versenyre, vagy a saját örömére fut az erdőben...

De hiszen az atléta csak azért edz és készül, hogy a közönség előtti szereplése, maga a verseny sikert hozzon, hogy ott kiválóan szerepeljen. Az edzés nem közönség előtt folyik, nem a közönségnek szól. Ezzel szemben ön tiz évig...

– Ugyanarról beszélünk. Filmet csinálni olyan folyamat, melynek nem minden fázisa zajlik a közönség előtt, de maga a folyamat sohasem szakad meg, még tízévi (vagy több évi) látszólagos vagy valódi hallgatással (valójában edzéssel) sem szakad meg. A bemutatott film csak része a folyamatnak. És az sem biztos, hogy a legfontosabb része. Számomra az egyes fázisok közt nincs nagy különbség.

S hogyan látja ma, egy teljesen megváltozott helyzetben a lehetőségét annak, hogy a nouvelle vague egykori szellemében dolgozzon tovább?

– A helyzet valóban nagyon rossz, de én optimista vagyok. Már ami a munkát illeti. Ugyanis, ha jó a helyzet, ha javul, akkor lankad az ember figyelme, nem koncentrál úgy. Mint addig, unatkozni kezd és megfeledkezik a legfontosabb dolgokról. Mindig hiszek az új lehetőségekben. De nem arra akarok gondolni, hogy milyen filmet szeretnék csinálni, hanem arra, hogy milyet lehet. Mik a lehetőségek? Mik például egy magyar rendező lehetőségei? Nyilvánvalóan nem minden magyar film olyan, mint amilyet az alkotója szeretne, hanem egy vagy két olyan évente. Nyilván megint csak más a helyzet Lengyelországban vagy Olaszországban. Mindig a konkrét lehetőség a fontos. Én például sohasem olyan filmeket készítettem, amilyet akartam, hanem amilyet lehetett. Ha éhes vagyok és enni akarok, akkor is azt kell megnéznem, mennyi pénzem van, és mikor nyit a pék, van-e sztrájk, vagy nincs sztrájk... A filmnél is: nem a paradicsomban élünk, még akkor sem, ha a nézőkkel sok helyen elhitetik, hogy a filmnek paradicsombeli állapotokat kell ábrázolniuk.

Jelenleg, mint „atléta”, éppen milyen edzést végez? Egy filmcsinálási folyamatnak melyik fázisánál tart?

– Könyvem jelenik meg a filmről. Témája a filmtörténet. Beszélgetések montreali egyetemi hallgatóimmal. Egy filmtörténet terve ez tulajdonképpen, és lehet, hogy a filmtörténet képekben és nem szavakban fog megjelenni. Talán a tévének csinálom meg. Másként fog szólni ez a filmtörténet, mint az eddigiek. Megmutatja majd, hogyan „találta fel” és alkalmazta Griffith a premier plánt, nem pedig elmondja, hogy ezerkilencszáz-nem-tudom-hányban X. Y. mit csinált és miért csinált... Egy éven át rendszeresen adtam órákat a montreali egyetemen, és lehet, hogy jövőre ez a rotterdami egyetemen folytatódik...

Folytatódik vagy elölről kezdi?

– Folytatni kell. Mindent folytatni.

Nem a „nulláról indulni” tehát?

– Nem. Sokkal mélyebbről, mint a nulla. A nulla alól kell indulni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7552