FesztiválOsztrák filmnapokFutball és más játékokZilahi Judit
Kiküldött munkatársunk beszámolója
Harminc-harminckét év volt a rendezők átlagéletkora a stájerországi Kapfenbergben megrendezett Negyedik Osztrák Filmnapokon. A fiatalos kísérletezőkedv azonban csak a film valamennyi műfaja iránti nyitottságban, az avantgarde filmek tetemes számában mutatkozott meg.
Egy teljes esztendő filmtermésének megtekintése után a külföldi látogató csak osztani tudja a Filmnapok rendezőbizottságának véleményét, amely szerint az osztrák film „súlyos nehézségekkel küzd”. A bizottság sajátos érveléssel úgy döntött, hogy a zsűri ne is adjon ki díjakat, mert az csak megosztaná a résztvevőket; inkább alkotók, zsűri és a hozzáértő közönség együtt munkálkodjék az osztrák film fellendítésén.
A nagyjátékfilmek közül említésre méltó Walter Bannert munkája, A győzelem ára, mely egy kölyök futballcsapat megalakulását, első sikereit és nehézségeit kíséri végig. A kezdeti győzelmek után az addig hajthatatlan iskolaigazgató elengedi óráról edzésre a gyerekeket, az edzés-módszerek keményebbé, örömtelenebbé válnak, a csapat kapitánya sztárallűröket ölt, mígnem a többiek majdnem kiközösítik. Hideg, kemény színek, s pompás, fegyelmezett gyerekszínészek, ám sajnos túlságosan kézenfekvő, leegyszerűsített „szájbarágás” a mese, mely a „győzelem árát” példázza.
Gyerekek körében játszódik a Meccs is, Peter Patzak rendezése, noha a cím sugallatától eltérően itt nem a futball áll a történet középpontjában. A film szereplői valamivel idősebbek az előzőénél és ezúttal kétneműek: olyan fiúk és lányok, akik óvodáskoruk óta ismerik egymást, most mégis két táborra szakadtak, mert néhányan inasok lettek, a többiek pedig gimnazisták.
Patzak zsánerképeket fest a gyerekek egymással és szüleikkel folytatott csatározásairól, tanárbosszantó csínyeiről, téveteg szerelmi kísérleteikről. Realizmusa megkapó, s leköti a figyelmet, amíg a film tart. De egy perccel sem tovább – a maradandó élményhez szükséges öntörvényűség hiányzik belőle.
Bonyolultabb és igényesebb mindkét előbb említett filmnél Valie Export munkája, a nehezen lefordítható című Menschenfrauen. Ravaszul megszerkesztett flashback-ek, álomjelenetek sorjáztatásával, szabad asszociációs technikával ábrázolja Franz, az újságíró és négy nő kapcsolatát. Ezek a kapcsolatok a dolog természeténél fogva megoldhatatlanok, s a rendezőnő a diszharmónia érzékeltetéséhez szükséges intellektuális és szexuális bátorsággal teremt meghökkentő képsorokat, s néha fésületlen, de izgalmas gondolatokat.
A Filmnapok eseményei közül legszívesebben a kisjáték- és dokumentumfilmekre emlékszünk vissza. Lucky Stepanik Az úton című kisjátékfilmje emberséggel, a legnemesebb értelemben vett realista eszközökkel szól egy Ausztriában dolgozó és az ünnepre hazafelé tartó jugoszláv vendégmunkás családjának, és a határszélen lakó idegengyűlölő, majd a vendégek iránt felengedő osztrák munkásembernek véletlenszülte találkozásáról. La Esperanza a címe Margareta Heinrich dokumentumfilmjének, mely egy Nicaraguában létesített kórház hétköznapjain és az ott dolgozó orvosokkal készített interjúkon át az ország mélységes elmaradottságát ábrázolja. Az Ahová az ösvény vezet című dokumentumfilm, Elfie Stejskal rendezése pedig a francia Guyanában élő wayapi indiánok közé kalauzol, s mond el páratlanul érdekes dolgokat halászati és vadászati módszereikről, szórakozásaikról, testkultúrájukról.
S végül ejtsünk szót a különböző hosszúságú, két és fél percestől negyvenpercesig terjedő avantgárdé-filmekről, amelyek sora a legarcátlanabb blöfftől a legfantáziadúsabb filmkölteményekig ívelt. Előbbiek közé sorolható Herwig Kempinger munkája, mely a Bécs 360°-os panorámája sokatígérő címet viselte és valójában nem állt másból, minthogy egy férfifej 360 fokban körbefordul a fehér háttérsík előtt. Ernst Schmidt Jr. Húsz akció és destrukciósfilm című munkája viszont a filmnyelv merész megújítása, színek, vonalak, tárgyak, emberek kaleidoszkópszerű kavargása, a puszta forma emlékezetes diadala.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1198 átlag: 5.58 |
|
|