KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Cyd Charisse (1921-2008)

Schubert Gusztáv

 

Hollywood kitűnő táncosnői között ő volt a legelegánsabb és a legvégzetesebb. A jó pajtás Ginger Rogersnek, a szende Eleanor Powellnek, a szelíd Debbie Reynoldsnak, akármilyen perfekten táncoltak is, virtuózan charlestonoztak vagy „géppuskalábbal” ropták a szteppet, nem sok közük volt az erotikához. De hát akkor mi másért táncol az ember? Amikor az Ének az esőben Broadway-egyvelegében a vidorléptű Gene Kelly egyszer csak ott találja magát a méregzöld ruhás Chyd Charisse lábai előtt, és megpillantja a gengszterek nője zöld lakkcipője spiccén a kalapját, hogy aztán a kihívó lezserséggel hátrahanyatló wamp, hosszú-hoszú-hosszú lábán már el se tudja érni – az valami más, mint amit addig láthatott a zenés-táncos glamúr közönsége. A táncfilm Cyd Charisse-szel átlépett a nagykorúságba. 18 éven felüli jelenet volt az is, amikor Den Bones Caféban Fred Astaire ráakadt egyetlen méltó ellenfelére, a végzet vörös ruhás táncosnőjére (Band Wagon, 1953). És nem azért, mert bármi kivillant volna, amit a cenzor ollója lenyiszatolhatott, hanem mert Cyd Charisse mindent el tudott mondani a testével; a többiek táncoltak, ő Ninocskának öltözve, térd alá érő szoknyában is szerelmeskedett (Selyemharisnyák,1957).

Érdemes a Keress meg Las Vegasban „Frankie és Johnny”-jelenetével kezdeni az ismerkedést Cyd Charisse-szel: Nicolas Ray filmjében koreográfiát, magával sodró táncdrámát látunk, nem profi parkett-táncot. Nem mintha abban nem lelnénk örömünket, de az mesterfokon is csak produkció. Charisse nem azért táncolt másképp, mint elődei, mert nem tudott volna a régi módon táncolni, dehogynem, igazi profi volt, méghozzá a legkeményebb iskolát, az orosz balettet járta ki. Nagy táncosnő volt, az egyik legnagyobb Hollywoodban, ha előbb érkezik, talán másfelé kanyarodik a hollywoodi táncfilm, egy érdesebb, drámaibb, sötétebb, noiros zsáner felé, de erre már nincs idő, igazi karrierje röpke tíz év 1952-62 között. Mire abbahagyja, a műfajnak is vége.

A férfi, aki szerette a nőket donjuanja szerint „a női lábak azon oszlopok, melyekre az égbolt támaszkodik”. Ha Truffaut nem Cyd Charisse-re célzott, ugyan kire gondolhatott?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9578