|
|
KrónikaA Lorna csendje nyerte el az EP filmdíjátN. N.
Az Európai Parlament idén második alkalommal ítélte oda a Lux-díjat. Azt a tavaly alapított filmes elismerést, amelynek elsődleges célja az európai filmművészet intézményesített felkarolása, a filmkészítés támogatásával, a forgalmazás segítésével pedig a nyelvi korlátok leküzdése, az európai kulturális kommunikáció segítése. Az EP vállalja a Lux-nyertes alkotásnak az Európai Unió 23 hivatalos nyelvére fordítását, feliratozását, valamint a kópiák elkészítését – a díj összértéke így mintegy 90 ezer euró.
A díjról idén is az EP képviselői döntöttek: három alkotásból kellett kiválasztaniuk azt az egyet, amely szerintük a leghatásosabban jelenít meg bizonyos európai problémákat, vagy éppen hatásosan ábrázolja az európai kulturális sokszínűséget. A három legjobb filmet tíz alkotásból választotta ki egy tizenhét tagú, filmes szakembereket tömörítő független zsűri. Idén a három döntős film között volt Mundruczó Kornél szemlefődíjas, Cannes-ban FIPRESCI-díjjal jutalmazott filmje, a Delta, illetve a cseh Miroslav Janes és Pavel Koutecky Berlinálét megjárt dokumentumfilmje, a Havel polgár is. A díjat végül a Dardenne fivérek Lorna csendje című alkotása nyerte el.
Cikk értékelése: | ![](buttons/szomoru.gif) | ![](buttons/number1.gif) | ![](buttons/number2.gif) | ![](buttons/number3.gif) | ![](buttons/number4.gif) | ![](buttons/number5.gif) | ![](buttons/number6.gif) | ![](buttons/number7.gif) | ![](buttons/number8.gif) | ![](buttons/number9.gif) | ![](buttons/number10.gif) | ![](buttons/vidam.gif) | szavazat: 1104 átlag: 5.44 |
![](buttons/bontas.gif) |
|
|
|