KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Lorna csendje

Vétkesek közt cinkos

Vajda Judit

Cannes-i elismerés és Lux-díj az Európai Parlamenttől: szűkszavú, de mélyre hatoló Dardenne-film a menekültsorsról.

 

Felszínre ha egyet is láttunk már Jean-Pierre és Luc Dardenne művei közül, láttuk az összeset, annyira jellegzetesek. A társadalom peremére szorult, alávetett helyzetben lévő vagy boldogtalan, sivár életet élő figurák körében kutatják szinte a szenvtelenségig szikár minimalizmussal – bűn és bűnhődés lélektanát. Ha azonban alaposabb vizsgálat alá vetjük új filmjüket, lényeges különbségeket fedezhetünk fel a korábbiakhoz képest – a Lorna csendjében például szinte már egy akciófilm gyorsaságával és egy thriller izgalmával pörögnek az események A fiú szinte mozdulatlannak tűnő cselekményéhez képest.

Dardenne-ék formailag is lazítottak: a snittek nem olyan hosszúak, a közelik nem olyan közeliek (premier plán helyett inkább szűk szekondok), mint korábbi munkáikban. A Lorna az eddigi egy nyomtávú, egynemű művekhez (Rosetta, A fiú) képest összetettebb, cselekménye mindenképpen fordulatosabb (lélektanilag talán nem ez az alkotás a legkidolgozottabb, de ebben járja be a legizgalmasabb utat a főhős). S a testvérpár talán itt hatol az emberi gonoszság legmélyebb bugyraiba, hiszen olyan karaktereket ábrázol, akik egy embertársuk szándékos elpusztítására szövetkeztek.

Az új műben azért maradt jócskán a Dardenne-stílusból és -szemléletből. A film most is in medias res kezdődik és kihagyásos szerkezetű, sűrű benne a „balladai homály” (a legsúlyosabb tettek kamerán kívül történnek, ami olyan éles váltásokat eredményez, hogy akivel hősünk egy jelenetben még együtt játszott, annak a következőben már holttestére válogat ruhát). Megmaradt a minimalizmus is, bár ezúttal elsősorban a visszafogott, szinte eszköztelen színészi játék képviseli. A dráma ezúttal is hétköznapi jelenetekből (beszélgetésekből, telefonbeszélgetésekből) bomlik ki, ahogy munka közben is sokat látjuk a főhőst, akit jellemzően követő kameramozgásokkal mutatnak az alkotók. Ahogy nem hiányzik az sem, ami a Dardenne-filmeket annyira sajátossá teszi: nem magyaráznak semmit, a nézőnek magának kell elkapott beszélgetésfoszlányokból, részinformációkból összerakni (esetünkben szinte kinyomozni) a figurák motivációit és a konfliktust.

Az új filmben is hangsúlyos ezenkívül, hogy a Dardenne-hősök nem az ész emberei, hanem ösztönlények (a pénzt sosem könyvlapok közé, inkább a földbe ásva rejtik el), akiknek elsődleges céljuk a puszta létfenntartás (Rosetta, A gyermek). Habár a filmek városias környezetben játszódnak, a figurák félállati létének fontos szimbóluma, hogy a város mellett közvetlenül ott van és különös jelentőségre tesz szert a természet (Lorna számára az erdő jelenti majd a végső menedéket).

A Lorna csendje különösen sok hasonlóságot mutat az 1996-os Dardenne-művel, Az ígérettel – olyannyira, hogy akár párdarabjának, pontosabban inverzének is tekinthető. Mindkét film a bevándorlók, illegális bevándorlók világába vezeti a nézőt, ám míg Az ígéretben a becstelen helyi lakosok miatt hal meg egy emigráns, addig itt épp a bevándorlók törnek egy „őslakos” életére. A hasonlóság a két mű között az egyes motívumokban is tettenérhető: egy váratlan érzelemkitörés során Lorna ugyanazzal a mozdulattal, ugyanolyan hirtelen öleli át a nőgyógyászt, mint tette azt az 1996-os darab Igorja az afrikai nővel. A Lorna azonban már az új, egyesült Európában játszódik, ahol egy fiatal albán nő bármire képes a belga állampolgárságért és a jobb életet ígérő pénzért, így egy bűnbandába keveredik, s hallgatásával végül szinte magával a tettel egyenértékű főbenjáró bűnt követ el, amit Igorhoz hasonlóan megpróbál mindenáron – akár saját testi épsége, élete árán is – helyrehozni. Az adott szó (legyen az egy haldoklónak – mint Az ígéretben – vagy egy még nem is élőnek tett ígéret) a korábbi bűneik ellenére szentté válik hőseink számára, így próbálhatnak meg végül bűnbocsánatot nyerni. Ám ahogy a Dardenne-filmeknek nincs határozott nyitányuk, úgy nincs lezárt befejezésük sem: az egykori dokumentumfilmesek mintha csak a valóság egy kihasított, ellopott szeletét mutatnák be, mindenféle kommentárt mellőzve és anélkül, hogy főhősük sorsát megnyugtatóan rendeznék.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9595