KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kés, villa, olló, kamera...

Sinkó István

 

Filmet készítünk. Filmet csinál a nyolcadikos osztály és a harmadik-negyedikes szakkörös, kistestvérével. Rajzol és mintáz, tervez és mozgat a 9 és a 14 éves. Kamerát igazit, élességet állít, lámpát tart, montázsasztal fölé görnyed és filmet ragaszt. Vetít és kritizál, felszisszen, ha ugrik a kép, ha homályos a film és nevet, örül egy-egy sikeres snittnek. Filmet készít a gyerek az iskolában és a szakkörben.

Van-e különbség a heti 1–2 órás rajzórán készítendő, technikát bemutató munka és a hetente kiscsoportban zajló egészéves szakköri filmkészítés között? Ez érdekelt, és hogy melyikkel meddig juthatok el az eredményességben amikor 10 évvel ezelőtt rajzóráimba beépítettem a filmkészítést.

Első elképzelésem szerint a nyolcadikosok egyéni filmeket terveztek két hónapon keresztül az óra alatt. Ezek a kis sketchek rajzfilmek, tárgyanimációk, gyurmafilmek voltak. 15–25 másodpercben kellett megeleveníteniük rövid történéseket, mozgásokat. Ez a jellegzetesen rajztanári elképzelés egyáltalán nem zavarta a mesélni akaró gyerekeket-kamaszokat, hogy butuska-tréfás történetecskékben, gegekben éljék ki filmkészítési vágyaikat. A film történés, a film akció, melyben főleg kudarcok érik a főszereplőket, legyenek azok rajzolt bábok vagy akár tárgyak. Soha annyi hasraeső, széttörő, felrobbanó, lángoló főhős egyszerre nem látható, mint egy nyolcadikos osztály négypercnyire vágott filmetűdjében. S persze a figurák is előképekre támaszkodnak. A moziban, TV-ben látott játék- és rajzfilmek hősei mégis átalakulva, megszelídülve, gyermekléptékűre módosítva bukkannak elő ezekben a kis filmekben. És antropomorfizálódnak persze az iskolai környezet tárgyai is. A tolltartók nagyfogú szájakká, a ceruzák és tollak katonákká, a radírok és hegyezők szuperszonikus robotemberekké válnak. A kamasz-nyolcadikos alkotók meg visszavedlenek játszadozó kisgyerekekké.

Új lehetőséget jelentett órai rajzfilmkészítéseinkben a kollektív film tervezése. Ezt az ötletet egy osztrák filmestanár kollegától vettem át, s úgy hiszem nagyszerűen beválik immár három éve a tanórai munkában. Átváltozások címmel készít egy-egy osztály kb. 1,5–2 percnyi filmet. Minden gyerek 6 fázison keresztül változtat át egy tárgyat valami mássá. A sorrendet beosztjuk. Az első gyerek mondjuk almából kiflit, a második kifliből elefántot, a következő elefántból léghajót rajzol és így továbbhaladva jut el az osztály utolsó tagja a Vége feliratig. Mindenki maga választja meg, hogy a kapott tárgyból mit alakít. A következő őhozzá alkalmazkodik. Ebben a sorban már az egyes rajzokra éppúgy kell figyelni, mint a végeredményre, figyelni kell a térre, a mozgásra, a viszonylag kis fázisszám ellenére az átváltozás egyenletességére, azaz ez már komoly film, melyben egyszerre jelenik meg az egyéni felelősség és a közös munkában való egymásrautaltság. Az egyes változásokat maguk a szerzők veszik fel a S-8-al. Videóra átírva aztán zene kerül a filmek alá. Egy hónap intenzív munkája árán végül együtt nevethetünk a végeredményen. A mozgások sutasága, a hirtelen vágások ügyetlensége senkit sem zavar. Ez már a mi mozink. Gyerekfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4158