KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/november
KRÓNIKA
• N. N.: Két filmhét
POSTA
• Veress József: Egy búcsú margójára

• Pogány Csaba: A Video-galaxis küszöbén A hazai képmagnózás kérdőjelei
• Kovács András Bálint: Az idő élményei Andrej Tarkovszkij filmjeiről
• N. N.: Andrej Tarkovszkijról a Filmvilágban
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Molnár Gál Péter: Utazás Danyelijával Portrévázlat
• N. N.: Georgij Danyelija filmjei
VITA
• Koltai Tamás: A stúdióvezetők asztala Vita a forgatókönyvről

• Zalán Vince: A mindennapok foglyai Panelkapcsolat
• Váncsa István: Bobby Walker Nyom nélkül
• Báron György: „Három jó dokumentumfilmet akartam csinálni” Beszélgetés ifj. Schiffer Pállal
• Simor András: Történetiség és kubaiság Jegyzetek a Filmmúzeum sorozatáról
• Csala Károly: A Szelíd motorosoktól az Amerikai tragédiáig Beszélgetés Kovács Lászlóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Meztelen igazság Pula
• Zsugán István: Emlékezés a félmúltra Taormina
LÁTTUK MÉG
• Greskovits Béla: Arany ősz
• Koltai Ágnes: Bronco Billy
• Lajta Gábor: A tirnovói cárnő
• Gáti Péter: Megbocsájtás
• Gáti Péter: A zsarolás
• Zsilka László: Elvis Presley
• Loránd Gábor: Ősszel a tengernél
• Kovács András Bálint: Szuperzsaru
• Peredi Ágnes: A fekete tyúk
• Greskovits Béla: A föld átka, a szerelem átka
TELEVÍZÓ
• Ortutay L. Gyula: Zene, tánc – kifulladás nélkül A kubai televízióról
• Ardai Zoltán: Öregek, koszosak „Társkeresés N 1463”
KÖNYV
• Székely András: A látvány szemlélése Filmtér, filmdíszlet
• Ardai Zoltán: A szükséges kritika

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A kubai televízióról

Zene, tánc – kifulladás nélkül

Ortutay L. Gyula

 

Anekdotaként mesélik Havannában a megtörtént esetet: néhány éve egy francia fotóriporter a fővárostól keletre, Guanabónál lencsevégre kapott egy hatalmas radarernyőt. A fotót átvették az amerikai lapok is; a képaláírások új szovjet berendezést valószínűsítettek. A radarernyőt valójában még a kubai forradalom győzelmét megelőzően építették, Gaspar Pumarejo, az akkori 2-es csatorna igazgatója a parabolikus antennával kívánta feljavítani az észak-amerikai tévéadások vételi lehetőségét.

A jelfelerősítő antennát ma nem használják. A mindössze 90 tengeri mérföldre levő Floridából sugárzott tévéadásokat a kubai átlagnéző nem is tudja venni normális körülmények között, speciális antennák és jelfelerősítők nélkül. A különleges légköri viszonyok alkalmával azonban, amikor kedvező a visszaverődés, előfordul, hogy a karibi szigetország északnyugati partvidékén, így Havannában egyszerre több amerikai tévécsatorna is belép kitűnő minőségben.

Természetesen nem a kivételek, tehát az amerikai adások véletlenszerű konkurenciája határozza meg a kubai televízió műsorszerkezetét. Mégsem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni az északi szomszéd hatását. Már csak azért sem, mert a kubai televíziózás gyermekkora elszakíthatatlanul kötődik az Egyesült Államokhoz. A forradalom győzelmét megelőzően a képernyőt Kubában is az amerikai felfogás, műsorösszetétel, és nem utolsósorban a reklám uralta, miként a többi közép-amerikai országban. Bizonyos áttételes hatásokat ma sem lehet kizárni: a kubai televíziós szakemberek abban a kivételes helyzetben vannak, hogy naponta kísérhetik figyelemmel az északi szomszéd televíziós fogásait, tanulhatnak a közönségsikerrel kecsegtető szórakoztató és egyéb műsorok tapasztalataiból. Természetes azonban, hogy a külső forma az eltérő politikai célok, mondanivaló következtében eltérő tartalommal töltődik meg.

A kubai televízió, legalábbis amikor e sorok íródnak, két csatornán sugároz műsort, ám nincs kizárva, hogy hamarosan egy harmadik önálló csatorna is belép. A 6-os a központi adás, a 2-es pedig Telerebelde néven Orientéből, Kuba keleti körzetéből, Santiagóból jelentkezik. A két csatorna műsorszerkezete hasonló, tehát két teljes értékű programról van szó. Ne felejtsük el: a szigetország két végpontja között a távolság ezer kilométernyi! Az utóbbi két évtized erőfeszítései eredményeként felszámolták a forradalom előtti helyzetet, amikor a vételi lehetőségek elsősorban Havannára és környékére korlátozódtak. Érthetően azonban ma is vannak körzetek, ahol csak az egyik csatorna adása fogható.

A harmadik csatorna beindításának lehetőségéről ez év eleje óta terjedtek el hírek újságírókörökben. Ovidio Cabrera, aki a közelmúltban vette át a híradóműsorok igazgatását, csaknem egy éve egy nagyon jól sikerült műsort indított be. A Revista de la mañana egyelőre reggel 7-től délelőtt 10 óráig tart, a műsor befejezésének időpontja azonban nem merev, ha sok az anyag, akár félórával is kitolják az adásidőt. Néző-és hallgatóközönségre bizton számíthatnak: számos iskolában váltott tanítás van, s a nőknek egyelőre csak 35 százaléka foglalkoztatott munkahelyeken. A háromórás hírműsort ketten – mindig egy férfi és egy nő – vezeti gyorsan pergő, kötetlen, már-már családias hangvételű csevegés keretében. Félóránként egy bemondó hírösszefoglalót olvas be, ilyenkor gondolnak még a süketnémákra is: a képernyő egy kis részét egy rokonszenves fiatal hölgy foglalja el, aki jelbeszéddel tolmácsolja a híreket. A nap kiemelkedő nemzetközi eseményéhez rendszerint két külpolitikus – ismét csak kötetlen beszélgetés formájában -fűz magyarázatot. A műsort változatos képanyagok, belpolitikai riportok és a külföldi tévéktől átvett helyszíni jelentések gazdagítják. Az egyes blokkokat népszerű kubai és külföldi énekesek, zenekarok videófelvételei választják el –, ami rövid idő alatt igen népszerűvé tette a reggeli tévéhíradót a fiatalság körében is.

A Revista de la mañana sok rokon vonást mutat az Egyesült Államokban sugárzott egész napos hírműsorral. Ezt azért érdemes említeni, mert havannai újságírókörökben nem tagadják, hogy a Revista de la mañana egybek között éppen az észak-amerikai propaganda ellensúlyozásának céljával születik meg. (Gyakorlatilag ugyanezekben a reggeli órákban sugároz az Amerika Hangja spanyol nyelven Latin-Amerika felé.) S ha elfogadjuk ezt a magyarázatot, akkor valóban logikusnak látszik, hogy esetleg a reggeli hírműsor egész napos nonstop híradóvá növi ki magát, feltéve ha a Reagan-kormány valóban beváltja fenyegetését, és beindítja a Kubára sugárzandó, 24 órás fellazító célzatú rádióadást.

Az esti híradóműsorokról – hiszen mindkét csatornán adnak – már nem mondható el mindaz a dicsérő jelző, amely joggal megilleti a Revista de la mañanát. Manolo Ortega, aki még a forradalom előtti televíziózásból ismert, ma az első számú protokoll-riporter és bemondó. Személy szerint igen népszerű. A híradóműsor viszont elsődlegesen hazai belpolitikai, gazdasági riportokkal van tele, gyakorta technikai szempontból is kifogásolható minőségben.

Kevés kivételtől eltekintve a televízió egyenes adásban közvetíti Fidel Castro valamennyi nyilvános beszédét. Az esetek nagy részében, ha valamely belpolitikai eseményhez kötődik a program, gyárlátogatás avagy kultúrműsor vezeti be az adást. A több órás közvetítések mégis megkülönböztetett figyelmet váltanak ki, a szó szoros értelmében véve az egész ország nézi őket. Fidel Castróról tudvalevő, hogy nagyszerű szónok, nemcsak mint politikus, de mint televíziós személyiség is lenyűgöző. Hosszabb beszédei alatt is képes lankadatlanul fenntartani a figyelmet, politikai mondanivalójával s nem ritkán közvetlen, szellemes fordulataival.

A közvetlen tömegpolitizálásnak jól bevált formája a kubai televízióban a helyi „ötszemközt”, amikor egy-egy tárca minisztere válaszol, ezúttal is időkorlátozás nélkül, a lakosságot foglalkoztató kérdésekre, amelyet a stúdióban ülő újságírócsoport terjeszt elő. Udvarias tálalásban ugyan, de gyakorta hangzanak el úgynevezett kényes kérdések is.

A bevezetőben kellett volna említenem, hogy a különféle külső hatások ellenére – hiszen a televízió több műsorában is kimutatható az előzőekben vázolt amerikai hatások mellett a szocialista országokkal folytatott műsor- és tapasztalatcsere lecsapódása –, a karibi szigetország televíziója hamisítatlanul kubai. Ez a kubai jelleg elsősorban két tényezőnek tulajdonítható: a sikerműsorok vagy a zenéhez, énekhez, tánchoz kötődnek, vagy pedig a kollektív játékhoz, közösségi szerepléshez, esetenként eme két összetevő kombinálásával. A sikernek persze feltétele a latinos könnyedség, a játékvezetők és a közreműködők természetessége, közvetlensége. A kubai televízióban nem hallottam és nem láttam lámpalázzal küszködő riportalanyt, legfeljebb középszintű vezetőket, akiket bizonyára a mondanivaló pontosságának követelménye béklyózott meg valamelyest. Papírt csak hírolvasók kezében láttam; műsorvezetőnél és riporternél soha.

A televízió elsődleges funkciója Kubában a szórakoztatás, a szabadidő kitöltése. Nem könnyű választani a gazdag kínálatból. Több éve minden vasárnap, közvetlenül ebéd után, jelentkezik a Para bailar, amolyan amatőr társastáncverseny. A résztvevők tánctudása, mint a kubaiaké általában, valóban profi. Még az Európából átrándult vendég is szívesen nézi heteken át a forró latin ritmusokra táncolókat, hát még a helybeliek, akiknek a tánc a vérükben van. A heti kilenc pár győztese bekerül a negyedévi döntőbe, az év végén pedig nagyszerű záró-összecsapást tartanak a legjobbak között. A műsor frissítésére vidéken már klubok is alakultak, s a helyi selejtezők győztesei lehetőséget kapnak tudásuk bizonyítására a televízióban. Az egész műsorért az elismerés mégsem annyira a táncosokat illeti meg, hanem a program fiatalkorú, tizen- és huszonéves játékmestereinek gárdáját. Vannak heten-nyolcan, akik hétről hétre maguk is énekelve, táncolva, tréfálkozva, mindig újabb ötletekkel mentik át az örökkévalóságnak a Para bailart. Népszerűségüket jól bizonyítja, hogy előszeretettel hívják őket szereplőnek tévéjátékokhoz, még ha a kísérlet nem is válik be mindig.

Hasonló jellegű vetélkedő az ugyancsak hetente ismétlődő Mindenki énekel. Az amatőr énekesek Ki Mit Tudjáról mindaz elmondható, ami a táncversenyek részvevőiről, tehát, hogy kimeríthetetlen a jó hangú, muzikális indulók serege. Ezúttal is rendeznek havi, negyedévi és év végi döntőket, a választás a zsűri mellett a közönségszavazatokra is épül. Az év végén még az újságok kulturális rovata is megemlékezik a győztesekről. A hétvégi, rendszeres könnyűzenei programok sora hosszú, csupán néhány a népszerűbbekből: Együtt 9-kor Eva Rodríguezzel, Neked éneklek egy dalt, a parasztrigmusokra írt politikai töltetű dalműsor Palmas y cañas, avagy a „kubai Honthy Hanna”, Rosita Fornes egyórás műsora. Táncdalfesztiválból évente több is akad: kubai és nemzetközi vetélkedők a fővárosban avagy a világ egyik leghíresebb fürdőhelyeként számontartott Varaderóban. A tévé természetesen mindezeket közvetíti, nem ritkán a hajnali órákig.

Népszerűek az esti tévéhíradót követő, félórás vígjáték jellegű programok is. Consuelito Vidal, szintén még a forradalom előtti időkből átöröklött profi tévés, aki egyben a szórakoztató könnyűzenei vetélkedők egyik játékvezetője, hetente jelentkezik a Detrás de la fachada – értelemszerű fordításban Ami a felszín alatt van – című műsorával, a harminc percen át a humor kellékeivel amolyan aktualizált illemtant ad elő. A campesino, paraszti humor felelevenítésére példa a Hacsak nem a mamáért, amelynek írója Enrique Nuñez Rodriguez, a Latin-Amerika-szerte elismert kubai humornak talán az egyedüli mai képviselője a televíziónál. Rendszeresen átvesznek a spanyol vagy a mexikói televíziótól hasonló jellegű, rövid időtartamú, folytatásos sorozatokat.

A sorozatokból a gyerekek is megkapják részüket. A kubai televízió által készített, rendszerint több tucat részből álló, s ezzel arányosan meglehetősen vontatott kalandfilm-sorozatokat, gyermekes szülő lévén, vegyes érzelmekkel fogadtam. Az esti hét órás vetítési idő miatt rendszerint felnőttek is nagy izgalommal nézik ezt az adást. Érezhetően a rendezők nem mindig tudták eldönteni, kiknek is készítenek filmet.

Fenntartás nélküli elismerés illeti viszont a kubai televíziót, hogy műsoridejének jelentős hányadát szenteli a gyerekeknek. Hétköznaponként mindkét csatornán legalább egy órán keresztül vetítenek rajzfilmeket. A tizen- és huszonéveseknek szóló, a kollektív részvételen alapuló műsorok hasonmása szintén megvan a legkisebbek számára. Az NDK televíziós gyakorlatát követve, vasárnap délelőttönként rendszeresen tartanak iskolák, úttörőcsapatok közötti ügyességi és sportvetélkedőket. Eddy Martin, a játékmester ebben a programban tett szert nagy népszerűségre, s avanzsált a Revista de la mañana egyik fő műsorvezetőjévé. A vasárnap délelőtti műsorok közül feltétlen említést érdemel a harmincperces némafilmvetítés. Kubában mindenki ismeri Calderont, az „ezerhangú embert”, aki megeleveníti a kubai televízió irigylésre méltóan gazdag némafilmtárházát. A burleszkekhez, gondoljuk, nem szükséges a kommentár. De ahogyan Calderon egy kis asztalkánál ülve, mindössze néhány zörejes kellék felhasználásával, elementáris humorával hangosfilmmé változtatja a némajátékot, lenyűgöző teljesítmény. Nemcsak halljuk a dialógusokat, az állathangok legszélesebb skáláját, hanem a csikorgó kerekeket, a villamosok csilingelését avagy házak összedőltét is valósághitelesen utánozza. Meggyőződésem, hogy ez a harminc perc, vasárnapról vasárnapra, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek egyik legkedvesebb szórakozása is.

Archív filmanyagokban valóban nagyon gazdag a kubai televízió. Nem gond számukra leemelni a polcról bármelyik világsztár negyvenes-ötvenes években készült filmjét, heteken át vetíteni Bette Davis vagy Marylin Monroe pályafutását reprezentáló sorozatot. Hetente több alkalommal is a Historia del cine, avagy a Cine de ayer, a tegnap mozija felirat kerül az esti vetítések elé. Több éves kinttartózkodás kell ahhoz, hogy felfigyelhessünk valamelyik film ismétlésére. A műsoron nem csupán amerikai archív filmek, hanem hasonló korból származó argentin és mexikói alkotások is vetítésre kerülnek. Egykét éve munkamegosztás alakult ki a két csatorna között: vasárnap délutánonként a 6-oson több újabb sikerfilmet vetítenek, sci-fi, katasztrófa- vagy kalandfilm válogatásban, a 2-esen ugyanakkor az érzelmes argentin tangó-mozik és más limonádék szórakoztatják a közönséget. Szombat éjszaka törvényszerűen amerikai játékfilmet, westernt avagy kalandfilmet adnak az utóbbi évek terméséből. Érződik a következetes filmválogatás: az erőszakkal, a többségben levő rosszal szembeszegülő egyén, rendszerint kisember, magányos hős, így például Charles Bronson a szombat éjszakai főszereplő. A párhuzam az Egyesült Államok és Kuba viszonyáról óhatatlanul kínálkozik.

Hétköznap esténként többségében a szocialista országok filmterméséből válogatnak. A magyar filmek igen népszerűek Kubában. A televízióban azonban gyakran mutatnak be egy-két évtizeddel ezelőtt készült, s Magyarországon teljes közönybe fulladt filmeket. Sajnos... Nyugat-Európa filmtermése csaknem teljességgel hiányzik a kubai tévé műsorából.

Szándékosan nem a sorozatok között említettem a kubai tévé történetének ez ideig legnagyobb szabású vállalkozását, a kilenc, egyenként hatvanperces műsoridejű, színes játékfilmet, a La gran rebeliónt, amely a karibi ország forradalmi fegyveres erőinek történetét mutatja be a Batista-diktatúra elleni harctól kezdve az etióp forradalomnak nyújtott internacionalista katonai segítségig. A gyakorlatilag két évtized történetét felölelő epikus filmalkotás forgatása tizennégy hónapig tartott, s további tíz hónap telt el az utószinkronnal és a vágásokkal a bemutatóig. A felvételeket a kubai helyszínek mellett a Szovjetunióban, Nicaraguában és Etiópiában készítették. Eredeti dokumentum-felvételek is gazdagítják. A játékfilm rendezője Jorge Fuentes, a fiatal generáció képviselője.

A La gran rebelión vetítésekor, idén nyáron kilenc szombat estén át kiürültek Havanna utcái. Ehhez fogható csak Fidel Castro beszédeikor és részben a pelota (baseball) avagy ökölvívó közvetítéskor tapasztalható. A sportközvetítések általában erre a két játékra korlátozódnak, de ha idény van, akkor megszakítás nélkül, minden délután és este -a tévénéző csak pelotát és ökölvívást kap.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 59-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6930