KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kérdés

Urbán Mária

 

A kérdés – „la question” – így nevezték franciául az inkvizíció vallatásait, ahol a hóhér kérdezett. Henri Alleg, a Demokratikus Algír volt szerkesztője ezen a címen adta ki könyvét 1957-ben, s már a címmel a francia ejtőernyősök módszereit jellemezte.

A kommunista szerkesztőt, a köpcös, szemüveges gyerekarcú intellektuelt magas, erős, szőke, brutális fickók „kérdezik”. Verik, rugdossák, lábtól felakasztják, vízzel, árammal, igazságszérummal vallatják, elévezetik agyon-kínzott barátját, a fiatal tanársegédet... De a film nem marad meg, a könyv kínzásokat és érzéseket regisztráló naplójánál, megmutatja a kétségbeesett feleségeket, s a polgári hatalmak tehetetlenségét, amint az ejtőernyősök vigyorogva kijátsszák a rendőrfőnököt, és szimpla trükkökkel csapják be az emberi jogok nevében vizsgálódó kehes öregurat. Rendes börtönbe kerülve, a szerkesztő bevádolja kínzóit, de semmit sem tud bizonyítani – ekkor írja meg könyvét, amelyben világgá kiabálja a világ szégyenét.

A nemzetközi felháborodás megmentette Alleg életét, könyvét Franciaországban betiltattak. Húsz év múlva francia film készült belőle. Nem tudni, miért? Nemzeti önvizsgálatnak nem tarthatjuk, mivel mindenért az ejtőernyősöket teszi felelőssé, a rajtuk kívüli erők kissé ostobák, bürokratikusak, de tisztán állnak. Szólhatna a film Alleg esete kapcsán, a világon azóta is történő hasonló esetekről. Ehhez viszont túlságosan személyhez kötött, a célok pedig, amikért a hős szenved, túl általánosak, közhelyszerűen magától értetődőek. Az egész tanmese sematikus, az ábrázolásmód direkt és naivan naturalista. És legalább ilyen naiv a film hite is: a dolgok kimondása, a könyv megjelenése, mint végcél. Amikor fellélegzünk: „Mégiscsak van igazság!” – érzésünk nem sokban különbözik attól, ahogy a krimik s kalandfilmek hőseinek drukkolunk. A valódi politikai töltést nélkülöző film végső soron egy nem js túl jól sikerült kalandfilm izgalmaira s élményére zsugorodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 41-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8058