KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jo Nesbø: Fejvadászok

Benne vagyunk

Kolozsi László

A norvég krimiírót ma már senki sem kérdezi Stig Larsson-ról.

A skandináv országokban a krimik tulajdonképpen fogyasztási cikkek, a legismertebb szerzők legjobb könyvei is a papírhulladék-gyűjtőben vagy az érdeklődő szomszédnál végzik. A legfrissebb sikerekért persze borsos árat kell fizetni, de az egy-két éve kijött könyvek elég könnyen beszerezhetők, nemcsak áron alul, de akár ingyen is. A sikeres műveket nagyon sokan megveszik, de többnyire a bevásárlóközpontban, egy rekesz sör és egy rúd szalámi mellé. A bűnregények alkotóinak rendszerint becsületes polgári foglalkozásuk is van, sokan a tanári pályát hagyják ott a vérért és a borzongásért – bár abban, Håkan Nesser szerint tanárként is igencsak volt részük –, aztán van, aki az újságíró-karrierjét adta fel amikor sikeres regényszerző lett, de akad olyan író is, aki maradt pszichológus, ügyvéd. A krimiírás eleinte szabadidős tevékenység, és csak pár százezer eladott példány emészti fel a szerző eredeti foglalkozását.

Ez nem azt jelenti, hogy a krimiszerzők nincsenek eléggé megbecsülve. A Fejvadászokat jegyző Jo Nesbø a norvég elnök bizalmasa, együtt járnak kerékpározni, a szavát hallatta a Breivik-ügyben is. Nem szabad azt gondolni, írta, hogy tettével az elmebeteg gyilkos meg tudja változtatni a norvég mintatársadalmat. Serial killer-ügyekben – mivel az országban Breivik előtt évente ha két gyilkosságot követtek el – őt nevezték ki szakértőnek, elvégre nyomozója, Harry Hole sorozatgyilkosságokban utazik. Azok őrlik fel nem csak magánéletét, de egészségét is. Hole az alkohollal gyógyítja a nem hegesedő lelki sebeket. A külsőre nyomozójára hasonlító Nesbø nem egy tisztes polgári karriert dobott el magától: a szórakoztatóipar egy másik ágában már oly eredményes volt – a Coldplay zenéjéhez hasonlóban utazó Di Derre group frontembereként vált híressé –, hogy első könyvét álnéven nyújtotta be a kiadóhoz. „Akkor éreztem magam krimiírónak, amikor a harmadik könyvem megjelent” – mondta áprilisban, Budapesten.

A Hole-sorozat messze nem a legjobb darabjából, a Hóemberből Martin Scorsese készít filmet: Nesbø tehát az a skandináv krimiíró, akit az újságírók már nem kérdeznek Stieg Larssonról.

A Fejvadászok nem a Hole-sorozat darabja: nem is krimi – vagyis középpontjában nem a bűn felderítése áll –, hanem thriller. Tehát a bűn elkövetése a tárgya.

Egy nagyképű és nagyratörő – csinos galériás feleségének lopott műkincsekkel imponáló – HR-menedzser magát tekinti a szakma legjobbjának. Egy műholdas keresők előállításával foglalkozó céghez keres vezetőt. Azt hiszi ravaszabb a kiszemelt jelöltnél, de elég gyorsan világos lesz számára, hogy ő most nem vadász, nem fejvadász, hanem áldozat. A könyv tulajdonképpen az ő veszett menekülésének a története: a regény legizgalmasabb – és erősen szagos – fejezetében Clas Greve, a GPS-szakértő egyenesen egy udvari budiba űzi a mesélőt, aki nyakig merülvén a fekáliában, így tudván csak egérutat nyerni. A szupermennek látszó Greve sem legyőzhetetlen persze, és Roger Brownt, miután Greve behálózta a feleségét is, egyre erősebbé teszi a düh.

A luxuskörnyezetnek tökéletes ellenpontja a lepattant hideg viskó, a derítő. A Lexusok és az Ermenegildo Zegna-öltönyök világában élő szereplők mocskolódnak be vérrel, vizelettel, ondóval, akárcsak egy Bret Easton Ellis regényben. Ahogy Ellis-t, úgy Nesbøt is erős társadalom-kritikai indulat fűti. Nemegyszer az a furcsa érzése lehet az olvasónak, hogy ezekben a steril kórházakban, irodaházakban csak ezek a megvadult szereplők élnek, bennük van csak igazi indulat, ők tudnak már csak akarni valamit, szeretni valakit. A többiek robotok, bábok eme – a forgatókönyvet idézően egymás mellé tett, a feszültséget egyre fokozó – jelenetekben.

A norvég, egyáltalán a skandináv olvasó is azért szeretheti Nesbø, és a többiek könyveit, mert ezek olvasása közben nem a jóléti társadalom droidja. Hanem – igaz, mocsokban fetrengő –, de élő lény.

 

Animus Kiadó, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11073