KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Kathryn Stockett: A segítség

Csak gépelés

Varró Attila

Truman Capote hajdani kritikája immár érdemmé érett, úgy látszik, elég találni egy kiváló alanyt a sikeres regényhez.

A 21. század nyitányán vaskos leányregényt szentelni a faji szegregáció témájának a hatvanas évek fajgyûlöletben égõ Mississippijérõl nem tûnik elsõre piacbarát elgondolásnak: a Jackson fehér negyedében felnõtt Kathryn Stockett 2008-as bemutatkozó könyve mégis pillanatok alatt bestseller-listák élére került és alig harminc fordítással késõbb (köztük a tavalyi magyar kiadással) egy mainstream hollywoodi stúdióadaptációt is kiharcolt magának, egyenesen a Disney jóvoltából. Aligha hihetõ, hogy a kiemelkedõ siker a faji megkülönböztetés máig tartó aktualitásának köszönhetõ, sõt a könyv arra sem igazán kínál bizonyítékot, hogy az írónõ egyéni látásmódja, stiláris érzékenysége vagy bravúros elbeszélõi megoldásai érdemelték volna ki a népszerûséget. A segítség három nézõpontú narrációja, az elbeszélõ személyéhez igazodó nyelvi stílusa vagy aprólékosan kibontott központi motívumai (élen a fõzés-szimbolika kimeríthetetlen kincsestárával) legfeljebb a Romána-regénytárnál lehelettel komolyabb kihívásokra áhítozó olvasóközönség számára kínálhatnak ismeretlen gyönyöröket, Stockett íráskészsége pedig hajszálpontosan ott tanyázik, ahol a kisvárosi hírharsona háztartási rovatán edzõdött ifjú fõhõsnõé – a közönség számára ezúttal is a bulvárízû életközelség jelentheti a fõ vonzerõt, ami szerzõt és hõsnõt látványos szálakkal kapcsol össze.

A tény, hogy Stockett saját személyes élményeibõl kerekített megható mesét egy frissen diplomázott déli lányról, aki hazatérése után a helyi cselédség mostoha sorsában találja meg az eszményi témát a New York-i kiadók megnyeréséhez, már magában a könyvben is külön kihangsúlyozódik – midõn a szerzõnõ ezt egy utószóban szépen kifejti az olvasóknak. A segítség azonban posztmodern korunkhoz méltón nem csupán alig álcázott kulcsregény – inkább egy alig álcázott kulcsregényrõl szóló alig álcázott kulcsregény, amelynek központi kérdését épp az jelenti, vajon mennyiben vétkes Kathryn Stockett írónõ Eugenia ’Skeeter’ Phelan írónõ vélt/valós bûnében. A regény lapjain Skeeter mindössze lejegyzõje (sõt a legfontosabb cselédszereplõ, Aibeleen esetében csak átmásolója) a fekete háztartási alkalmazottak tanulságos történeteinek, ám az anonim kiadás legfõbb érdemét mégis neki tulajdonítják (maguk a hálával telt tollbamondók is). Így lesz teljes jogú írónõ egy ötlet szülõanyja és áldozatkész írnoka, miközben az elsõ személyû élményeket egyéni stílussal, látásmóddal életre keltõ fekete cselédek boldog elégedettséggel meghúzódnak a névtelenség félhomályában a honoráriumból kiérdemelt százalékkal és a jogos tudattal, hogy végre tehettek valami fontosat a fajgyûlölet ellen. Stockett szemében az írás valóban egyenlõ a gépeléssel, Truman Capote hajdani kritikája immár érdemmé érett: elég találni egy kiváló alanyt, kitúrni akár a kukák aljáról, aztán hagyni, hadd meséljen a két lábon járó diktafonba.

A történet persze ettõl még lehetne akár duplafedelû önkritika is: Stockett minden szükséges óvintézkedést megtett, hogy a szigorúbb erkölcsi érzékkel megvert bírálók elõtt mentségként használhassa a szövegét. Nincs kiemelt nézõpont, két fekete hõsnõje patikamérlegen adagolt egyenlõ súllyal szerepel a fehér megváltóval, aki a személyes konfliktusok terén sem kap nagyobb teret – eképp az azonosulás tárgyát tetszés szerint választhatja meg az olvasó, akár el is határolódva a faji tragédiákból szinte mellékesen karriert kovácsoló szerzõnõtõl. A való élet azonban ezúttal is tovább írta a kulcsregényt, egyfajta domináns értelmezést erõltetve a mûre. Miután a könyv felkerült a sikerlistákra, az írónõ bátyjának idõs, fekete bejárónõje a déli Jackson-ból beperelte Miss Stockett-et, mondván, hogy a regény az õ életét dolgozta fel, tudta és beleegyezése nélkül. Noha a valós és fiktív fekete nõ közötti párhuzamok elsõ pillantásra is elég erõteljesnek mondhatók (kezdve az Ablene/Aibeleen névegyezéssel), a mindössze párezres kártérítést követelõ igényt a mississippi állambeli bíróság elutasította, az írónõ pedig felháborodva tagadja a szerzõiség kérdését érintõ vádakat. Nyilvánvalóan joggal: A segítség valódi modellje a szerzõ szemében csupán eszköz, egyszerû „segítség” – mindössze táplálója, felnevelõje a mûnek, amely nevét, rangját, státuszát törvényes édesanyjának köszönheti, noha utóbbi egész idõ alatt a kerítés napos oldaláról nézte végig a regénnyé érés küzdelmes, döntõ éveit.

Európa Kiadó, 2010


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10836