KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Rémremake

Vérfrissítés

Varró Attila

A remake jó esetben az eredeti örököseként menti át a jelenbe az eredeti génkészletét. A 2011-es újrázás esetében is ez történt.

A remake-ek és folytatások kapcsán gyakran emlegetett piaci nézőpont szerint csupán sikeres filmek újabb és újabb, olcsó hatásfokozással leplezett kizsákmányolásáról szól a nagy felhajtás: ám ez a szomorúan igaz közhely arra összpontosít, mi vész el az eredetiből, nem pedig, mi marad belőle – szem elől vesztve a tényt, hogy a franchise jelenség nem kizárólag a friss egyedek túlélését szolgálja. Sőt ellenkezőleg: az elmúlt évtized tetemes horror-folytatásai és újraadaptációi többnyire az eredeti alapanyagból készült kortársaik alatt teljesítenek bevétel szempontjából, hajdani forrásanyagukat pedig végképp alulmúlják piaci teljesítmény terén – a stúdiók mégis töretlen hittel rángatják elő a zsánerklasszikusokat vérfrissítésre, akkor is, ha a mai célközönség életében nem hallott a Tébolyultak, a Fekete karácsony vagy a Viaszmúzeum hajdani remekeiről. Mintha csak ezek az újrafilmek – gyakorta öngyilkos elszánással, akár a lemmingek – arra törekednének, hogy fenntartsák, ne pedig felülírják forrásműveiket: nem vámpírféle parazitái, inkább mutáns porontyai Freddy Krugernek, az Eleven Holtaknak vagy a Nyolcadik Utasnak.

Az idei Dolog esetében vitán felül egy műfaji alapfilm feldolgozásáról van szó, John Carpenter 1982-es klasszikusa (ami az 1951-es The Thing from Another World remake-je helyett John W. Campbell kisregényének meglepően hű adaptációja volt) a vírushorrorok és paranoiafilmek körében egyaránt mérföldkőnek számít, nem beszélve a speciális effektusok történetéről. A bemutató óta eltelt szűk négy évtized azonban bőven elegendőnek bizonyult arra, hogy a dvd-kiadások és filmcsatornák infúziója ellenére mára gyorsan halványodó emlékként vegetáljon a nagyközönség kollektív tudatában – az 2011-es verzió szinte a végső pillanatban érkezett a megmentésre, a jelenkor összes szükséges vívmányával a digitális effekttártól a feszesre vett sokkdramaturgiáig. Számítson bármilyen szentségtörő kijelentésnek Carpenter rajongói fülében, de az idei Dolog legalább annyira az 1982-es mű sikeres továbbélése, mint hatásvezérelt kizsákmányolása – új testben a régi lélek. Van Heijiningen filmje nem csupán az alapmű előzménytörténete (amely a norvég kutatóbázis tagjainak végzetes találkozást meséli el az idegen életformával), de meglehetősen pontos másolata is: ahogy a filmbéli földönkívüli lelet kapcsán elhangzik, egyszerre „szerkezet és egyed” az imitáció szempontjából. Egyfelől az expozíció és finálé közt lépésről lépésre átveszi az előd hatékony cselekményét (a jégtömb megtalálása, tetemboncolás, első kitörés, paranoia, második kitörés, közös teszt, harmadik kitörés, felszámolás), másfelől precízen felmutatja a Carpenter-film emlékezetes elemeit a testformáló transzformációktól a kékes ellenfényeken át egészen a Kurt Russell-hasonmás férfifiguráig. Miként a film űrbéli élőlénye, ami önálló kis részeiben él, mind újabb fizikai testbe kódolva magát, úgy a remake is egyfajta örökösként viszi tovább felmenőjét a jövőbe – biztosítva a legfontosabb mémjei fennmaradását.

Pontosabban felmenőit: habár az idei Dolog nevében, struktúrájában, jegyeiben nyíltan Carpenter apaságát bizonyítja, anyai ágon számos vonást örököl meg a scifi/horror másik nagy klasszikusától, legyen az a határozott női főhős (aki az első pillanattól megkövetelné a karantén-előírások betartását), a megtermett, csápos/fogas monstrum (Carpenter testmutáns vírusa ezúttal konkrét szörnyként támad), az arcra tapadó, mellkasból feltörő lárvák vagy akár a szűk űrhajófolyosókon zajló finálé. Az idei film nem csak egyszerre remake és prequel, de egyfajta kereszteződés is: míg a Ragadozó esetében a Ridley Scott-féle Alien még teljes testi valójában bukkant fel az Antarktisz jégmezőin, ezúttal csupán életképes mémjeiben randevúzik a Dologgal – tovább erősítve annak műfaji génkészletét. A tömegfilm ökoszisztémájában ez a Carpenter-klasszikus nagyobb szerencsével járt, mint a Halloween vagy a Köd: nem csak azért, mert az idei darab önmagában is értékelhető teljesítményt nyújt, hanem mert legtöbb remake-társánál hatékonyabban biztosítja a negyven éves opusz maradandóságát. A nézőnek csupán el kell fogadnia a darwini túlélés logikáját: ahelyett, hogy a dicső holtat siratnánk, inkább ismerjünk rá lelkes örömmel és az ősöknek kijáró tisztelettel legszebb vonásaira az új jövevényben.

 

A DOLOG (The Thing) – amerikai, 2011. Rendezte. Matthijs van Heijiningen Jr. Írta: Eric Heisserer. Kép: Michael Abramowitz. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Mary Elizabeth Winstead (Kate), Joel Edgerton (Sam), Ulrich Thomsen (Dr. Halvoroson), Eric Christian Olsen (Adam). Gyártó: Strike Entertainment / Morgan Creek Production. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 39-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10848