KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Delfines kaland

Varró Attila

The Dolphin Tale – amerikai, 2011. Rendezte: Charles Martin Smith. Írta: Noam Dromi és Karen Janszen. Kép: Karl Walter Lindenlaub. Zene: Mark Isham. Szereplők: Nathan Gamble (Sawyer), Harry Connick Jr. (Dr. Clay), Ashley Judd (Lorraine), Morgan Freeman (Dr. McCarthy). Gyártó: Alcon Entertainment / Arc Productions. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 112 perc.

A delfinfilmek Aranypolgárának számító 1963-as Flipper óta sajnálatos gyakorlattá vált, hogy a föld legintelligensebb emlõsérõl (az embert is beleértve) Hollywoodban csak úgy készülhet játékfilm, ha problémás kiskamasz hõs oldalán lubickol – többnyire egyfajta Pán Péter-szimbólumaként a múló gyermekkornak, pontosabban a hozzá társított tinitraumának a felnõttlét felelõsségvállalását kísérõ félelemtõl (Flipper), a kívülállás és kommunikációképtelenség terhén át (A delfin nyelve) egészen az ébredõ szexualitásig (Szabadítsátok ki Willy-t!).

Charles Martin Smith rendezõ, aki kosarazó kutya után ezúttal egy hátúszó-protézises delfin sikersztoriját vezeti végig a happy endbe, formabontó módon hamar háttérbe szorítja a szükséges sérült lelkû lurkót, és a letudott Flipper-hommage-ok után (pusztító hurrikántól a kótyagos pelikánig) szerencsésen útirányt változtat: filmjét valóban a sérült testû delfin kalandjaként prezentálja a közönségnek a lassú gyógyulás, az új úszásmód elsajátítása és a félresikerült protézisek garádicsfokain felfelé az utolsó boldog hátrabukfencig a naplementében. Hiába szolgál a zsánerhagyományokhoz híven az elbûvölõ Winter valamennyi problémás férfiszereplõ számára trauma-avatárként (magányos kisfiú, reményvesztett kutató, hadirokkant úszóbajnok), a film cselekménye az állatkonfliktusra fókuszál, a komikus kitérõk és könnyes közjátékok ellenére célirányosan; sõt a rendezõ dicséretes trendelleneséggel hús-vér delfinnel dolgozik (akit néhány digitális megoldástól eltekintve a megtörtént eset valódi állathõse alakít), valamint ugyancsak szokatlan módon a párbeszédeknél még szubjektív nézõponttal is kitünteti õt az érzelmi azonosulás végett. A Delfines kaland, bukdácsoljon bár az unalomig ismert dramaturgiai karikákon át a közhelyparádés finálé felé, ebbõl az egy szempontból mégis dicséretes ellenpélda az ezredforduló digitális állatfilmjei között – legalább pár pillanatra éreztet valamit abból, milyen lehet sebezhetõ, kiszolgáltatott élõlénynek lenni ebben a közveszélyes, embervezérelt világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10865